Hoppolók és Koppolók - 20. forduló

Szombaton teljes fordulót rendeztek a Férfi NB I A-csoportjában. A 20. fordulóban domináltak a hazai csapatok, hiszen csupán a Sopron tudott nyerni idegen környezetben. Lássuk, hogy ezen a héten mely játékosok teljesítettek felül, illetve alul az elvártakhoz képest.

Hoppolók:

Perl Zoltán - Falco-Trend Optika KC Szombathely

Vitán felüli, hogy az újabb szombathelyi győzelem egyik legfőbb letéteményese a fiatal hátvéd volt, akinek kiemelkedő teljesítményein lassan már cseppet sem lepődünk meg. A büntetői nem ültek úgy, mint a korábbi találkozókon, de a szinte makulátlan mezőnymutatója kompenzálta a kimaradó szabaddobásokat. 17/9 pont (6-ból 5 mezőnyből, 4-ből 3 hárompontos, 7-ből 4 büntető), 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 kiharcolt falt, 4 gólpassz, és 1 blokkolt dobás került a lőlapjára. A negatív oldalon csupán két eladott labdát kell megemlítenünk nála.

Váradi Benedek - Falco-Trend Optika KC Szombathely

Hosszabb kihagyás után a 2014-es naptári év elejétől már ismét hadra fogható állapotba került a fiatal játékos. Sokat nem váratott magára, hogy olyan teljesítményt hozzon, mellyel kiemelkedik a mezőnyből. Távoli dobásai egy kivételtől eltekintve rendre ültek, s nem csak a támadó, de a védőoldalon is igyekezett felhívni magára a figyelmet. Összességében 12/9 pontot (7-ből 4 mezőnyből, 4-ből 3 hárompontos, 2-ből 1 büntető), 2 lepattanót, 2-2 szerzett és eladott labdát, 4 kiharcolt faltot, és 3 gólpasszt tett hozzá csapata győzelméhez.

Körtélyesi Gergely – Atomerőmű SE

Embereset homorított a szegedi alakulat legyőzése alkalmával a paksiak Körtéje. Szezoncsúcsot jelentő pontmennyiséget tett az asztalra, mellyel csapata második legeredményesebb játékosaként zárt. Hatékonyan dolgozott mezőnyből, hiszen csupán három dobást hibázott. Fontos siker részese volt, hisz jól pótolta a Vaughtól és Jonestól elmaradó pontokat, így az ASE sikerének köszönhetően megnyerte az alapszakaszt.. 17/3 pontot (10-ből 7 mezőnyből, 3-ból 1 hárompontos), 4 lepattanót (3 védő, 1 támadó), 2-2 szerzett és eladott labdát, 1 kiharcolt faltot, 1 gólpasszt, továbbá 1 blokkolt dobást jegyzett.

Nagy Krisztián - Pécsi VSK - PannonPower

A hatalmasat küzdő pécsi csapat nem tudta volna kiharcolni a hosszabbítást, győzelmet, ha nem érkezik az ő triplája a rendes játékidő végéhez közeledve. Rendre fontos kosarakat tett a közösbe, különösen a negyedik negyedben és a hosszabbításban, melyekkel szétzilálta a kecskemétieket. 11/9 ponttal (7-ből 4 mezőnyből, 6-ból 3 hárompontos), 5 lepattanóval (4 védő, 1 támadó), 1 eladott labdával és 1 blokkal fejezte be az összecsapást.

Ernest J. Kusnyer – Egis Körmend

Utoljára a december végi, Péccsel szemben megnyert találkozón tudott öt pont fölé kerülni, bár hozzá kell tenni, hogy nagyon sok esélye nem volt arra, hogy nagy pontmennyiséget tegyen a közösbe. Első triplájával még felzárkóztatta csapatát a mérkőzés első félidejében, utána azonban már csak az egyébként jelentős különbségből faragott hárompontosaival, együttesének esélye sem volt arra, hogy elkerülje a nagy arányú vereséget. 15/15 pont (9-ből 5 mezőnyből, 8-ból 5 hárompontos), 1 lepattanó, 1 eladott labda, 1 kiharcolt falt, valamint 1 gólpassz került neve mellé 17 játékperce alatt.

Koppolók:

Rasztko Dramicsanyin – Fortress Jászberény

A közel 17 pontot átlagoló légiós ismét nem tudott eljutni legalább tíz pontig, csapata pedig újabb mérkőzést veszített el hazai pályán, ez alkalommal a Sopronnal szemben. Az elmúlt két játéknapon idénybeli két leggyengébb teljesítményét hozta. Ha még foglalkozik a Jászberény a rájátszásba jutás gondolatával, akkor Dramicsanyinnak vissza kell találnia arra az útra, amit decemberben járt. Szombaton 9 ponttal (8-ból 4 mezőnyből, 3-ból 0 tripla, 2-ből 1 büntető), 3 lepattanóval, 1 szerzett labdával, 2 kiharcolt falttal, és 2 gólpasszal zárt.

Chad Timberlake – Falco-Trend Optika KC Szombathely

Utolsó négy mérkőzéséből háromszor nem érte el a tíz pontos határt, mely már alapjában elég nagy kritika számára. Ha nincs Perl megbízható teljesítménye, akkor aligha nyert volna kettőt a legutóbbi négy mérkőzésből a sárga-fekete alakulat. Alapos formajavulás szükséges - elsősorban a dobások terén - Timberlake-től, ha a Falco még szeretne törődni a rájátszásról szőtt álmokkal. Az NYKK ellen 6 ponttal (5-ből 1 mezőnyből, 4-ből 3 büntető), 6 lepattanóval, 4 eladott labdával, 2 kiharcolt falttal, és 5 gólpasszal zárt 27 játékperc után.

Branko Jereminov – Naturtex-SZTE-Szedeák

Ha pontszerzés terén nem is tűnt el teljesen a mezőnyben, de amellett nem lehet elmenni szó nélkül, hogy a védelmet bontó, társakat kiszolgáló játékából szinte semmit sem láthattak a szegedi szurkolók. Idén először fordult elő vele, hogy gólpassz nélkül hozott le egy mérkőzést, mely önmagában is elég nagy kritika egy irányító számára, főleg, ha 4,8-as aszisztátlaggal rendelkezik. Továbbá csupán egyetlen faltot tudott kiharcolni. 10/6 ponttal (8-ból 4 mezőnyből, 6-ból 2 hárompontos), 3 lepattanóval (1 védő, 2 támadó), 1 szerzett, 3 eladott labdával, és 1 kiharcolt falttal fejezte be a mérkőzést.

 

Slide és Fotó - falcokc.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus