Hoppolók és Koppolók - 5. forduló

Kivétel nélkül, minden találkozó hazai sikert hozott a Férfi NB I A-csoportjának 5. fordulójában. Ezen a játéknapon sem maradtuk meglepetésként ható teljesítmények nélkül. Tekintsünk végig rajtuk!

Hoppolók:

Jancsikin Braniszlav – Kaposvári KK

Magyaroszági pályafutását Szombathelyen kezdte meg, s már ott ráakaszthatták, hogy porcelánból vannak a testrészei, ugyanis elképesztően sok időt töltött sérülésekkel küszködve. Most azonban a kaposvári szurkolók nagy örömére Fekete Ádám rendelkezésére állt, ha pedig már ott lehetett a társakkal a pályán, akkor tett arról, hogy emlékezetes legyen neki és az őt buzdító drukkereknek is a találkozó. Szinte hiba nélkül végezte a dolgát, közel állt ahhoz, hogy 20 játékperc alatt csapata legeredményesebb játékosaként végezzen. Aligha bánkódik amiatt, hogy ezen a téren nem ért fel a csúcsra, mivel hibátlanul célzott a 6,75-ös vonalon túlról, mellyel szilárd alapot készített csapata győzelméhez. A lefújáskor 20/12 pont (10-ből 8 mezőnyből, 4-ből 4 hárompontos), 6 lepattanó (3 védő, 3 támadó), 1-1 szerzett és eladott labda, valamint 3 gólpasszt állt a lőlapján.

Csabay Ádám – Pécsi VSK – PANNONPOWER
 
Első alkalommal hagyhatta el győztesen a Lauber Dezső Sportcsarnok parkettjét a  pécsi együttes. A győzelemben nagy érdemekkel bír a 27 éves dobóhátvéd, aki fontos hárompontosokkal lendítette előbbre és előbbre a baranyai alakulatot. Első kettő távoli kísérletét elhibázta, ám a folytatásban már minden dobása gyűrűbe jutott. A záró játékrészben, amikor a Falco átvette a vezetést, akkor rögtön egy triplával visszavette csapata számára a momentumot, majd a végjátékban lélegzetvételnyi fórhoz juttatta övéit negyedik hárompontosával. Végül a győztes csapat második legeredményesebb játékosaként végzett, ugyanis 16/12 pontjával (6-ból 4 hárompontos) új karriercsúcsot (NBI/A) állított fel. 7 mezőnykísérletéből 5 talált utat a gyűrűbe, leszedett 2 lepattanót, jegyzett 1 szerzett labdát, 3 kiharcolt faltot és 2 gólpasszt.
 
Lekli József – Zalakerámia-ZTE KK
 
A válogatott magasember remekül pótolta csapattársa, a visszafogottabb teljesítményt nyújtó Safford hiányzó pontjait, lepattanóit. A ZTE magasember-rotációja, Lekli hathatós közreműködésével tíz eladott labdába hajszolta a paksiak palánk alatti embereit. Az ASE makulátlan mérlegén ők ejtették az első foltot, s győzelmüknek köszönhetően a kék-fehérek őrzik hazai veretlenségüket. Idei legjobb mérkőzését játszotta a válogatott center, második legeredményesebb ZTE játékosként 13 ponttal (8-ból 6 mezőnyből, 4-ből 1 büntető), 11 lepattanóval (8 védő, 3 támadó), és 2 kiharcolt falttal fejezte be az összecsapást.

Hegedűs Gergely – KTE-Duna Aszfalt

A kispadról beszállva, idei legjobb teljesítményét nyújtotta az NBI A-csoportjába visszatérő játékos. A Kecskemét nagy csatában kerekedett felül a Jászberény együttesén, a győzelemhez pedig fontos pontokat tett hozzá a korábban Körmenden pattogtató játékos. 18 játékperce alatt 10/6 pontot (4-ből 3 mezőnyből, 3-ból 2 tripla, 2-ből 2 büntető), 4 lepattanót (3 védő, 1 támadó), 1 szerzett labdát, 1 blokkolt dobást és 1 kiharcolt faltot tett a közösbe.

Csorvási Levente – Naturtex-SZTE-Szedeák

Ponttermés tekintetében nem múlta felül szezoncsúcsát, ám játéka egészét látva kijelenthető, hogy idénybeli legjobb teljesítményével örvendeztette meg edzőjét, szurkolóit. 10 ponttal (7-ből 5 mezőnyből), 3 lepattanóval (1 védő, 2 támadó), 1 kiharcolt falttal, 3 gólpasszal, 1 blokkal járult hozzá a szegedi együttes második győzelméhez.

Koppolók:

Jeremy Fears – Inkognito Fashion Körmend BC

Eddigi leggyengébb találkozóját tudhatja maga mögött a vasiak légiósa. Mindössze 7/3 ponttal (11-ből 2 mezőnyből, 4-ből 1 hárompontos, 4-ből 2 büntető), 3 lepattanóval, 6 kiharcolt falttal és 4 gólpasszal segített csapatát a soproni rangadó alkalmával. A záró negyedben szerezte első és egyetlen tripláját, mellyel majdnem megduplázta addigi ponttermését. A külső dobásokkal egyébként összességében is hadilábon áll, ugyanis 19 kísérletéből mindössze 4 landolt a gyűrűben. A negatív oldalon továbbá 4 eladott labdát kell felrónunk nála, melyek közül akadt, amit a végjátékban, kritikus szituációban vétett. Ennél mindenképpen jobb teljesítményt vár el tőle – joggal – vezetőedző, szurkoló egyaránt.

Szabó Zsolt – Atomerőmű SE

Az utóbbi fordulókban a keret többi tagjának ponterőssége miatt elbírta az ASE, hogy a válogatott magasember visszafogottabb ponttermést tud magáének ebben a szezonban. A mögöttünk álló játéknapon azonban már nem bizonyult ilyen egyszerűnek a helyzet. Mezőnyből ismét nagy hibaszázalékkal célzott, csupán három dobása jutott gyűrűbe. A folytatásbán jobb teljesítmény kell tőle, főleg úgy, hogy közelednek az EuroChallenge találkozók. Zalaegerszegen 9/3 pont (10-ből 3 mezőnyből, 3-ból 1 hárompontos), 4 lepattanó, 1 szerzett, 2 eladott labda, és 1 kiharcolt falt került a statisztikájába.

 

Fotó (Slide) - Delfinek.hu

Fotó - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus