Hoppolók és Koppolók - 9. forduló

A 9. fordulóban több magyar játékostól láthattunk kiemelkedő teljesítményt, nézzük meg kik kerültek a felül- és alulteljesítő játékosok közé.

Hoppolók:

Mócsán Bálint - MAFC

A forduló, de talán mondhatjuk, a szezon legkellemesebb meglepetését szolgáltatta a 17 éves játékos. Az eddig mindössze 15 játékpercet kapó bedobó a kispadról szállt be, és meggyőző játékával arra sarkallta Timbus mestert, hogy pályán tartsa. Alaposan megszolgálta a bizalmat, ugyanis a harmadik negyedben három triplát, köztük egy extra távoli dobást süllyesztett el a vendégek gyűrűjében. A negyedik tíz percben lélektanilag fontos kosarat szerzett, de a mindent eldöntő dobását a hosszabbításra tartogatta. 34 játékperc alatt 16/12 pontot (10-ből 6 mezőnyből, 6-ból 4 hárompontos), 3 lepattanót (2 védő, 1 támadó), 2 szerzett, 3 eladott labdát és 3 kiharcolt faltot jegyzett.

Lakosa Zsolt – MAFC

Az első félidőben még viszonylag csendesen gyűjtögette pontjait a Jászberény ellen, de a záró negyedben tíz pontjával akár győzelemre is vezethette volna övéit, ha nem érkezik a jászberényi egyenlítést jelentő tripla. A hosszabbításban biztos kézzel értékesítette büntetőit, így ráadás után ugyan, de megszületett a piros-fekete alakulat második győzelme. Hihetetlen mezőnymukát végzett hiszen 22/6 pontja (11-ből 5 mezőnyből, 6-ból 2 hárompontos, 12-ből 10 büntető) mellé begyűjtött 10 lepattanót (8 védő, 2 támadó), 10 kiharcolt faltot, 5 gólpasszt, és csupán 1 eladott labdát vétett. A klasszikus tripla-dupla nem jött össze neki, de emiatt minden bizonnyal aligha bánkódik ő, vagy szurkolói, edzői, hiszen az újonc ismét nagy csatában szerezte meg a győzelmet. Lakosa ezzel a teljesítménnyel bekerült a 9. forduló válogatottjába, és ő lett a játéknap legértékesebb játékosa, MVP-je.

Kuntics Davorin – Naturtex-SZTE-Szedeák

A második fordulóban már felkerült listánkra, amikor a Kaposvár legyőzése alkalmával csapata egyik legjobbja volt. Azóta csak egyetlen alkalommal, az NYKK ellen kapott komoly mennyiségű játékpercet, a 8. fordulóban. Rá három napra az Alba Fehérvárt fogadta együttese, ismét húsz perc feletti időt (22) tölthetett a parketten, melyet a lehető legjobban kihasznált. Összesen 19/6 pontot szerzett (6-ből 4 mezőnyből, 4-ből 2 hárompontos, 9-ből 9 büntető), valamint 1 lepattanó, 2 eladott labda, 7 kiharcolt falt és 2 gólpassz került a lőlapjára. Idénybeli legjobb teljesítménye mellett azonban nem örülhetett győzelemnek.

James Kinney – KTE-Duna Aszfalt

Teljesítményével döntő befolyással bírt a mérkőzés alakulására, többek között azért, mivel az addig tapasztaltakhoz képest ponterős játékkal rukkolt elő az Aréna Savariában. Különösen hárompontosaival zilálta szét a sárga-feketék védekezését, morálját, hiszen nem hibázott el egyetlen triplát sem, ötből öttel zárt. Összességében pontgyáros szerepköre miatt 23/15 ponttal (13-ból 9 mezőnyből, 5-ből 5 hárompontos), 2 lepattanóval, 1 szerzett, 2 eladott labdával, 1 kiharcolt falttal, és 2 gólpasszal fejezte be a mérkőzést.

Molnár András - Naturtex-SZTE-Szedeák

Eddig minden találkozón kezdőként kapott helyett a rutinos hátvéd, ám támadásban rendre limitált szerep jutott neki. Az Alba ellen viszont úgy alakult a mérkőzés menete, hogy többet vállalhatott, tett mindezt eredményesen. A szezon során első alkalommal zárt egy mérkőzést tíz pont feletti teljesítménnyel, 14/6 pont (6-ből 4 mezőnyből, 4-ből 2 hárompontos, 4-ből 4 büntető), 3 lepattanó (2 védő, 1 támadó), 2 szerzett,  1 eladott labda, 4 kiharcolt falt és 3 gólpassz került a statisztikájába.

Koppolók:

Ryan Richards – Egis Körmend

Több előkészítetlen, elhamarkodott dobást vállalt a mérkőzés korai szakaszában a magasember, melyekkel nehéz helyzetbe hozta csapatát. Ezeket az elhibázott támadásokat ugyanis a Kaposvár kegyetlenül megbüntette, főleg úgy, hogy az angol játékos a palánknak háttal, a védő oldalon sem állt a helyzet magaslatán. Ennek igazolása, hogy a vasiak akkor zárkóztak fel és egyenlítettek tetemes hátrányból, amikor ő a kispadon ült. 22 játékperce alatt 3-as VAL mutatót hozott össze, 6 ponttal (8-ból 1 mezőnyből, 3-ból 0 hárompontos, 4-ből 4 büntető), 3 lepattanóval (2 védő, 1 támadó), 1 szerzett, 3 eladott labdával és 3 kiharcolt falttal fejezte be a mérkőzést.

Perl Zoltán – Falco-Trend Optika KC Szombathely

Több mint egy évvel ezelőtt, 2013. november 9-én, a Sopron elleni mérkőzésen fordult elő vele, hogy olyan kevés pontot tegyen a közösbe, mint amikor csapata a Kecskemétet fogadta. Persze az igazsághoz hozzátartozik, nem vitte túlzásba a kísérletezést, ugyanis mindössze négy mezőnykísérletre vállalkozott, de három triplájából egy sem talált gyűrűbe. 2 pontja mellé 3 lepattanó (2 védő, 1 támadó), 2 eladott labda, 4 személyi hiba, és 1 kiharcolt falt társult 23 játékperce alatt.

Martin Pahlmblad – Pécsi VSK - PANNONPOWER

A Sopronnal szemben vívott mérkőzésen több dobást vállalt magára, mivel Budimir szolidabb napot fogott ki támadásban.  Részben jó döntéseket hozott, hiszen a középtávoli dobásokat jó hatékonysággal értékesítette (9-ből 5), ellenben a hárompontosokkal hadilábon állt, s ez a tény alaposan lehúzta teljesítményét. 13/3 ponttal (15-ből 6 mezőnyből, 5-ből 1 hárompontos), 2 lepattanóval, 2 saját, és 2 kiharcolt falttal, valamint 1 gólpasszal állt a lefújáskor.

Slide és Fotó - Mester Botond

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus