Hoppolók és Koppolók, Középszakasz - 2. hét

A múlt héten kizárólag az alsóházban játszottak mérkőzéseket a Férfi NB I A-csoportjának középszakaszában. Három találkozót kedden, hármat pedig pénteken rendeztek. A sima összecsapások mellett akadt szoros mérkőzés is. Lássuk, hogy a hat találkozó alapján mely játékosok kerültek a felül-, illetve alulteljesítő játékosok listájára.

Hoppolók:

Perl Zoltán - Falco – Trend Optika KC Szombathely

Több hiányzó akadt a szombathelyiek keretében a Jászberény otthonában lejátszott mérkőzésen. Perlnek köszönhetően a hazai gárda nem tudott ellépni a Falcótól, pontjaival tartást adott a sárga-fekete alakulatnak. A folytatásban inkább a mezőnymunkában, társak kiszolgálásában jeleskedett. Végül 32 perc után 15/3 ponttal (10-ből 6 mezőnyből, 3-ból 2 büntető), 2 lepattanóval, 1 szerzett labdával, 5 kiharcolt falttal, valamint 6 gólpasszal fejezte be a találkozót.

Mirza Ahmetbasic – Fortress Jászberény

Magyarországi karrierje eddigi legjobb teljesítményét tudhatja maga mögött a bosnyák légiós. A Falco elleni mérkőzés végén előbb büntetőtket harcolt ki, majd elérte, hogy csapata az egyenlítésért, győzelemért támadhasson. Ő vállalta magára a mindent eldöntő dobást, s triplájával, melyet több mint hatvan játékperc után szerzett újra, megnyerte a mérkőzést a Jászberénynek. 18/3 ponttal (10-ből 7 mezőnyből, 3-ból 1 hárompontos, 6-ból 3 büntető), 9 lepattanóval (7 védő, 2 támadó), 2-2 szerzett és eladott labdával, 7 kiharcolt falttal, és 5 gólpasszal, a mérkőzés legjobbjaként zárt.

Jonathan Mitchell – Falco-Trend Optika KC Szombathely

Komoly részt vállalt magára együttese győzelméből a nyugati rangadó alkalmával. Eddigi legjobb produkciójával rukkolt elő, méltó módon helyettesítette Zagoracot. 25/3 pontot (15-ből 10 mezőnyből, 3-ból 1 hárompontos, 4-ből 4 büntető), 5 lepattanóval (3 védő, 2 támadó), 3 szerzett, 2 eladott labdával, 3 kiharcolt falttal, 5 gólpasszal, és 1 blokkal zárta a ZTE elleni csatát.

Fodor Gergely – Egis Körmend

Ilyen mennyiségű játékpercet utoljára november végén, a Falco ellen megnyert találkozón kapott. Azóta csak percek jutottak a rutinos hátvédnek. Amikor a Nyíregyháza ellen beállt, lendületet vitt csapata játékába, megváltoztatta a találkozó addigi menetét, együttese akkor kezdett ellépni ellenfelétől. Minden mezőnykísérletét a gyűrűbe juttatta, 6 pontig, 3 lepattanóig, 1 szerzett labdáig, 1 kiharcolt faltig, 1 gólpasszig, és 1 kiosztott blokkig jutott.

Váradi Benedek – Falco – Trend Optika KC Szombathely

Tökéletesen igazolja a fiatal játékos, hogy a kiemelkedő, elismerésre méltó teljesítményt nem mindig a dobott pontok mennyisége alapján kell(ene) kiosztani. A ZTE felett aratott siker alkalmával 8/6 (6-ból 3 mezőnyből, 5-ből 2 hárompontos), míg a Jászberény otthonában 6/6 pontig (6-ból 2 mezőnyből, 3-ból 2 tripla) jutott. Előbbi mérkőzésen 3 szerzett labda, 2 lepattanó, 2 kiharcolt falt 11-es VAL mutatót eredményezett. A legutóbbi fordulóban igaz vereséget szenvedett csapata, de ő rengeteget tett azért, hogy győztesen távozhassanak társaival Jászberényből. További 6 szerzett labda, 4 lepattanó (2 védő, 2 támadó), 3 kiharcolt falt, és 2 gólpassz került a neve mellé.

Koppolók:

Dukics Nebojsa - Fortress Jászberény

A Körmend ellen győztesen megvívott találkozót leszámítva nem igazán megy a játék a magasembernek a középszakaszban. A Szeged otthonában elszenvedett vereség alkalmával 13 perc alatt mindössze 2 pontra futotta tőle, ám a személyi hibákat gyorsan gyűjtötte be, 3 lepattanója mellé 1 gólpasszt, 1 eladott labdát jegyzett. A Falcóval szemben megnyert mérkőzésen valamelyest javított renoméján, ám akkor is csak 9/3 pont (8-ból 4 mezőnyből), 2 lepattanó, 3 eladott labda, 2 gólpassz került a lőlapjára.

Jerrell Williams – Naturtex-SZTE-Szedeák

A viszontagságosabb januári időszak után feljövőben volt az amerikai játékos, ám a Nyíregyháza otthonában ismét szolidabb teljesítménnyel szolgált. Utoljára október 13-án, a ZTE ellen nem tudta elérni az öt pontos határt. Szerencséjére a pontszegény teljesítménye ellenére sem forgott veszélyben a Szeged idegenbeli sikere. A Bujtosi Sportcsarnokban 29 játékperc alatt mindössze kétszer próbálkozott mezőnyből, 4 pontot szerett, 6 lepattanót gyűjtött be, 1 szerzett labdájához 4 eladott társult, továbbá 4 kiharcolt falt, és 2 gólpasszt jegyeztek fel statisztikájába.

Veljko Budimir – Pécsi VSK – PannonPower

Nem tett jót neki, hogy az alsóház harmadik fordulójában szünnapos volt együttese. Hamar gyűjtötte személyi hibáit és nem tudta azt a ponterős játékot hozni, amit az elmúlt időszakban megszokhattak tőle a pécsi szurkolók. A zalaegerszegi mérkőzésen 10/3 pont (12-ből 4 mezőnyből, 5-ből 1 hárompontos, 2-ből 1 büntető), 3 lepattanó (1 védő, 2 támadó), 2-2 szerzett és eladott labda, 5 kiharcolt falt, és 4 gólpassz állt statisztikájában a lefújáskor.

 

Slide - falcokc.com
Fotó - bckormend.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus