Hoppolók és Koppolók, Középszakasz - 3-4. hét

A Férfi NB I A-csoportjának középszakaszában túl vannak az alsó-, és felsőházi csapatok a harmadik és a negyedik játékhéten. A Pécs remek sorozatának köszönhetően szinte minden magyar játékosa felkerült a felülteljesítő játékosok listájára, ám rajtuk kívül is találunk új arcokat.

Hoppolók:
 
Fodor Márton - Kaposvári KK

Nagyon fontos sikert aratott együttese a bajnoki címvédővel szemben. A rutinos irányító, aki a tavalyi kihagyás után ismét visszakerült a válogatott bő keretébe, az elmúlt hetek pontszegényebb találkozói után vezérként kosárlabdázott, segítette győzelemhez a kék-fehér alakulatot. 23/6 pontos idénycsúccsal (11-ből 7 mezőnyből, 6-ból 2 hárompontos, 11-ből 7 büntető), továbbá 5 lepattanóval (4 védő, 1 támadó), 1 eladott labdával, 6 kiharcolt falttal, és 4 gólpasszal zárta az összecsapást. 
 
Halász Ákos - Pécsi VSK – PannonPower

Idénycsúcsot jelentő 18/9 pontig jutott a Szeged legyőzése alkalmával (10-ből 6 mezőnyből, 6-ból 3 hárompontos, 3-ból 3 mezőnyből), továbbá 2 eladott labda, 4 kiharcolt falt, valamint 1 gólpassz került fel a lőlapjára. A folytatás is hasonlóan jól alakult az ő és csapata számára is, hiszen nagy hátrányból fordítva tudta nyerni a Körmend otthonában. A győzelemből jelentős részt vállalt magára a 22 éves irányító, hiszen 15/3 pontja (11-ből 6 mezőnyből, 4-ből 1 tripla) mellé 2 lepattanót, 5 szerzett labdát, 4 kiharcolt faltot, 4 gólpasszt gyűjtött be. A Jászberény ellen elsősorban a dobásbiztonságra és a társak kiszolgálására törekedett, így jutott el 11/6 pontig (4-ből 3 mezőnyből, 2-ből 1 hárompontos, 4-ből 4 büntető), 3 szerzett, 4 eladott labdáig, 3 kiharcolt faltig, és 6 gólpasszig.

Bíró Olivér - Pécsi VSK – PannonPower

Csupán egyetlen lepattanó hiányzott a Jászberény elleni mérkőzésen a 20 éves játékosnak, hogy dupla duplával zárja a csapata győzelmével végződő találkozót. Panaszra így sem lehet okuk sem a szurkolóknak, sem a szakmai stábnak, hiszen 14/6 pontot (8-ból 6 mezőnyből, 4-ből 2 hárompontos), 9 lepattanót (6 védő, 3 támadó), 1-1 szerzett és eladott labdát, 1 kiharcolt faltot, valamint 2 gólpasszt tett a közösbe. 
 
Csabay Ádám – Pécsi VSK – PannonPower

A Baranya megyei csapat ereje ebben rejlik, hogy újra és újra érkezik olyan játékos, aki segítségére tud lenni az együttesnek akár védő, akár támadójátékával. A hátvéd az Aréna Savariában 35 játékperc alatt 14/9 pontot (7-ből 5 mezőnyből, 5-ből 3 hárompontos, 2-ből 1 büntető), 1 lepattanó, 1-1 szerzett és eladott labda, 2 kiharcolt falt, és 2 gólpassz került a statisztikájába.
 
Nagy Krisztián - Pécsi VSK – PannonPower

A múlt szombati játéknapon győzelmet arattak a pécsiek, az akkor még közvetlen riválisuknak számító Szegedet gyűrték le. Akkor Budimir újabb ponterős mérkőzése mellett Halász és Nagy nyújtott támadásban kiemelkedő teljesítményt. Nagyot homorított a 29 éves magasember, aki szezonbeli legjobb játékával rukkolt elő, s végzet együttese második legeredményesebb játékosaként. Dobáshatékonysága szinte makulátlanra sikerült, ugyanis csak egyszer hibázott, így zárt 19/9 ponttal (9-ből 8 mezőnyből, 3-ból 3 hárompontos), 4 lepattanóval (2 védő, 2 támadó), 1 eladott labdával, 1 gólpasszal, ami 22-es VAL értéket jelent, s mindezt 19 játékperc alatt érte el.

Polyák László – Marso – Nyíregyházi KK

Fontos meccset nyert a Jászberénnyel szemben Sitku Ernő együttese, a sikerből pedig komoly részt vállalt magára a fiatal hátvéd. Idei legjobb játékával örvendeztette meg szurkolóit és a nyíregyházi szakmai stábot. Nagyon pontosan dolgozott mezőnyből, különösen távoli dobásai ültek. 20/9 ponttal (11-ből 8 mezőnyből, 4-ből 3 hárompontos, 2-ből 1 büntető), 2 lepattanóval (1 védő, 1 támadó), 4 szerzett labdával, 1 kiharcolt falttal, 2 gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez. A negatív oldalon csupán 2 eladott labdát kell megemlítenünk nála.

Kovács Ádám – Zalakerámia-ZTE KK

A Nyíregyháza legyőzése alkalmával sorozatban harmadik alkalommal jutott el legalább tíz pontig a 21 éves játékos. A kispadról beszállva jól teljesítményével járult hozzá a ZTE negyedik középszakaszbeli sikeréhez. 13/6 pont, 6 lepattanó (3 védő, 3 támadó), 2 szerzett, 1 eladott labda, 3 kiharcolt falt, és 3 gólpassz került a lőlapjára 27 játékperc alatt.

Török Rolland - Egis Körmend

Több mint két hónapos kihagyás után, múlt szerdán térhetett vissza a magasember. Nem telt bele sok idő, már a szombati, ZTE elleni találkozón olyan teljesítményt nyújtott, melyből nem lehet megállapítani, hogy hosszú kihagyás áll mögötte. 23 játékperce alatt 14 pontjával (10-ből 6 mezőnyből, 2-ből 2 büntető) az egyik legeredményesebb körmendiként zárt, továbbá leszedett 4 lepattanót (2 védő, 2 támadó), jegyzett 2 szerzett és 1 eladott labdát, és 3 kiharcolt faltot.
 
Koppolók:
 
Somogyi ​Gergely – Alba Fehérvár

A középszakasz első körében rá lehetett a legkevesebb panasz a Kecskemét ellen vereséggel nyitó csapatból, ahogy szombaton, a Kaposvár otthonában is jól teljesített. Ám a Soprontól hazai pályán (VAL) mutatója 0-át mutatott, mely egyben idei leggyengébb produkcióját jelentette. 2 ponttal (5-ből 0 mezőnyből, 2-ből 2 büntető), 3 lepattanóval (1 védő, 2 támadó), 1 eladott labdával, 1 kiharcolt falttal zárt, 18 játékperc alatt.
 
Egis Körmend

Hat felsőházi mérkőzéséből négyet elveszített a Vas megyei együttes, mely vasárnap esti kudarca után már csak a tabella 8. helyét foglalja el. A mögöttünk álló két hétben egyedül a Falcót tudták legyőzni, sorrendben a Szeged, a Pécs, és a ZTE diadalmaskodott felettük. Nagy javulásra van szükség náluk a csapatjáték terén, ellenkező esetben - bár ahhoz hatalmas zuhanás kellene - még a jelenlegi pozíciójuk is veszélybe kerülhet.

 

Slide - pvsk-panthers.hu
Fotó - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus