Hoppolók és Koppolók (vol 1.)

Ebben a rovatunkban az adott fordulóban az elvárásokhoz képest alul, illetve felülteljesítő játékosokat soroljuk fel egy-egy listán. Tegnap megkezdődött a férfi NB I új idénye, így már itt is van az első tíz játékos. Ma hét kiemelkedő és három „lecsúszó” játékost emelünk ki. Jó olvasást hozzá!

Hoppolók:

1. Wayne ChismAlbacomp

A Sopronból nagyon hamar elküldött magasember alaposan rácáfolt az őt ért kritikákra. Lehet, hogy nem a bajnokság legjobb csapata ellen brillírozott, de 20 perc alatt 41-es VAL értéket senki ellen nem könnyű összehozni. 18 pontja mellé, 15 lepattanót szedett (7 védő, 8 támadó), volt 6 kiharcolt faultja, 2 – 2 gólpassza és blokkja, 6 szerzett labdája mellett pedig csupán egyszer adta el a játékszert. Soha rosszabb meccset, gondolhatják az Alba vezetői, szurkolói.


2. Délity Bence – Zalakerámia - ZTE KK

A nyáron az U20-as, B-csoportos Európa-bajnokságon játszott, most pedig meghatározó szerep hárult rá csapata mérkőzésén. Jó dobóteljesítményének hála a ZTE egészen a 4. negyedig partiban tudott lenni ellenfelével. A fiatal játékos megtette, ami tőle telt. 28 perc alatt 16 pontot szerzett 56%-os mezőnypontossággal, mellé lekapott 2 lepattanót, 1-1 szerzett és eladott labdája volt, kiosztott még 2 gólpasszt és 3 faultot harcolt ki.

3. Bencze ZoltánKecskeméti KSE

Az egykori válogatott centertől már régóta vártunk egy ilyen teljesítményt. Remekül játszottak a palánkok alatt Csorvásival kart-karba öltve. 19 perc alatt 29-es VAL mutatót szorgoskodott össze. Csak 1-1 mezőnykísérletet és büntetőt hibázott el, így 16 ponttal, 11 lepattanóval, 1-1 szerzett és eladott labdával, 4 kiharcolt faulttal került be a statisztikába.

4. Nick RaivioKaposvári KK

Ha az amerikai hátvéd nem játszik úgy, ahogy tette tegnap este, akkor sokkal nagyobb zakót kapott volna csapata. A találkozó elején szinte csak ő tudott betalálni. Büntetőzése a második félidőre leromlott. Szinte csere nélkül hajtotta végig a mérkőzést, az őt fogó körmendi védőket pedig rendre rotálták. 34 perc alatt 21/3 pontot, 8 lepattanót, 3 labdát szerzett, kiosztott 2 gólpasszot és 11 faultot harcolt ki.

5. Kámán TamásAtomerőmű SE

Első paksi bajnokiján jó játékkal mutatkozott be azoknak a nézőknek, akik még nem látták játszani a keddi EuroChallenge selejtezőn. A válogatott hármasa a csapat második legeredményesebb játékosa volt, felülmúlta Wilson-t és Nailon-t is. 17/9 ponttal (56% mezőnyből), 3 – 3 szerzett labdával, lepattanóval, gólpasszal került fel a táblára.

6. Jermaine ThomasKis Rába-menti Takarék SKC

Az amerikai irányító sérülésekkel, klubváltással tűzdelt, nehéz szezonnal és nyárral a háta mögött érkezett meg Sopronba. A felkészülési mérkőzéseken sem volt még túl meggyőző, de most felteheti a mutatóujját! „Maino is here!” 20 ponttal, 6 lepattanóval, 2 szerzett, 3 eladott labdával, 10 kiharcolt faulttal, 3 gólpasszal és 1 blokkal fejezte be a találkozót.

7. Nebojsza DukicsNaturex – SZTE – Szedeák

A szerb magasember második szezonját kezdte meg szegeden. Sokszor hárult rá a támadás befejezése. Hatalmas palánk alatti munkát végzett, mindent elkövetett csapata sikeréért, nem rajta múlt, hogy a párharcból a Paks került ki győztesen. 27/9 pont, 11/20 mezőnyből, 4 lepattanó, 2 szerzett, 3 eladott labda, 1 gólpassz került a lőlapjára.



Koppolók:

1. Ivan MiskovicsMarso – NYKK

Miskovics rengeteg dobást vállalt, utólag olybá tűnik jobban járt volna, ha passzol a társainak. 4/16-os mezőnymutatóval ért el 8 pontot. 6 büntetőjéből egyet sem tudott a gyűrűbe juttatni. Pozitívum, hogy szedett 11 lepattanót, de 5 faultot és összekapott, csak 27 percet játszott. Van hova fejlődnie.

2. Eilingsfeld János – PVSK – PANNONPOWER

Az előszezonbeli teljesítményei alapján kevesen gondoltak arra, hogy „Jones”-al ezen a listán fogunk találkozni. Sok ideje volt, hisz 28 percet töltött a parketten, de mégsem nyújtott maradandót. 4 pontot tett be a közösbe, 1/7-es volt a mezőnymutatója, 4 lepattanója, 1 blokkja, 1 eladott labdája volt.

3. Justin Ingram Factum Sport Debrecen

Amúgy sem volt könnyű helyzetben edzője, de faultproblémái miatt Ingram nem tudott annyit játszani, mint amennyit szeretett volna. Sikeres közeli dobásainak volt köszönhető, hogy mezőnyszázaléka elérte a 40%-ot. 16 pontja mellé, 2 eladott labda, 4 kiharcolt, 5 saját fault, 3 gólpassz került. 25 perc alatt 12-es VAL értéket tudott felmutatni.


Fotó (1.) - napiaszonline.hu

Fotó (2.) -

Fotó (3.) - pvsk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus