Hoppolók és Koppolók (vol. 11)

A férfi NB I A-csoportjának legutóbbi játéknapján ismételten több remek magyar teljesítménynek tapsolhattak a szurkolók. A 11. forduló találkozói után összeállítottuk a felül-, valamint alulteljesítő játékosok listáját. Előbbiben olyan esett meg, mely a sorozat történetben még soha, három csapattárs fért be a "hoppolók" közé. Friss listánkon 5 "hoppoló" és 3 "koppoló".

Hoppolók:

1. Mohácsi MátéMarso-Vagép NYKK

A múlt héten az Alba ellen idénycsúcsot állított fel, melyet most megismételt az NYKK fiatalja. Védekezés terén csapata egyik legjobbjaként teljesített és a támadó oldalon is rendre nehéz helyzetbe hozta a debreceni játékosokat, melyet mutat kiharcolt faltjainak száma. Davis mögött mindössze egy ponttal lemaradva, végzett csapata, s a mezőny második legeredményesebb játékosaként. 21/3 ponttal (10-ből 6 mezőnyből, 10-ből 8 büntető), 4 lepattanóval, 4 szerzett labdával, 8 kiharcolt falttal és 2 gólpasszal főszerepet játszott az NYKK győzelmében.

2. Polyák László – Marso-Vagép NYKK

Nelson sérülése okán sorozatban harmadik alkalommal találta magát a nyírségiek kezdőcsapatában, s ha már ott kezdhette meg a játékot, tett azért, hogy ez a találkozója is emlékezetes legyen saját maga, edzői, szurkolói számára egyaránt. Mezőnykísérleteit átlag feletti hatékonysággal értékesítette, valamint irányító létére több gyűrűről lecsorgó labdát megkaparintott. Idei második legjobb produktumát hozta, 18/3 pont (12-ből 8 mezőnyből), 6 lepattanó (4 védő, 2 támadó), 1 szerzett labda, 2 kiharcolt falt és 2 gólpassz került a lőlapjára.

3. Takács NorbertKis-Rába menti Takarék SKC

Az eddig - finoman fogalmazva - csak epizódszerepekhez jutó 22 éves játékos kellőképp megragadta azt a lehetőséget, melyet Meszlényi mestertől kapott a ZTE elleni derbin. Molnár András helyén játszva a lehető legkevesebb hibával játszott, védekezésben aktív, hasznos láncszemként tevékenykedett a soproni gépezetben. A bajnokság eddigi 10 mérkőzésén összesen 11 pontot szerzett, így evidens, hogy hatalmas idénycsúcsával felfért a „hoppolók” dobogójára. 14/9 pontot (7-ből 5 mezőnyből, 5-ből 3 tripla), 1 támadólepattanót, 1 gólpasszt és 1 blokkolt dobást jegyezhettek fel neki a statisztikusok, 34 játékperc alatt.

Kaluha Csaba - Marso-Vagép NYKK

Ő is Nelson sérülése miatt jutott az utóbbi fordulókban komolyabb játékpercekhez, s most jött ki neki leginkább a lépés. A szezonban először jutott el 10 dobott pontig, és most töltötte pályán a legtöbb játékpercet, szám szerint 28-at. Idénycsúcsot jelentő 15/9 pontot (10-ből 6 mezőnyből, 5-ből 3 triplából), 3 lepattanót, 2 szerzett labdát, 2 kiharcolt faltot és 1 gólpasszt tett hozzá az NYKK sikeréhez, a 4 eladott labda csak minimális mértékben rontott teljesítményén.

Kovács PéterPVSK – PannonPower

A pécseik kezdőjátékosának nehezen lehetett volna jobb meccse. Szinte amit csak lehetett, bedobott, de ami még ennél is fontosabb, védőmunkájának köszönhetően több lehetősége akadt a pontszerzésre együttesének, mivel indításokat vezethettek a szerzett labdák után. 14/6 ponttal (7-ből 6 mezőnyből), 3 lepattanóval, 5 szerzett labdával, 2 kiharcolt falttal és 2 gólpasszal járult hozzá a PVSK győzelméhez, negatív oldalon mindössze 3 eladott labdát róhatunk fel neki.


Koppolók:

1. Fekete Stefan - Naturtex - SZTE - Szedeák

Eddig nagyon úgy fest, hogy Debrecen után Szegeden sem lesz megváltó Fekete. A Pécs elleni derbin kulcsszerep hárult volna rá abból a szempontból, hogy együttese meg tudja oldani Loesing és Legion semlegesítését, ehhez képest még Kovács Péter is - ahogy feljebb már írtuk - bőven 10 pont feletti produkcióval terhelte meg a szegediek gyűrűjét. Fekete a körmendi meccs után ismét gyenge napot fogott ki, mindössze 8 pontot, 2 lepattanót, 3 eladott labdát, 1 kiharcolt faltot és 1 gólpasszt jegyezhettünk fel neki, mindezt 23 játékperc alatt.

2. Jonathan Levy - SZOVA - Trend Optika KC Szombathely

Az előző fordulóban 27%-on, vasárnap 33%-on állt a mezőnymutatója a lefújáskor, ráadásul bőszen kísérletezett. A Debrecen ellen még belefért egy gyengébb este, az Alba azonban már nem olyan könnyű falat, hogy ezt bármelyik játékos megengedhesse magának ellenük. Amióta Szombathelyre tette át az állomáshelyét ez volt a második leggyengébb találkozója, mivel azonban hullámvölgybe került, így minél előbb újítania kell saját és csapata érdekében egyaránt. 10 ponttal, 12-ből 4-es mezőnymutatóval, 4 lepattanóval, 4 eladott labdával, 1 kiharcolt falttal és 2 gólpasszal zárta a mérkőzést, melyen vereséget szenvedett csapata.

3. Vincent Simpson - Lami-Véd Körmend

Amellett, hogy a Körmend mindössze egy negyeden át tudta tartani az ASE tempóját, kevesen számítottak arra, hogy pár napja, a Szolnok elleni EC győzelem alkalmával még -kis túlzással- brillírozó Simpson egy feledhető produkcióval rukkol elő szombaton. 4/3 pont, 4-ből 1-es mezőnymutatóval, 2 lepattanó, 3 eladott labda, 3-3 saját és kiharcolt falt mellett mindössze 1 gólpasszt írhattak a statisztikájába.


Fotó (1.) - szon.hu

Fotó (2.) - Tóth Zsombor

Fotó (Slide) - szon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus