Hoppolók és Koppolók (vol 12.)

Hiába vagyunk az ünnepek kellős közepén, nem feledkezhetünk meg a 12. fordulóban alul-, illetve felülteljesítő játékosokról. A Karácsony előtti játékhéten három nap alatt 7 mérkőzést játszottak le. Szerencsére a hoppolók között most is sok magyar játékost találhatunk. 8 hoppoló és 2 koppoló. Jó olvasást a friss listához.

Hoppolók:

1. Tóth Norbert – PANNONPOWER – PVSK

Nehezen indult a szezon a 25 éves magasember számára, de az utóbbi fordulókban már kiegyensúlyozottan, megbízhatóan teljesített. Remek produkcióval rukkolt ki a Szeged ellen, idegenben megnyert találkozón. Végigjátszotta az összecsapást, 22/9 ponttal idénycsúcsot produkált, 14 mezőnykísérletéből 9 a helyére került, lekapott 5 lepattanót (2 védő, 3 támadó), emellett 2 szerzett labdája és 4 kiharcolt faltja volt még.

2. Mohácsi Máté Marso – Vagép NYKK

Annak ellenére, hogy sima győzelmet aratott csapata, Máté ismét megmutatta, hogy tud élni a kapott bizalommal. Kevés dobást vállalt, viszont hatékonyan értékesítette a kísérleteit. Együttese második legeredményesebb játékosa volt a montenegrói Kandics mögött, teljesítménye 18/9 pont, 9-ből 6 mezőnyből, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 3 kiharcolt falt volt.

3. Gáspár Dávid – Zalakerámia – ZTE KK

Három gyengébb találkozó után Gáspi akkor szállította a jó, hasznos játékát, amikor a legtöbbet adhatott vele a csapatnak. A pálya mindkét oldalán elkövetett minden tőle telhetőt, hogy sikerre vezesse a ZTE-t. Minimális volt a pihenő, amit kapott, 38 percet töltött a parketten, de megkönnyebbülhetett a lefújáskor, végre megtört a jég, győztes csapat tagja lehetett. Statisztikájába 16/6 pont, 5 lepattanó, 2 – 2 szerzett és eladott labda, 7 kiharcolt falt és 2 gólpassz került.

4. Csorvási MilánKecskeméti KSE

Idén 10 pont fölé idén csupán egy alkalommal jutó (11) center remek játéka kevés volt ahhoz, hogy csapata el tudja hozni a két bajnoki pontot Jászberényből. Csorvásin semmi esetre sem múlt a Kecskemét sikere, idei legjobb játékával jelezte, hogy lenne (van) helye a válogatott közelében. Két mezőnybeli dobást hibázva jutott el 22 pontig, 11 lepattanót szedett le (5 védő, 6 támadó), kiharcolt 3 faltot, 3 szerzett labdája mellett 4 eladott csúfította mérlegét.

5. Simon LászlóFalco – SZOVA KC Szombathely

Nehéz egy olyan irányító mögött érvényesülni, mint Kálmán László. Simon viszont köszönte szépen, hogy újra 20 játékperc fölé juthatott és a Szolnok elleni derbihez hasonlóan, a Kaposvár ellen is 10 pont fölé jutott, idénycsúcsot dobott. 18/6 pont, 11-ből 7 mezőnyből, 2-2 szerzett és eladott labda, 2 kiharcolt falt és 2 gólpassz került a neve mellé, 26 percet tölthetett a parketten.

6. Mladenovics Dejan – Fortress Körmend

Teljesen mindegy milyen mérkőzésen, mindig nagy érdem, ha valaki a Körmend legjobb pontdobója tud lenni. Persze az irányító ezt a címet biztosan elcserélte volna egy győzelemre a Szolnok elleni rangadón. Ha nincsenek a triplái, akkor sokkal előbb tetemes előnyre tudott volna szert tenni a vendég együttes. Már sokadik alkalommal bizonyította, hogy a rangadókon képes kiemelkedő játékot hozni. 17/15 ponttal, 7-ből 5 a triplavonalon túlról, 2 lepattanóval, 3 eladott labdával, 1 kiharcolt falttal, 1 gólpasszal fejezte be a mérkőzést.

7. Horti BálintJászberényi KSE

A lepattanózásban most nem jeleskedett, sok labdát ajándékozott az ellenfeleknek. Viszont palánk alatti harcos játéka nagyon kellett ahhoz, hogy a Jászberény bravúrgyőzelmet bemutatva, otthon tartsa a két bajnoki pontot. Idén harmadik alkalommal jutott el 10 pont fölé. 16 pont, 9-ből 7 mezőnyből, 1 lepattanó, 1 szerzett, 5 eladott labda, 5 kiharcolt falt került a statisztikájába 25 perc alatt.

8. Bryquis PerineZalakerámia – ZTE KK

Az irányító legalább 4 forduló óta adós volt a jó teljesítménnyel, a legjobbkor ment át gyors formajavuláson. Jó volt az egerszegi csapatvédekezés, melyből ő is aktívan vette ki a rá eső részt, első győzelméhez segítette a kék – fehér gárdát. 19/6 ponttal, 4 lepattanóval, 4 szerzett, 1 eladott labdával, 4 kiharcolt falttal és 3 gólpasszal iratkozott fel a lőlapra.


Koppolók:

1. Molnár AndrásKis Rába – menti Takarék SKC

A Szolnok elleni győztes mérkőzés óta keresi önmagát, azóta csak 1 sikert és 5 vereséget könyvelhetett el csapata. Már az első félidőben faltproblémái voltak, de nem pontozódott ki, végig tudta játszani a találkozót. Jermaine Thomas hiányában nagyobbak voltak felé az elvárások, így különösen fájó a soproniaknak a szokásosnál gyengébb játéka. 6 pont, 13-ból 2 mezőnyből, 6 lepattanó, 4 szerzett, 5 eladott labda, 4 saját és 3 kiharcolt falt és 1 gólpassz került a neve mellé, 33 percet játszott.

2. Tóth ÁdámAtomerőmű SE

Fordulóról - fordulóra nehezebb lesz kimásznia abból a gödörből, melyben egyre mélyebbre ássa magát. 0 ponttal, három rontott mezőnykísérlettel, 1 lepattanóval, 1 szerzett, 3 eladott labdával, 1 kiharcolt falttal, 1 gólpasszal, 1 kapott blokkal zárta a meccsen, csupán 18 játékperc alatt.


Fotó (1.) - pvsk-panthers.hu

Fotó (2.) - sakc.hu

Fotó (Slide) - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus