Hoppolók és Koppolók (vol. 4)

Szombaton teljes fordulót, hat találkozót rendeztek a férfi NB I A-csoportjában. Örömteli, hogy arról számolhatunk be, hogy a felülteljesítő játékosok listájára több magyar fiatal is felért, méghozzá jócskán meggyőző teljesítményékkel. Büszkén fogadhatták közönségük elismerő tapsát. A hoppolók és koppolók legfrissebb rangsorában 7 felül-, és 3 alulteljesítő játékossal találkozhattok.

altHoppolók:

1. Kovács Ádám – Zalakerámia ZTE KK

Nem igazán kell méltatni egy olyan játékos teljesítményét, aki csapata legeredményesebb embereként zárja a ZTE-Körmend rangadót. Kovács tavaly még T-liszensszel az NB I/B Nyugati-csoportjában ontotta a kosarakat, idén azonban már komoly játékperceket kap a legfelsőbb osztályban. Ékes bizonyítékot adott már az első három mérkőzésen is tudásából, mutatva a szurkolóknak és Völgyi Péternek, hogy szerződtetéséből csak profitálhat a kék-fehér gárda. Nagy energiával, lendülettel játszott a Körmend ellen. Ültek a tempói, távoli dobásai, emellett a palánk alatti játékelemekből is gyakran szerzett kosarakat. Ha tartós lesz a jó formája (miért ne lenne az?!), akkor hatalmas segítség lesz a zalaegerszegieknek az idény során. Az örökrangadón, a kispadról beállva, 13-ból 8-as mezőnymutatóval ért el 19/3 pontot, szedett 4 lepattanót (3 védő, 1 támadó), szerzett 1 labdát, kiharcolt 2 faltot és kiosztott 1 blokkot.

2. Polyák László – Marso Vagép NYKK

altNelson sérülése miatt a mindössze 19 éves fiatalemberre várt a kezdő irányító poszt feladatainak megoldása. Nem elég, hogy 24/3 pontjával a mezőny második, együttese legeredményesebb játékosa lett, de mérkőzésben is tudta tartani a nyíregyházi csapatot, tarthatatlannak bizonyult a kaposváriak számára, s nagyon közel került egy dupla duplás teljesítményhez. Nem elhanyagolható tény, hogy óriási felnőtt karriercsúcsot dobott, teljesített. Azonban ahhoz neki sem volt elég ereje, hogy Mohácsi nulla pontos meccsét tudja pótolni. Rajta kívül mindössze két magyar játékos szerzett pontot (Varga 1, Siska 2), és így csupán öten iratkoztak fel a pontszerzők közé. Ha kizárólag rajta múlt volna a vendégek sikere, akkor bizonyára győztesként távozott volna Kaposvárról az NYKK csapata. 36 játékperc alatt. 24/3 pont, 12-ből 7 mezőnyből, 12-ből 9 büntető, 8 lepattanó (4 védő, 4 támadó), 2-2 szerzett és eladott labda, 9 kiharcolt falt, 6 gólpassz és 1 kiosztott blokk került a statisztikájába.

3. Gáspár DávidZalakerámia ZTE KK

Az eddig csak jobb dobóformát kereső zalaegerszegi csapatkapitány akkor robbantott, amikor leginkább szükség volt rá. Komoly mezőnymunkát végzett a pályán mindkét oldalán, helyzetfelismerésének köszönhetően többször ért el kosarat a ZTE általa, vagy épp az ő gólpasszából. Harcos játékkal, igazi vezérként mutatta társai számára a győzelemhez vezető utat. Nagyszerű tripláival pedig mély szakadékba lökte a piros-fekete ellenfelet. 18/9 pont, 8-ből 5 mezőnyből, 7-ből 5 büntető, 4 lepattanó, 5 szerzett és 1 eladott labda, 5 kiharcolt falt és 6 gólpassz állt a statisztikájában, 35 percet kapott Völgyi Pétertől.

4. Tóth Gergely Kis-Rába menti Takarék SKC

Eddig nagyon úgy fest, hogy a válogatott kerettag magasember rálépett arra az útra, melyet többen elé helyeztek az idény előtt. Vártuk, várták tőle az elmúlt szezon után az áttörést, mely láthatóan megkezdődött. Remekül értékesítette a hárompontosokat (ahogy az egész csapat) és a védőmunkájára sem lehetett panasz.15/12 ponttal (7-ből 4 tripla), 3 lepattanóval, 3 szerzett labdával, és 1 kiharcolt falttal zárt, 33 perc alatt.

5. Tóth NorbertPVSK - Pannonpower

A pécsiek olyan mérkőzésen nyertek a Szombathely ellen, mely után azt szokták mondani, hogy mindenkinek nagybetűvel kellene írni a nevét a másnap megjelenő sportlapban. Ez a felvetés Tóth Norbi esetében sincs másképp. Nem kis munkát jelent az Ivosev, Fey, Harazin trió ellen küzdeni a palánkok alatt. 13/6 ponttal, 11-ből 4-es mezőnymutatóval, 9 lepattanóval (5 védő, 4 támadó), 2 kiharcolt falttal és 1 blokkal vette ki részét a PVSK nagyszerű győzelméből.

6. Horti BálintTOP COP Security Jászberény

A múlt heti negatív listás helyezés után ez alkalommal a felülteljesítők között találkozhatunk a Jászberény centerével. Dramicsanyinnal párban megoldhatatlan feladat elé állították a debreceniek palánk alatti alakzatát. Ketten együtt 30 pontot értek el, melyen testvériesen osztoztak 16-14 arányban. 24 percnyi parketten töltött idő alatt 14 pontot (9-ből 5 mezőnyből), 6 lepattanót (3 támadó, 3 védő), 3 kiharcolt faltot és 1 gólpasszt jegyzett.

7. Dorenso Hudson - Zalakerámia ZTE KK

Ha a múlt héten kritika érte teljesítménye miatt, akkor most sem lehet elmenni mellette szó nélkül. Igaz, most a kék-fehér szurkolók számára sokkal örömtelibb az apropó. Ugyanis Hudson a Körmend elleni rangadón remek dobóformával és jó védőmunkával sokat tett csapata sikeréért. Nagyszerű blokkokat osztott ki, s emellett egy szemkápráztató zsákolással, valamint számtalan ugrasztotta fel a zalaegerszegi közönséget. Mérlege 36 percnyi játék alatt, 17/9 pont, 11-ből 6 mezőnyből, 3 lepattanó, 2 eladott és 1 szerzett labda, 3 kiharcolt falt és 2 blokkolt dobás.



Koppolók:

1. Jonathan GilchristNaturtex – SZTE Szedeák

Továbbra is kérdéses, hogy mikor találja meg azt a játékos, formát az amerikai légiós, mellyel hosszú távon segítheti a szegedi együttest. Hazai pályán elképesztően sima vereséget szenvedtek az Albától, melybe bőségesen belejátszott az a tény is, hogy Gilchrist nagyon gyenge napot fogott ki. 7 pont, 6-ból 2 mezőnyből, 2 támadólepattanó, 2 eladott labda, 3 kiharcolt falt és 3 gólpassz került a lőlapjára, pedig bőven kapott lehetőséget, 31 percet töltött a parketten.

2. Mohácsi Máté - Marso Vagép NYKK

Kevesen fogadtak volna arra nagy tétben, hogy a Nyíregyháza fiatal játékosa a múlt heti tündöklése után nullázni fog. Pedig az ő megbízható játékára ebben a fordulóban lett volna különösen nagy szükség. Ugyanis Nelson kiesésével kézbe vehette volna a karmesteri pálcát, nem így történt. Sajnos vannak ilyen napok, ebből is lehet tanulni és bizonyára kettőzött erővel fog készülni a következő mérkőzésre. 0 pont, 5-ből 0 mezőnyből, 2-ből 0 büntető, 3 lepattanó, 1 szerzett labda, 1 kiharcolt falt állt a lőlapján, amikor 23 játékperc után kipontozódott.

3. Tomiszlav Ivosev - SZOVA -Trend Optika KC Szombathely

Hétközi sérülése után kérdéses volt, hogy egyáltalán pályára tud-e lépni, a sárga-fekete szurkolók nagy örömére tudta vállalni a játékot, azonban nem úgy teljesített, mint ahogy az eddigi találkozókon. Persze ez betudható annak a negatív tényezőnek, hogy pár napja egy edzésen összeszedett sérülés miatt szerepelt gyengébben. Jól fog jönni számára az a pár nap, mely a következő fordulóig hátra van. 19 játékperc alatt, 5/3 pont (4-ből 1 tripla), 3 lepattanó, 3 kiharcolt falt, 4 eladott, 1 szerzett labda, 3 gólpassz és 1 blokk került a statisztikájába.


Fotó (1.) - zalaihirlap.hu

Fotó (2.) - szon.hu

Fotó (3.) - Tóth Zsombor

Fotó (Slide) - zalaihirlap.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus