Indul a rájátszás: Az első kör előzetese (1/4)

Elkezdődik a rájátszás első köre a magyar férfi NBI A-csoportjában is, így végigvesszük a negyeddöntők párosításait. A második kiemelt Atomerűmű SE és a hetedik kiemelt Pécsi VSK-Pannonpower párharcának mottója: mire elég a rövid kispad, avagy Dzunics és Szabó útban a duplázás felé?

Atomerőmű SE (2.) – PVSK-Pannonpower Pécs (7.)
Első mérkőzés: 2014.05.07. 18:00

Mi történt eddig? Az ASE egy viszonylag sikeresnek mondható szezon után elveszítette legjobbját, Vojvoda Dávidot, aki Szolnokra igazolt. Cserébe megszerezték Szabó Zsoltot a bajnok Albától és Dzunics Braniszlav személyében új vezetőedzőt is igazoltak – sőt, papíron a légiósaik is megfelelő szintet képviseltek. Durrel Summers végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de érkezett Rodney McGruder, aki a ZTE elleni vereség után, a Kecskemét ellen játszott először és onnantól húzóembere volt az együttesnek – a korábban NBA Summer League-ben is játszó kosaras még az MVP-címre is esélyes volt. Az ASE kiemelkedett a magyar mezőnyből, hiszen a Szolnok továbbra sem indult az alapszakaszban, a Fehérvárt pedig megviselte a többfrontos harc – már a befejezés előtt biztos volt, hogy első helyről mehetnek a középszakaszba. Ott aztán szintén lelépték a mezőnyt, kivéve a Szolnokot, akiktől mindkétszer kikaptak, de ez mellett csak egy Alba elleni hosszabbításos vereség csúszott be, így második kiemeltként kezdhetik a rájátszást.

A Pécs tavaly a később bajnoki címet nyerő Alba ellen esett ki a rájátszásból öt meccsen, otthon mindkétszer szűken, de nyerni tudott. Tóth Norbert pont Fehérvárra távozott, cserébe onnan érkezett Somogyfoki Szabolcs, de többek között megszerezték Veljko Budimirt, aki később nagy fogásnak bizonyult. A szezon nem indult túl jók számukra, hiszen az első három forduló mindegyikén szoros vereséget szenvedtek, majd a Nyíregy és Falco ellen javítottak. Ezután azonban újabb négy vereség következett és a csapat is változott, érkezett Anthony Nelson és Sarlija is, aki kulcsszereplővé vált a későbbiekben. 2014-ben már stabilizálódott a gárda, bár az utolsó fordulóban kikaptak az Albától, előtte zsinórban négy meccset nyertek, így jó helyzetből várhatták az alsóházi középszakaszt. Itt aztán vérengzést rendezett Csirke Ferenc csapata, csak Zalaegerszegen kaptak ki, a többi tizenegy találkozót mind megnyerték, így az alsóház legjobb csapataként, egy nagy sorozattal a hátuk mögött kezdhetik meg a playoffot.

Az alapszakaszban 1-1-re végeztek a felek, ősszel Pakson simán nyert az addig 6-1-gyel álló ASE, a Pécs csak a Kovács-Budimir páros triplái révén tudott veszélyes lenni, de a remekül játszó Atom így is 19 ponttal bizonyult jobbnak. Januárban Pécsen viszont a Csirke-legénység örülhetett, három negyedig leiskolázták a későbbi alapszakasz-győztest, McGruderék csak az utolsó játékrészben tudtak visszajönni a meccsbe. Ekkor már a mostani keretekkel álltak fel a csapatok és ez a siker indította el a PVSK-t felfelé – ez után még  hármat nyertek és elkezdték felfelé araszolni a tabellán.

Felső posztokon rendkívül erős a Paks, Jarrod Jones személyében a liga egyik legjobb centerével rendelkeznek, aki képes a hátára venni a csapatát és vezető pontszerzőként is láttuk már – legutóbb éppen az Olaj és a Keller-Milosevics-Báder-Lóránt négyes ellen szórt 23-at, miközben rajta kívül csak Medve érte el a tízet. Mellette nem lehet egy játékost kiemelni, a Körtélyesi-Szabó páros felváltva játszik hármast-négyest, utóbbi inkább a periméterről tüzel, előbbi egy fokkal többször található meg a festék környékén. Különösen Szabónak voltak jó meccsei, de például Kaposváron nagyon hamar kijött a sodrából – ugyan nem túl „aljas” csapat a Pécs, erre mindenképpen figyelnie kell.

A PVSK-nál is van egy produktív center Sarlija személyében, a középjátékos szezon közben érkezett és elöl-hátul faktorrá tudott válni, ugyan pontszerzésben nem annyira produktív, mint paksi kollégája, nyugodtan oda lehet neki adni a labdát. Mellette Bíró és Budimir kezdhet, utóbbi pedig a csapat egyik pontfelelőse, így tőle mindenképp kell a jó játék. Ha a Pécs partiban akar lenni, akkor neki egymaga tartania kell a Szabó-Körtélyesi páros pontjait – erre képes is lehet, hiszen kintről-bentről meg tudja büntetni a lazább védekezést, márpedig a Paks duója hajlamos erre. Emellett lepattanózásban is nagy szerepe lesz – nem túlzás azt állítani, hogy ez a párharc (Budimir Bíró segítségével Körte és Szabó ellen) nagyban meghatározhatja a sorozatot.

A frontcourt-rotációban talán nincs előnyben az ASE, Tóth Ádám egészen biztosan kihagyja ezt a párharcot, a klubtól származó információk szerint legkorábban a döntőben léphet pályára. Így konkrétan cserecentere nincs Dzunics Braniszlavnak, Eilingsfeld János az egyetlen, aki bevethető itt, de ő sem klasszikus középjátékos. Alacsony szerkezetben négyesként, egyébként hármasként Baki Gergely vehető számításba és ezzel el is fogyott az aktív rotáció – természetesen McGruder is bevethető hármasként és több hátvéddel felállva egy gyors, robbanékony csapattal állhat ki a Paks.

A Pécsnek sincs igazi centere a padon, de négyesként Somogyfoki Szabolcs és Nagy Krisztián is masszív perceket kaphat. Percekre Bödör Bence is beállhat, de ő semmiképp sem megoldás még Eilingsfeld ellen sem. Csirke Ferenc legnagyobb fegyvere is az alacsony szerkezet és a több hátvéd lehet, de azért főleg Nagy Krisztiánban bízhat – mindenesetre Sarlijának nagyon kell figyelnie, nehogy faultgondokba keveredjen Jones ellen, mert ebben az esetben a festékben felzabálja őket az ASE. A Szeged és Csorvási Milán elérte, hogy ő és Bödör is a kipontozódás szélére került – igaz, ennek ellenére ott nyerni tudott a Pécs.

A hátvédeknél is van egy igazi klasszisa a Paksnak Rodney McGruder személyében. Az amerikai dobógépről már szóltunk feljebb, így nem megyünk most bele a részletekbe, de az ő megfogása borzasztó nagy feladat lesz a Baranya megyeiek számára – ha játszik. Ugyanis jelenleg sérült és bár úgy néz ki, hogy akár már az első meccsen is pályára léphet, ha kihagyja, vagy nem lesz teljesen egészséges, az jelentősen befolyásolhatja az atomvárosiak játékát. Ebben az esetben több kell majd Vaughn-tól, aki ugyan képes nagy meccsekre, alaphelyzetben nem megfoghatatlan és igazi csemege lesz a párharca Anthony Nelsonnal.

A Pécsnél ugyanis az irányító a másik pontgyáros Budimir mellett, Nelson pedig irtózatosan hasznosan és koncentráltan kosarazik. Nagyon hatékonyan dob, aktívan védekezik, jól mozgatja a csapatát és kintről-bentről életveszélyes. Inkább előbbi, tehát a távoli dobások lehetnek kiemelten fontosak, a nála alacsonyabb Vaughn-t átdobhatja, lábbal nehezebben fogja megverni. Mellette Csabay lesz valószínűleg kezdő, akitől szintén a hármasokat várják, emellett McGruderen is teljesíthet szolgálatot – afféle Shane Battier-szerepkörben tetszeleghet.

A hátvédek rotációjában leginkább Kovács Ákos említhető az ASE részéről, a fiatal egyes rendkívül éretten és nagy lendülettel vezette a második sort, néha a kezdőben is szerepet kapott – több hátvédes felállásban komoly feladatot kaphat. Ha McGruder játszik, akkor Medve is a kispadról érkezik majd, de ő is többször szerepelt kezdőként, megbízhatóan teljesít, akit nyugodt szívvel lehet berakni a csapatba faultgondok, pihentetés vagy sérülés esetén, de akár szerkezeti váltás vagy a kezdők gyenge formája miatt is. Elsősorban ők fognak beállni ide, de Luka Markovics és Justin Robinson is szerepet kaphat – ők azért aktív perceket valami terven felüli dolog miatt élvezhetnek.

A Pécsnél komoly gondok vannak itt (is), ugyanis elveszítették a középszakasz elején Kovács Pétert, aki kintről-bentről hatékony alapemberük volt. A fiatal Halász Ákosra ez miatt még nagyobb feladat vár, főleg a tripláit kell bevágnia, de ez mellett meg kell csillogtatni játékszervezői képességeit és védekezésben is extrát kell hoznia – többször is a forduló legjobb hatodik emberének választottuk idén, most stabilan ezt kell hoznia. Ha bárkinek nem megy a csapatban, valószínűleg őt teszi be Csirke Ferenc, nem okozhat csalódást.

Edzők: Dzunics Braniszlav játékosként is nagyon sikeres volt Magyarországon, edzőként is több helyen megfordult már – hogy mást ne mondjunk, tavaly a bajnok és kupagyőztes Alba Fehérvár gárdáját trenírozta. Igazi sikeredzőnek számít, Pakson is nyert bajnoki címet 2009-ben, az atomvárosiak akkor voltak utoljára bajnokok. Rendkívül tapasztalt és pontosan tudja, hogyan kell felépíteni egy rájátszást, hogyan kell kezelni nehéz helyzeteket és az alapanyaga is jobb, mint kollégájának – egyértelműen jobb helyzetben van. Csirke Ferenc igazi pécsi tüke, itt született, itt kosárlabdázott és itt lett edző is, illetve másodedző, mellette a Kozármislenynél is ténykedett. 2011 óta vezetőedző, tehát relatíve kevés tapasztalattal bír, de a játékosok maximálisan hisznek benne és remekül összerakta ezt a gárdát az utóbbi időben. Viszont a kerete nem olyan szintű, mint a Paksé, ráadásul nem sok variációs lehetősége van. A fiatalos lendülete sokat érhet, de a kevesebb rutin és főleg a kevesebb lehetőség ellene szól.

Konklúzió: Egyértelműen a Paks a párharc esélyese, de szerintem a Lauberben képes egyet nyerni a Pécs. Átlagon felül kell kintről dobniuk a Baranya megyeieknek és nagyon kell figyelniük a személyi hibákra, mivel nagyon rövid a kispad, de Nelson és Budimir vezérletével okozhatnak meglepetést, főleg ha Sarlija (bent) és Csabay (kint) hozzáteszi a magáét. A Pécs tavaly az Alba ellen is jó volt hazai pályán, szerintem 3-1-gyel továbbmennek az atomvárosiak.

A párharc érdekességei: 2009-ben, a Paks utolsó bajnoki címét a Pécs ellen nyerte, a döntőben sima 3-0-ával húzta be az Atom. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus