Jancsi Vitéz

Az alábbiakban egy olyan kosaras portréja következzen, akivel nem volt alkalmam ugyanannak a csapatnak a sikereiért hajtani. Nem hittem volna, hogy elvállalok hasonló kihívást, hiszen jelentős könnyebbség valaki olyanról regélni, akihez személyes (baráti) élmények kötnek az együtt lehúzott szezon(ok) okán. Kevés légióssal kapcsolatban vállalnám egy bensőséges, a személyiségére legalább annyira –ha nem jobban- odafigyelő jellemzés megalkotását.

Ha valaki, akkor Jan Pavlik megérdemli, hogy ennek a kiváltságos körnek a tagja lehessen. Mind a pályán ellenfélként, mind a pályán kívül barátként olyan képet mutat, amire büszke lehet és példaként tekinthet rá bárki. Az értékei, a filozófiája és a pályafutása alapján az a minimum, hogy megpróbálom bemutatni őt Nektek.

Jancsi kakukktojás. Mármint a „Messziről jött hősök” alapkitétele alapján. Ő nem légiós. Nem csak azért, mert megkapta a magyar állampolgárságot. A gondolkodása magyar. A szíve magyar. Amikor arról beszél, hazamegy, akkor Paksra gondol. Magyarul álmodik…

 

 

Közel áll a szívéhez Brno. Ott lett elismert, befutott játékos. Nyolc évet lehúzni egyhuzamban egy sikeres csapatnál kiváltságos lehetőség. Jan megdolgozott érte. Minden ott töltött szezonjában –minimum- az elődöntőbe vezette csapatát. Magára ölthette a cseh válogatott mezét, kétszer is szerepelhetett Universiadén. Mégsem ezek a sportszakmai dolgok, amik miatt elérzékenyül, ha a brno-i korszak szóba kerül…

Számára a világon a legfontosabb szó a CSALÁD. Brno-ban is ezért maradt oly hosszú ideig. Hiába pattogtatott olyan cseh klasszisokkal, mint a két Petr, Benda és Czudek vagy az élő legenda Jan Svoboda, a lényeg az összetartásban, a hangulat bensőségességén volt. Ebben a fajta közegben érzi jól magát, ekkor találta/találja meg a lelki békéjét, aminél nincs értékesebb dolog…

Ej, de sokszor tört borsot az orrom alá! Képzelhetitek, mennyire kedvelhetem a jó Jancsit, ha azok után tömjénezem, hogy kétszer is megfosztott egy álom megvalósulásától. Először a 2004/2005-ös bajnoki fináléban, mikor a Debreceni Vadkakasokkal véreztünk el az Atomerőmű ellenében, majd egy esztendőre rá, a rájátszás első körében, a mindent eldöntő 5. összecsapáson maradtunk alul, immár a Szolnokkal.

Káprázatos keze van. Mikor először néztünk farkasszemet egymással már tudtam róla, hogy életveszély egyedül hagyni a félköríven kívül. Mégsem gondoltam volna azt a gyorsaságot és kiszámíthatatlanságot a dobás szelekció területén, amivel ő bír. Kapott labdából, egy leütésből, blokk mögül, labdavezetésből, édes mindegy…Erre nem szükségeltetik markánsabb bizonyítékot hoznom, mint a 267 sikeres tripla, a piros-kék mezben lehúzott 168 bajnoki és Magyar Kupa derbin…

Érthető a feltétlen rajongása Zsoldos Andrásért. De a szakmai profizmus, az együtt átélt diadalok (2 bajnoki és 1 kupa arany) okán még nem indokolt az elérzékenyülő arcvonások keretében elmosódott, fátyolos tekintet. Mindig tudtam –és meg is tapasztaltam a MAFC-nál korábban- hogy Coach Bandi óriási stratéga, de a kerítői-látnoki adottságait akkor még nem is sejtettem…
Jancsi nem egy kezdeményező Don J(u)an, maradjunk annyiban. Félénk, visszahúzódó élsportolóként leste lopva a csinos ex-judo bajnokot, Reginát, aki feltűnően hangosabban tapsolt hősünk kosarainál. A méltán híres paksi kosár-törzshelynek számító Kis Nádasban, a Mesternek – a saját szülinapján- kellett rögtönzött csocsó házibajnokságot szerveznie, hogy Jan és Regina végre egy csapatot alkothasson. Az ellenfél műanyag ketrecéből nem kellett túl sokszor kiszedegetni a bogyót, ám egy életre szóló szerelem kezdődött azon az estén…

Jancsi okos srác. Érdemes odafigyelni a mondanivalójára. Véleménye szerint a cseh bajnokság nem erősebb a magyarnál. Viszont sokkal tudatosabbak, mint mi. A megelőzésre, rehabilitációra nagyobb figyelmet fordítanak. A csapatokat megtervezetten, hosszú távra építik. Ott nem az dívik, hogy a következő szezonra összekalapozzák a pénzt és „egy szezon az élet”. Ha egy klub nem engedheti meg, hogy minőségi külföldieket igazoljon, akkor gond nélkül nekivágnak „színcseh” gárdával a szezonnak. A fiatalok a földön járnak. Van önbizalmuk és megkapják a kellő támogatást, ám fel sem merül, hogy két normálisabb teljesítmény után hátra dőljenek és a következő évi zsíros szerződésen matekoljanak.  Ott is vannak anyagi nehézségek, ám vezetői szinten korrektebb a felhozatal. A mentalitásban is gyökeres különbségek fedezhetőek fel. Több energiát fordítanak a kommunikációra, a csapatuk promóciójára, népszerűsítésére. Nem sajnálják a pénzt és az időt, mert tisztában vannak vele, ez hozhat folyamatos és jövőbeni eredményeket minden területen. A szurkolói morál is sok mindent elárul a két ország kultúrájáról. Nem fordul elő, hogy egy-egy elvesztett rangadó után szidják a játékosokat, sőt állandóan érzékeltetik a feltétlen szeretetet és kitartást, ami óriási extrákat nyújt a játékosoknak…

Egy karriert lezárni nehéz. Legyen bármilyen hosszú, eredményes, fárasztó pályafutásról is szó. Feldolgozni, hogy hosszú évtizedek megszokott rutinja, adrenalin termelése megszűnik, embert próbáló feladat. Lelki és pszichés célok felállítása. Jancsiban még van kakaó, simán képes megbízható teljesítményre a legjobbak között az elkövetkező 3-4 évben. Bámulatos akaraterőről tanú bizonyságot téve tért vissza minden kosaras legrosszabb rémálmából, a térd-keresztszalag szakadásból. Viszont pont ez a periódus nyomatékosította benne, hogy felkészültnek kell lenni a váratlanra. Komoly tervei vannak a civil életére. Ebben óriási fórt jelent a közgazdász diploma és az angol, német, cseh, szlovák, orosz és magyar nyelvismerete.

„Per aspera ad astra.” Szabad fordításban ez annyit tesz: „Ha keményen dolgozol, az eredmények nem maradnak el.” Jan Pavlik ezt a filozófiát követi. Kitartóan, szorgalmasan, alázattal, fegyelemmel és őszintén kosárlabdázik és él. Hálás a sorsnak és azoknak, akiknek rengeteget köszönhet. Michael Jezdiknek, aki első edzőként bízott benne, lökést adott a karrierjének és beválogatta a nemzeti csapatba. Horváth Imrének, akitől emberileg és szakmailag nagyon sokat kapott. Mészáros Zalánnak, Sitku Ernőnek és Czigler Lacinak, akikkel legnagyobb –magyarországi –sikereit élte át, a példamutatásért. Igor Kudelinnek az olimpiai bronzérmes orosz csapattársnak, aki mentoraként segítette és mutatta meg az élet egyszerűségében rejlő szépséget, mikor Prostejovban pattogtattak együtt…

Már T.K. kapcsán emlegettem a „Családorientált” sztársportoló prototípust. Thomas sem piskóta ezen a téren, de Jancsival nem könnyű versenybe szállni. A napokban kötött szponzori szerződést a D-betűs, fehér, dobolós nyuszikkal hirdetett tartóselem gyártó multival, egy hosszú távú megállapodásról, hogy két fiának biztosítva legyen a megfelelő energiaellátás. Régi harcostársát és barátját, Chris Monroe-t sem volt könnyű kergetni a paksi edzéseken, ám a két szőke hajú, angyalarcú, Töpörödött Törpördöggel való napi lépéstartáshoz képest az relaxáló pilatesnek tűnik. Elég csak belenézni a két gesztenyebarna szempárba és kiderül, Botond és Benjámin nem engedik, hogy a „súlyfelesleg”, a „megpihen” valamint az „unatkozik” kifejezések bekerüljenek a Pavlik-féle magyar-cseh kéziszótárba…

Fotó (1.) - bckormend.hu

Fotó (2.) - nemzetisport.hu

Fotó (3.) - zalaihirlap.hu

Forrás: magyarkosar.blog.nepsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus