Jó az Eb-részvétel, és még jobb, ami mögötte van

Két éve Grúzia, Csehország és Portugália volt csoportellenfelünk a 2015-ös Európa-bajnokság selejtező sorozatában. Vojvoda Dávid vezetésével nyertünk Portugáliában, alig kaptunk ki Csehországban, majd megvertük itthon a grúzokat és a portugálokat is 1-1 szoros meccsen. A grúziai nagy zakó után felálltunk a padlóról, 15 ponttal győztük le a cseheket, akik egyébként kategóriával erősebb csapatot alkottak, mint most bármelyik ellenfelünk, így holtversenyben végeztünk az élen, de a kosárkülönbség miatt csak a harmadikok lettünk. Két ponton múlt az Eb-részvétel, de annak a sorozatnak szerintem borzasztóan nagy jelentősége volt az idei kijutásunk szempontjából.

Idén gyengébb csoportellenfeleket kaptunk, és csatlakozott a kerethez Hanga Ádám is, de ami még fontosabb: sikerült folytatni a két éve megkezdett "trendet", az ellenfeleinktől függetlenül megint kihoztuk magunkból a maximumot.

A kemény védekezés Sztojan Ivkovics csapatainál már megszokott, de ezúttal Vojvoda mellett volt egy másik olyan játékos is, aki elég képzett volt a pontszerzéshez, és elég intelligens ahhoz, hogy kiszolgálja az üresen lévő társakat. A többiek megcsinálták a statisztikával nem mért, de ugyanolyan fontos dolgokat akár védekezésben, akár támadásban, és két kulcsmeccsen is fel tudott lépni valaki a kiegészítőemberek közül (az itthoni britek ellenin Eilingsfeld János, idegenben pedig Ferencz Csaba). A vezérek gyönyörűen megtalálták az egyensúlyt, hogy mikor kellett nekik pontot szerezni, és mikor kellett másokat megpasszolni. A többiek egytől egyig elfogadták a szerepeiket, a kevesebb labdát, és azt, hogy Vojvodán és Hangán múlik leginkább, mikor és hol lesz dobóhelyzetük.

Egymást segítették a játékosok, mert felmérték, hogy így van esélyünk az Eb-re, máshogy nincs - nem kell messzire menni, a bosnyákok és a macedónok bizonyítják most is, hogy mi van, ha nincs csapategység, de 1999 óta számtalan alkalom volt a mi válogatottunknál is, hogy a jobb nevek ellenére sem működött a játék, semmilyen összhang nem mutatkozott a pályán. Ivkovics az egység megteremtésén, illetve az ellenfelek feltérképezésén kívül (a briteket leiskoláztuk ebben Kecskeméten) fizikálisan is tökéletesen felkészítette a válogatottat, hiszen a két fontos idegenbeli derbinket úgy nyertük a harmadik-negyedik negyedekben, hogy előtte utaznunk kellett, nem is keveset, míg a briteknek a londoni meccs előtt például nem.

Ez az egyéni érdekeket feláldozó, a csapat tényleges erősségeire építő kosárlabda két éve még "csak" a csoport harmadik helyét érte. Most azt, hogy 5-0-s mérleggel, utcahosszal vezetjük a négyest, és egy körrel a vége előtt már kint vagyunk az Európa-bajnokságon.

A kijutás ténye előtt szerintem elsősorban pont azért jár a gratuláció a játékosoknak és a szakmai stábnak egyaránt, mert ez volt a második selejtező-sorozat egyhuzamban, amelyben a csapattól telhető maximumot láttuk (ez azért nálunk olyan ritka volt eddig, mint a fehér holló, egy-egy jól sikerült sorozat után óriási csalódások következtek általában, elég a finn-portugál pótselejtezőre gondolni, miután kifejezetten jól játszottunk előtte egy erős csoportban). Lehet, hogy következőleg ennél erősebb ellenfeleket kapunk, vagy hogy ha nem is erősebb, de a jelenlegi macedón válogatottnál egységesebb csapatokkal kell majd farkasszemet néznünk. Lehet, hogy a mieinknél sem jön össze minden a felkészülés során, kulcsemberek sérülnek meg vagy bármi. Ezek azonban mind olyan körülmények, amelyekre nincs befolyásunk.

Csak a saját játékunkat tudjuk maximalizálni az éppen adott kerettel, a körülmények pedig olyanok lesznek, amilyenek. Idén (is) felmértük, hogy lényegtelen, ki lesz az ellenfél, mi történik éppen más csapatoknál, kik a játékvezetők, mivel foglalkozik a média vagy a szurkolók és mivel nem, csak az a lényeg, hogy a lehető legokosabban kosárlabdázzunk a pályán - ami még nem is feltétlenül jelent jó vagy eredményes játékot, csak az adott keretre szabható legjobb taktika erőltetését. Maga az Eb-részvétel is óriási dolog, és a játékosok nagyon megérdemlik, hogy ebben részük legyen. Hosszútávon azonban még fontosabb az a munka, játék és felfogás, amit 2014-ben és idén mutatott a válogatott, és amivel ezt az eredményt elérték. A jövőben ugyanis egy Eb-szereplés tényéből nem fogunk majd tudni építkezni (lásd futball), azokból az alapokból viszont igen, amikkel ezt sikerült elérnünk.

Ezért nem is a kontinenstornát vagy az elmúlt 5 meccset kell szerintem megünnepelni, hanem annak kell legjobban örülni, hogy látszik egy olyan alap, amivel majd a későbbiekben is ott lehetünk az Európa-bajnokságokon - ez az elmúlt három év (két selejtező) alapján egyértelműen nem egy kicsúszott, szerencsés végkifejlet volt, sorsolás ide vagy oda, hanem a megfelelően elvégzett munka és a profi hozzáállás eredménye. És bármi is lesz a továbbiakban a válogatott sorsa (akár az Eb-n, akár a következő selejtezőkben), annál többet nem kérhet egy csapattól senki, hogy az egyéni képességekhez mért maximumot hozzák a pályán, legyen az elég az ellenfelektől függően bármilyen helyezésre a végén.

Foto, Slide - fiba.com