Kámán Tamás naplója - 26. fejezet

Üdvözlöm a kezdo5.hu olvasóit, sziasztok! A hét végén a Nyíregyháza ellen folytatódott számunkra a bajnokság, és annak ellenére, hogy Kacsa és Tim Frost betegsége miatt nem túl jó előjelekkel utaztunk el, sikerült megnyernünk a meccset. Az első félidőben még akadtak nehézségeink, elsősorban koncentráció terén voltak hiányosságaink, amit a 12 eladott labdánk bizonyít. Szerencsére a sok dobott pontunk miatt még így is nálunk volt előny a szünetben. Az öltözőben az edző sokkal agresszívebb védekezést kért tőlünk, amit sikerült is megvalósítanunk a folytatásban. Szereztünk egy-két labdát, illetve jött Nick, aki mindent bedobott, így pillanatok alatt húsz pont fölé nőtt a különbség, és gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Nagyon jó volt a védekezésünk, jók voltak a besegítések. Ezek után a Nyíregyháza gyakorlatilag feladta a meccset, mindössze az eredmény tartására koncentráltak, ami össze is jött nekik. Örülök, hogy sikerült győznünk, és a fiatalok is újfent pályára kerülhettek. Külön öröm volt, hogy Czinger Zoli és Bus Iván is megmutathatta magát „hazai pályán”, a kilátogató szülők előtt, ráadásul mindketten eljutottak a kosárszerzésig is.

A hétvégén a Pécs ellen fogunk játszani, ezúttal hazai pályán. Ősszel sajnos alul maradtunk velük szemben, de ez most egy teljesen más meccs lesz. Úgy érzem, sokkal jobb formában vagyunk, mint akkor. Sok minden hátráltatott minket azon az őszi meccsen, például a légiós csere és az Eurochallenge meccs fáradalmai, és nagyon nem jött ki a lépés. Most viszont teljes kerettel készülhettünk egész héten, hiszen mindenki hadra fogató. Ami a Pécset illeti, mondhatjuk, hogy meggyengültek, hiszen távozott tőlük Eilingsfeld János, de a ZTE ellen megmutatták, hogy nem nagyon zavarja őket, hogy egy magas emberrel kevesebben vannak. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy a ZTE nagyon rossz passzban van, így abból a meccsből messzemenő következtetéseket levonni nem szabad. Másrészt hazai pályán lépünk pályára, ahol az utóbbi időben rendre jól teljesítünk, így most is erre számítok. összességében jó mérkőzést, jó pár látványos megmozdulást és magabiztos győzelmet várok a csapattól.

Annak külön örülök, hogy mindenki lassan kilábal a betegségéből, sérüléséből. Persze kisebb fájdalmai szinte mindenkinek vannak, de azokat a masszőrünk kezeli, így azokkal nincs gond. Egyedül Bus Iván sérült, ő év eleje óta bajlódik a térdében diagnosztizált „ugrótérd” nevezetű sérüléssel. Most sincs velünk, próbálja kezeltetni magát, illetve egy füst alatt a tanulmányi kötelezettségeinek is megpróbál eleget tenni. Remélhetőleg mindkettőt illetően sikerrel jár majd. Szinte felüdülés volt, hogy végre egész héten fennakadások és hiányzók nélkül tudtunk edzeni, és remélem ennek hatása már a Pécs ellen meg fog mutatkozni, illetve a kupadöntőben és a rájátszásban is kamatoztatni tudjuk majd.

Időközben nevelőegyesületemnél, a ZTE-nél a héten edzőváltásra szánták el magukat a vezetők, a Kis Attila – Patonay Imre párost Heinrich Róbert váltotta. Összességében ez nem volt túl meglepő, az előjelek alapján sejteni lehetett, hogy erre sor fog kerülni előbb-utóbb. Nagyon sajnálom, hogy az eddigi edzőpáros nem tudta felrázni a csapatot, de a vezetőségnek lépnie kellett, hogy egy kicsit felrázza a csapatot, kimozdítsa az eddigi sémából. Bízom benne, hogy Heinrich Robival kicsit megváltozik egy-két dolog, felrázza a játékosok, és a szoros meccseket meg tudják majd nyerni. Az osztályozót már nem nagyon tudják elkerülni, így nekik arra kell készülniük, hogy aki az útjukba kerül az osztályozón, azt legyőzzék, és bent maradjanak az A-csoportban. Nagyon szurkolok a fiúknak, hogy ez összejöjjön, hiszen már említettem, hogy szeretnék még egyszer ott játszani. Viszont ha egy csapat kieseik, onnan már nem nagyon van visszaút. A támogatók elpártolnak, a játékosok eligazolnak, és nagyon nehéz utána még egyszer olyan gárdát összeszedni, hogy vissza lehessen kerülni. Bízom benne, hogy ez a pár hét elég lesz számukra, hogy felkészüljenek a play-out-ra, és elérjék a céljukat. Beszéltem, a fiúkkal, és mondták, hogy nagyon rossz passzban volt mindenki, benne volt a fejekben, hogy még csak egy alkalommal sikerült győzniük az egész bajnokság során, ez pedig igen csak görcsössé tette őket. Az sem segített rajtuk, hogy a szurkolók sem mindig álltak mellettük. Remélem, hogy most ők is változtatnak ezen, és úgy fogják buzdítani a csapatot, ahogy azt év elején tették. Az a legfontosabb, hogy most a csapat és a szurkolók együttesen, egymás mellett állva koncentráljanak erre a pár fordulóra, ami még hátra van.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus