Kapitányi betekintő - 10. rész
Véget ért egy fejezet a magyar férfi kosárlabdázás történelmében, hiszen lezárult a jövőévi Európa-bajnokságra vonatkozó selejtezősorozat, melynek végén bizonyossá vált, hogy sajnos hazánk nem lehet ott a kontinensviadalon jövőre. Rátgéber László szövetségi kapitány már korábban is beszélt nekünk az okokról és ebben a rovatban mérkőzésről mérkőzésre értékelte a látottakat, tapasztaltakat, ám most a ciprusi túrán kívül egy kis átfogó értékelést is készítettünk a szakvezetővel az említett időszakról és a közeljövő lehetséges történéseire is röviden kitértünk.
Mindenek előtt megosztaná velünk, mi volt a benyomása a Cipruson lejátszott és megnyert utolsó Eb-selejtezővel kapcsolatban?
Mi sajnos minden idegenbeli mérkőzésünket 8-10 pontos hátránnyal kezdtük, így a ciprusit is. Aztán egy kicsit rotáltuk a csapatot és mindenki pályára került. Igaz, hogy a cserejátékosok nem fordították meg a meccset, de mondjuk Ferencz Csaba normális labdákat dobott, hiába, hogy szegény 3-ból 0-át dobott a triplavonalon túlról, ám legalább jó helyzeteket vállalt. Egy kicsit rendbe raktuk a játékunkat, fölzárkóztunk és a 14. percben elkezdtünk zónázni, ekkortól már hasonlítottunk egy csapatra, innentől fordult meg a mérkőzés. A félidő előtt feljöttünk kettő pontra, aztán a harmadik negyed első hat percében nem kaptunk kosarat, futottunk egy 17 - 0-át, összekötve a két játékrészt. Ott érdemben el is dőlt a találkozó, hiszen bár 5 pont lett a végén a differencia, de ezt úgy értük el, hogy két hármast kaptunk a hajrában, ebből a másodikat az utolsó másodpercben. Volt sportszerűtlen hiba is a végén, kicsit már verekedésbe ment át a küzdelem. Az utolsó percnek 11 pontos előnnyel és labdával mentünk neki, onnan már elveszteni a meccset nehéz lett volna.
A hajrában Trepák Zoli sérülten már csak azért volt pályán, mert kellett valaki magas a csapatba, Lóránt Peti 35 percet vállalt, Szabó Miki, ameddig a faultok miatt lehetett, a parketten volt, Szabó Zsolt pedig kicsit magára talált, a második félidőben volt két triplája is. Ez a mérkőzés abból a szempontból volt némileg specifikus, hogy Hanga Ádám lényegében kiesett a fájdalmai miatt, Obie Trotternek pedig ez volt a legjobb meccse a sorozatban. Sajnos pontosan az jött ki, ami várható volt. Ő augusztus 15-én kezdett el edzeni rendesen, s kell bizony négy hét, hogy az ember igazán visszakerüljön a megszokott formájába. Jó volt kint, mert egy 7-8 ezres csarnokban volt nagyjából 100 néző, ezen kívül pedig 100 ciprusi rendőr, illetve katona, valamint 50 magyar katona! Ők olyan hangulatot teremtettek, amiben élmény volt meccset játszani. Ez egy minimalizációja az egésznek, de remek volt látni, hogy szurkoltak nekünk, s legalább őket nagyon boldoggá tettük ezzel a mérkőzéssel.
Mit lehet mondana el a közeljövőt illetően? Mi vár még önre a következő hetekben?
Egy kicsit korai bármit előre kijelenteni, én az interjú után el is teszem magam holnapra és a következő reggel elmegyek egy kicsit pihenni. Hideg fejjel kell majd rezonálni, biztos mindenkiben vannak indulatok jelenleg. Egy dolgot viszont biztosan mondhatok: jobb körülményeket kell teremteni. Azt is tudom, hogy jelen pillanatban a szövetség a saját lehetőségei szerint támogatta is a csapatot, de társasági adós pénzekből nem lehet a válogatottat szponzorálni. Fájó az, hogy tavaly dupla ekkora volt a prémium a kijutásért mint most, s az emberben ez felvet olyan kérdést, hogy ez azt jelenti-e, hogy akkor ez most fele annyira fontos?! Akármit hoz a jövő, bárki is legyen válogatott, s akárki is lesz a szövetségi kapitány, arról van szó, hogy itt jobb körülményeket kell biztosítani.
A látványsportoknak, illetve csapatsortjátékoknak volt egy három fázisú fejlődése: az első volt az amatörizmus (mindenki szeretett kosárlabdázni, sokan művelték hobbiból), ez átalakult profizmussá (heti 10 edzés, két mérkőzés, fizetés, rengeteg néző), a harmadik szakasz pedig az, ahová most alakul át a sport, ez a kommercializmus. Amennyiben ezt nem fogjuk tudni követni, s nem leszünk képesek átállni a magyar férfi kosárlabda válogatottal és a klubcsapatokkal együtt erre, akkor bajba kerülni. Óhatatlan jelek vannak, melyek szerint egy visszafordíthatatlan út vezet vissza az amatörizmusba, amennyiben nem állunk rá a kommercializmusra. Erről szól most a dolog, ez a tét. Itt mindenkinek széleskörűen kell látnia a dolgokat, nem a pillanatnyi érdek kell, hogy domináljon, hanem egyszerűen az egész sportágunknak és a felnőtt válogatottunknak a létében kell gondolkodni. Amennyiben nem indulunk el ilyen irányba, bajba kerülünk, még nagyobba, mint a mostani. Mindenki kosárlabdázik, mindenhol megjelent a pénz és valójában borzasztóan fontos, hogy a menedzselés olyan legyen, amilyet a mai kor elvár.
Az első tapasztalata volt ez ilyen szinten egy férfi csapattal kapcsolatban a közös munkát illetően. Önben személy szerint ez a társaság milyen nyomokat hagyott, mik voltak a legfőbb tapasztalatai a közös munkát illetően?
Egy nagyon fontos dolgot ki kell, hogy hangsúlyozzak. Más a munka egy klubnál, mint egy nemzeti csapatnál. Persze, össze tudom hasonlítani a női válogatottal, de más egyesülettel nem. Egy klub esetében hosszabb az idő mindenre, egészen másról szól az a történet. Itt az a nyitja a dolognak, hogy meg kell adni a tiszteletet mindenkinek és amilyen állapotok vannak, megköszönjük nekik, hogy elvállalták a válogatottságot. Azt gondolom, hogy lehetett volna pár dolgot másképp csinálni. Ha kiveszem azt, hogy sokan közülük nagyon, de nagyon tapasztalatlanok nemzetközileg - meg kell nézni, ki mennyi válogatott, illetve nemzetközi kupameccset játszott eddig, s azokon mennyi percet volt pályán -, akkor ki fog derülni, hogy ez egy tapasztalatlan alakulat. Amennyiben egy más versenysorozatban lennénk, más lenne ez a történet is.
Úgy vélem, hogy ők nagyon tisztelik egymást és már elegük volt a kudarcból. Ezeket a dolgokat mindenkinek meg kell vizsgálnia, én természetesen vállalom a felelősséget a történtek miatt, de így mindenki más is kiindulhatna saját magából és megkérdezhetné, hogy ha ő tett valamit, ez volt-e a maximum vagy tehetett volna még valamit ezért a válogatottért - beszéljünk itt akár a vezetőkről, játékosokról, bárkiről. Ez az a lépés, ami visz tovább.
Köszönjük az interjút!