Kapitányi betekintő - 3. rész

A magyar válogatott túl van már az első Európa-bajnoki selejtezőjén az idei sorozatban, de nincs megállás, holnap következik is az Ausztria elleni tétmérkőzés, mely a Rátgéber László vezette nemzeti csapat hazai bemutatkozás lesz éles helyzetben. A szövetségi kapitányt kérdeztük az első, ukránok elleni derbi tapasztalatairól, valamint arról, hogy mit vár a keddi derbitől, továbbá a játékosaink állapotáról is megtudhattunk pár friss információt.

Mik voltak a főbb tapasztaltai a nyitómeccsel kapcsolatban? Mit kapott a csapattól ahhoz képest, amit várt az ukrajnai túra előtt?

Jól feltérképeztük az ukránokat és taktikailag nagyon okosan játszottunk ellenük, valamint meg tudtuk teremteni a helyzetet, hogy nyerhessünk. Pontosan ekkor tértünk el azoktól a dolgoktól, amiket előzetesen átbeszéltünk és kértünk a játékosoktól, beszélek itt a fegyelmezett befejezésről és az agresszív védekezésről. Így sajnos Ukrajna meg tudta fordítani a mérkőzést a hajrában. Én örülök annak, olyan mentalitással léptünk fel a parkettre idegenben, hogy nyerni akarunk, meg is beszéltük természetesen, hogy nem feltett kézzel megyünk. Nem udvariatlanságból, de gyorsan tovább kell lépnünk, mert van még hét meccs gyors egymásutánban és az itt levont tapasztalatokat használva a következő állomás felé kell tekintenünk.

Jön is holnap a második mérkőzése a magyar válogatottnak, méghozzá Ausztria ellen, hazai környezetben. Az osztrákok már két találkozón is túl vannak, szereztek egy győzelmet hosszabbításban Cipruson, majd otthon nagy csatában kaptak ki Ukrajnától. Mennyire tudta követni ezeket az összecsapásokat, illetve mi a benyomása a holnapi riválissal kapcsolatban?

Megtekintettem mindkét mérkőzést, az utóbbit élőben, a korábbit pedig felvételről. Az ukránok ellen ugyanúgy kaptak ki, mint mi pár nappal korábban, az utolsó 6 támadásukat elrontották, közben pedig kapták a kosarakat, összességében valóban egy nagy meccset vesztettek el Ukrajnával szemben. A ciprusi mérkőzésükön vezettek 15 ponttal és onnan megmentették a találkozót a vendéglátók, így hosszabbítás következett, de ott az osztrákok fel tudtak kerekedni. Nagyon lelkes, agresszív gárdáról van szó, s egy igazi csapat az övék. Nekik is megvan a főbb pontszerzőkből álló háromszögük, az amerikai Detrick, a magasabb Mahalbasic és a tapasztaltabb Lamesic, ez a három emberük minden meccsen termeli is a megszokott ponttömeget, erre a trióra kell nekünk is kiemelten figyelni. Sűrűn letámadnak, próbálják a maximumot kihozni magukból. Úgy úgy érzem, hogy nem naiv csapat az övék, de nekünk tisztelnünk kell őket olyan módon, teljes erőbedobással játszunk és óriási agresszivitást mutatunk a pályán. A kettő-kettő játékaik védésére kell a legnagyobb figyelmet szentelnünk, valamint a letámadásaik áttörésére. Meg kell játszanunk a magasemberinket támadásban, sokat kell mélységben játszanunk és akkor talán nem lesz probléma, de csak ha újból 40 percig tudunk koncentrálni.  

A csapat, illetve a sérüléssel küszködő játékosok állapota mennyiben változott az utóbbi szűk egy hétben?

Napról napra jobb a helyzet, szerencsére, Molnár András is térde is javult, de ő még mindig rehabilitációval foglalkozik, mivel a műtéte után - az ő szavaival élve - nem sikerült a rehabilitációja és most azt kell pótolnia a megfelelő módon. Most indul be valójában a mókuskerék, háromnaponta kezdjük játszani a meccseket, megyünk, utazunk rengeteget, úgyhogy sok-sok hasonló problémával fogunk küszködni, emiatt el kell felejteni ezeket az apróbb gondokat, legalábbis nem szabad hangsúlyoznunk őket, ilyen módon kell megoldanunk a feladatainkat.

Változik-e az aktív, 12-es keret az ukránok elleni meccshez képest?

Ez még a ma délutáni edzés kérdése is, ma délelőtt is tréningeztünk és lesz még később is gyakorlás a holnapi találkozó előtt, ám mivel összesen 13-an vagyunk, nagyban semmiképp sem fog változni.

Köszönjük az interjút!


Fotó: vasnepe.hu


 



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus