Kapitányi betekintő - 5. rész

Holnap Ciprussal játszik a magyar férfi válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat 5. fordulójában, tehát legjobbjaink számára is elérkezik a felezőpont az erőltetett menetben. A ciprusiak elleni esélyekről, valamint a találkozón a mieinktől elvárt dolgokról kérdeztük a szövetségi kapitányt, Rátgéber Lászlót, aki értékelte a horvátországi történéseket is, továbbá néhány új információval is szolgált a csapat állapotát illetően.


A Horvátországban 24 ponttal elvesztett mérkőzést minden bizonnyal sok oldalról meg lehet közelíteni - mind az eredmény, mind pedig a mutatott játékot alapul véve, mi elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy Ön számára mi volt a legfontosabb tapasztalat ezen a derbin?

Akármennyire is mást akar a szív, nekünk azért tudni kell, hogy mi a célkitűzésünk ezzel a csapattal, ez pedig jelenleg nem az európai élvonalhoz való felzárkózás, hanem ebből a csoportból valamilyen módon kijutni az Európa-bajnokságra. Valójában megmutatta ez a meccs a hiányosságainkat, s nem szabad elfelejteni ezt az összecsapást, de előre kell nézni, mivel az igazi ellenfelünk az a ciprusi válogatott, mellyel holnap mérkőzünk meg először. Itt vagyunk már Pécsen és arra koncentrálunk minden erőnkkel, hogy ezt a derbit megnyerjük. Igencsak érdekes a statisztika, hiszen ha belenézünk, akkor azt láthatjuk, hogy mi 36 százalékkal dobtunk mezőnyből, míg a horvátok 63-mal, viszont az összes többi statisztikai kategóriában pariban voltunk a számok alapján. Az ember ebből nagyjából annyit következtetne ki, hogy ők jobban dobtak nálunk - ez így is van -, ám magát a dobást azt rengeteg elem előzi meg és amiben nekünk fejlődnünk kell az az, hogy a saját nívónkkal megegyező csapatok ellen sokkal sokkal agresszívabban tudjunk játszani.

A holnapi ellenfél, Ciprus is megmérkőzött már mindenkivel ebben a csoportban rajtunk kívül, s nyilván a felkészülési meccseiket is elemezte a válogatott szakmai stábja. Milyen mérkőzést várhatunk hétfőn és mire számíthatunk az ellenféltől?

Néztük az osztrákok elleni hosszabbításos nyitómeccsüket, amit majdnem meg is nyertek a ciprusiak, valamint az ukránokkal vívott derbijüket, ahol végül is 30 percen keresztül eredményben ott voltak a rivális nyakán. Egy harcias csapatról van szó, régóta együtt játszanak a tagjai, idén is korán elkezdték az alapozást, egy hónapot együtt tudtak tölteni korábban. Az amerikai centerük, Anthony King az egyik kulcsemberük, neki nem szabad megengedni, hogy uralja a festéket, valamint van pár görög játékosuk, akiket honosítottak. A külső sorban mindenki jó dobónak minősül, úgyhogy a legfontosabb számunkra az, hogy agresszívebbek legyünk náluk. Ez nem csak erre a találkozóra vonatkozik, hanem ha ki akarunk jutni az Eb-re és a kontinensbajnokságon majd kosárlabdázni akarunk, akkor a legnagyobb hiányosságot, az agresszivitás hiányát meg kell szüntetnünk. Ez nem csak a védekezésre vonatkozik, hanem a támadásra is, a játék minden elemére igaz.

Van-e bármiféle változás a keretben, illetve a játékosok eddig ismert állapotát tekintve?

Molnár András hazament, a rehabilitációjára fog koncentrálni a továbbiakban. Azt a sérülését, amit februárban műtöttek meg, nem tudta valóban kiheverni, és  nem érezte magát eléggé felépültnek, úgyhogy az előzetesen kijelölt 22-es keretből most ő a 10. ember, akiről le kellett mondanunk. Összesen 12-en maradtunk, ebből az emberanyagból Tóth Ádámnak vannak kisebb fájdalmai a lábában, továbbá Szabó Zsolt is egészségügyi problémákkal küszködik, de remélhetőleg mindketten játszanak holnap.

Köszönjük az interjút!

Fotó: sportfm.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus