Kis magyar irányító-mustra
A magyar férfi kosárlabdában az irányító poszt az, amely a leginkább "amerikanizálódott", azaz e poszton játszik tengerentúli légiós élvonalbeli csapatainkban. A posztnak a magyar szereplői fölöttébb fura helyzetben vannak - ezt próbáljuk kicsit körbejárni.
A két vasi és a két szolnoki játékos esete - más-más szempontból - speciális, kirívóan ritka. Nagy általánosságban az élvonalban kétféle magyar irányítót találunk - olyan játékmestereket, akik a koruk alapján már rutinosaknak lennének mondhatók, és húsz év körüli "zöldfülűeket" .
Az első csoportba tartozó játékosok mégsem minősíthetők igazán tapasztaltaknak, mivel csapataikban amolyan "örök másodhegedűsök" akik elé minden évben visznek légiósokat és hosszú éveken át csupán edzőpartnerei a légiósoknak - egy ideig így is lehet fejlődni - és gyakorlatilag csak az első számú irányító faultproblémái esetén, meg esetleg a második negyedekben 2-3 percre kerülnek pályára. Időnként azért nagyot alakíthatnak - miként mondjuk tette azt a napokban Kovács Ákos, a paksiak játékosa a szolnokiak elleni elődöntő 5. meccsén.
A másik csoportba a fiatal, A-csoportban szereplő második irányítók találhatók. Szerepük csapataikban gyakorlatilag ugyanaz, mint rutinosabb sorstársaiknak - a különbség az, hogy ők még - 1-2 éven át nap mint nap egy jó képességű légiós irányító ellen készülve - sokat fejlődhetnek. Ha azonban továbbra is maradnak a második számú játékmester pozíciójában - nos, abba már egyrészt belefásulhatnak, másrészt ebben a pozícióban egy idő után megállnak a fejlődésben. Az ő helyzetük sem egyszerű...
A másik csoportba a fiatal, A-csoportban szereplő második irányítók találhatók. Szerepük csapataikban gyakorlatilag ugyanaz, mint rutinosabb sorstársaiknak - a különbség az, hogy ők még - 1-2 éven át nap mint nap egy jó képességű légiós irányító ellen készülve - sokat fejlődhetnek. Ha azonban továbbra is maradnak a második számú játékmester pozíciójában - nos, abba már egyrészt belefásulhatnak, másrészt ebben a pozícióban egy idő után megállnak a fejlődésben. Az ő helyzetük sem egyszerű...
Ugorjunk egy osztállyal lejjebb az NB I B-be. Meglepő módon itt - ki merem jelenteni - jobb magyar irányítók vannak, mint az A-csoportban szereplő magyar játékszervezők többsége, az élvonalban is simán megállnák helyüket...
Ez a megállapítás nyilván alaposabb kifejtésre, magyarázatra szorul. Először is kikre gondolunk. Wittmann Krisztián helyzete megint speciális, hiszen ő a kecskeméti klub önállósodása miatt volt kénytelen a másodosztályban játszani. De akadnak mások is, akikkel kapcsolatban fenntartom: abszolút A-csoportos szintű irányítók. Faragó Péter (Bonyhád), Szarvas Gábor (MTK-Törökbálint), Surmann Péter (Salgótarján) Drevenka Dávid (Győr), Krasznai Tibor (Eger). És akadnak olyan fiatalok - Moravcsik Áron (TF), Tursics Krisztián (Honvéd), akiknek minden adottságuk megvan arra, hogy élvonalbeli irányítók legyenek.
Miután megneveztük kikre is gondolunk, azt próbálom kifejteni, miért is jobbak ők, mint az A-csoportos magyar irányítók többsége. Azt nem tudjuk eldönteni, jobb képességűek-e, de óriási előnyük, hogy évek óta folyamatosan játszanak. Megítélésem szerint egy jó adottságú, magas, erős center vagy egy vajkezű bedobó könnyebben s főleg gyorsabban fel, illetve kitűnhet, mint egy irányító. Előbbieket ki kell szolgálni, s egy idő - akár csupán pár hét - után a kapott labdákat jó arányban bedobálhatják. A centerek és a bedobók könnyebben megszokják a magasabb szintű ingereket, a nagyobb játékintenzitást, iramot, keménységet, mert ők többnyire befejező játékosok.
A játék legintellektuálisabb, a legmagasabb játékintelligenciát igénylő posztján ez sokkal nehezebb. Az irányítóknak jóval többet kell(ene) edződni a magas szintű kosárlabdázás tüzében, mint a bedobóknak és középjátékosoknak, ahhoz, hogy posztjukon hosszabb távon magas szintű kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsanak. Ezt a gyakorlat nyelvére "lefordítva": ahhoz, hogy egy irányító kritikus pillanatokban jó döntést hozzon, gólpasszt adjon - bizony sok rossz döntésen és eladott labdán kell "átessen" - hacsak nem extra tálentum. A rossz döntések, eladott labdák viszont az eredménycentrikus A-csoportban nem nagyon férnek bele, nincs, vagy kevés a türelem a második irányítókkal szemben. Az olyan csapatépítési koncepció sem túl gyakori, hogy valahol van mondjuk 2-3 év egy játékosnak a csapatba való beépítésére, élvonalbeli szintre való felhozatalára - így a második irányítók 32-37 percen át a kispadokat koptatják - s egy idő után nem fejlődnek...
Talán ezek után már érthető, miért is tartom jobbnak a néhány NB I B-s irányítót az A-csoportban kosarazó magyar játékmesterek többségénél. Ők évek óta - igaz az NB I B-ben - folyamatosan játszanak. Ez a többéves "játékelőny" teszi szerintem őket jobbakká az A-csoportos honi irányítók többségénél.
A honosított Trotter Obie megsérült. Minden bizonnyal a legutóbbi szezont a másodosztályban csapatában végig játszó Wittmannra számíthat Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány. Azonban talán ebből is látszik, nem lesz könnyű dolga kijelölni, megtalálni kiknek a kezébe is adja a nemzeti csapatnál a képzeletbeli karmesteri pálcát...
Fotó: vaol.hu