Lóránt Péter naplója (vol. 15)

Sziasztok! Pár szóban „essünk túl a nehezén”, azaz írok nektek az állapotomról. Nem fáj a lábam szerencsére, egyáltalán nincsenek fájdalmaim. Ma reggel vették le a fekvőgipszemet, most kaptam egy járót, ami azt jelenti, hogy el tudok menni uszodába, egy kicsit mobilisabb leszek, könnyebb így minden. Két hétig még nem állhatok rá teljesen, addig muszáj vigyáznom erre. Próbálok pozitívan hozzáállni, ez csak így megy, de természetesen rendkívül unalmas ez az egész. A konditeremben így is dolgozom, ami azért nem a legizgalmasabb feladatok közé tartozik. Vállgyakorlatokat és hasizom erősítést végzek, hogy annyira ne tunyuljak el, de ez most változni fog, az erőnléti edzőnk mondta, hogy amíg gipsz van rajtam, addig nem annyira szabad ezt erőltetni, mert ha elkezdek izzadni és az bemegy a gipsz alá, azzal lehetnek gondok.

Kijárok minden edzésre, illetve mérkőzésre mióta nem játszhatok. A görög csapattársam, Manosz, aki velem szemben lakik, mindig felvesz engem kocsival és együtt megyünk. Az Alicante ellen hazai pályán kaptunk ki a múlthéten, sajnos nagyon rosszul játszottunk. Az első félidőben szerintem lehetett volna egy nyugodt 15 pontos előnyünk (és ezzel nem túlzok), akkor pedig egészen máshogy néz ki a dolog. Nem kellett volna semmi extra, csak bedobni a helyzeteinket. Az ellenfelünk nem játszott jól, mi pedig elég ostoba hibákat követtünk el az egész meccs alatt, a nagyszünet után főképp. Az utolsó másfél percben a mérkőzéslabdáinknál rendre rossz megoldásokat választottunk, szomorú, hogy kikaptunk. Most megyünk Vitoriába a Caja Laboral otthonába, majd Badalonába, azaz idegenbeli találkozók jönnek, tehát nem egyszerű feladatok előtt állunk.

A mostani eredményekkel szépen kuszálódnak a szálak itt az ACB-ben, hiszen a Valladolid hazai pályán bukott a Murcia ellen, Fuenlabrada legyőzte a Cajasolt Sevillában, ami azért nagy meglepetésnek számít. A Fuenlabradának jó csapata van, de ezt akkor is a papírforma-borítások közé kell sorolni. A Real Madrid simán nyert Zaragozában, a Malaga pedig rangadót hozott a Caja Laboral, azaz a most vasárnapi ellenfelünkkel szemben. A Gran Canariának nem olyan jó a szezonja eddig, de most győztek a Joventut Badalona ellen. A katalánoknak nincs most egyszerűen olyan szintű csapatuk, mint az elmúlt 10 évben szinte mindig, nem számítanak erősnek. Sajnálom, hogy Hanga Ádiéknak nem jött össze Valenciában a bravúr, mert volt esély még az utolsó 3 percben is. A nagyobb klubok egy-egy perc alatt is képesek 5-6 pontos előnyt építeni, ami lélektanilag ilyenkor sokat nyom a latba. Annak örülök, hogy Ádám jól és hasznosan játszott, ő volt a Manresa második legjobbja az IBM rangsor alapján. Sokat volt bent, mondtam is neki, amikor beszéltünk, hogy még 1 lepattanó és 1 pont milyen szépen mutatott volna a statisztikájában, de így sem semmi a 9 pont, 9 lepattanó. Előbb-utóbb a kinti dobásokat is érezni fogja, aztán amikor úgy fogja szórni őket, mint otthon, illetve a válogatottban, akkor még inkább lesz önbizalma és az jó hatással lesz a játékára.

Vasárnap 12:30-tól játszunk idegenben Dávid Kornél egykori csapata, a most is Euroligás Caja Laboral ellen, akiknél van egy sérült Milko Bjelica személyében, továbbá két olyan NBA játékosuk, akiknek elvileg lejár most a szerződésük és vissza kell térniük az Egyesült Államokba. Goran Dragic és a francia Seraphin nem akármilyen játékos, egyáltalán nem mindegy, hogy ellenünk szerepelnek-e még vagy sem, de úgy tudjuk, úgy készülünk, hogy fognak. Mivel lehet még igazolni, ezért az ő anyagi helyzetükben minden bizonnyal fognak is hozni új embereket még Karácsony előtt.

Most, hogy szállingóznak vissza Amerikába ezek az ideiglenesen szerződtetett kosarasok, érdekesség lehet Rudy Fernandez, aki kérvényezte a Dallas Maverick-nél, hogy maradhasson a Real Madridnál. Neki nagy dolog volt idénre haza szerződni, a csapatának is komoly erőssége, a fővárosiak egyébként is nagyon jók lettek erre az évadra, így egy ilyen jó Madridnak a része lenni hatalmas dolog lehet számára is. Ide kapcsolódik, hogy Serge Ibaka a hétvégi meccsen nem akármi, amit művel a palánk alatt védekezésben és támadásban egyaránt. Jól játszott nagyon, be is kerültek megmozdulásai a heti Top 7-be, de így is kimaradt onnan pár gyönyörű megmozdulása.

Innentől kezdve minden hét kihívás lesz számunkra, mert eddig azt lehetett mondani a vereségeinknél is, hogy jól játszva kaptunk ki. Most volt először a szezonban, hogy ez nem volt igaz. Rendkívül nehéz lesz mentálisan felállni, mert az az Alicante elleni összecsapás volt, amit mindenféleképpen meg kellett volna nyernünk. Most megyünk Vitoriába, ahol bárhol előfordulhat, ám nem lesz egyszerű semmilyen értelemben sem. Remélem, hogy fejben össze tudjuk magunkat szedni és egy jó meccset tudunk játszani. Ha tehetitek, kövessétek a derbit és szurkoljatok nekünk!

A szerk.: Peti sérülése egy 'Lóránt Highlights"-ot elevenítünk föl, mely a korábbi évek legszebb mozdulatait tartalmazza:


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus