Lóránt Péter naplója (vol. 27)

Üdvözöllek benneteket két fantasztikus mérkőzés után és egy újabb fontos bajnoki meccs előtt. Az utóbbi két hétben számos nagyon pozitív dolog történt velem, kezdve a Real Madrid legyőzésétől a Hanga Ádámék elleni találkozóig, úgyhogy bőven van mit mesélnem nektek!

Két hete a SportKlub által is közvetített találkozónkon a Lagun Aro történelme során először tudtuk megverni a Real Madridot, ahogy azt a tévéképernyők előtt ti is láthattátok otthon, remek hangulatban és majdnem 10 ezer néző előtt sikerült ezt a bravúrt véghezvinnünk. Sokak szerint az év legjobb meccsét játszotta a két csapat egymással és külön öröm számomra, hogy ezt meg is nyertük, egy nagyon nagyon kemény küzdelem után. Hol mi vezettünk, hol pedig a madridiak, volt szándékos fault, technikai – egy szóval minden, ami egy ilyen rangadón kell. Úgy vélem, hogy megérdemelten nyertük meg ezt a derbit.

Abban az időben, amiben fent lehettem a pályán próbáltam megcsinálni azokat a dolgokat, amiket kértek tőlem. A védekezéssel szerintem nem volt gond, szerencsére mindkét dobáslehetőségemet ki tudtam használni és örülök, hogy tevékeny részese lehettem ennek a sikernek!

Az egyik nagy élmény után következhetett a másik, a legutóbbi fordulóban jó barátom, Hanga Ádám csapatához látogattunk Manresába, ami több dolog miatt is rendkívül pozitívan sült el számomra. A mérkőzésen ott voltak a kilátogató szüleim, illetve a Kezdő5.hu portál főszerkesztője, Zsivera Gábor és még egy SportKlubos szakkommentátor, Perjési Tamás is, úgyhogy sok pozitív hatás ért engem ezen a hétvégén. Természetesen az sem elhanyagolható, hogy megint tudtunk nyerni, ami Ádiéknak nem annyira jó, de számunkra természetesen borzasztóan fontos volt a rájátszásért folytatott küzdelemben. Nekünk a csapattal sikerült még egy negatív hagyományt megszakítanunk, hiszen először diadalmaskodtunk Manresában vendégként, szerencsére ebben a szezonban egyre több ilyen rossz szokást tudtunk elhagyni és helyette egy-egy pozitívat elkezdeni.

Úgy vélem, hogy az egész meccsen mi domináltunk, de nem ez volt a legjobb mérkőzése egyik csapatnak sem. A negyedik negyed vége felé, amikor történt egy szándékos fault és sorban jöttek a büntetők, akkor dőlhetett el a csata, szerintem megérdemelten nyertünk. Az első félidőben viszonylag többet játszhattam, mivel Andy Panko korán beütötte a hibáit. Nagyon jól éreztem magam a parketten, volt három lehetőségem, ezekből kettőt értékesítettem is. Tudtuk, hogy a Manresa hazai pályán különösen jó a gyorsindításoknál, ezeknek a megállítása volt az elsődleges feladatunk. Miután Josh Asselin kivált náluk a játékból, onnantól azért javult a helyzetünk és jobban tudtunk érvényesülni.

A találkozó után ott maradtam Manresában, illetve Barcelonában, s el tudtam tölteni egy kis időt a szüleimmel, Hanga Ádámmal, valamint a két kiutazó sráccal, akik forgattak is velünk a SportKlub, illetve a Kezdő5.hu nevében. Ádám éjjelre befogadott, nem volt belőle gond, hogy előtte éppen kikaptak tőlünk. Csak a legjobbakat tudom mondani erről a pár napról, az Ádámmal, velem, illetve a csapattársainkkal készült videókat pedig tudtommal a jövőhéten valamikor ti is láthatjátok majd!

Ma 12:30-tól hazai pályán küzdünk meg a Murcia csapatával, mely a helyezése ellenére kemény ellenfél lesz, a nagy erősítések, valamint az edzőváltás után igen jó mérkőzéseket játszottak. Biztos vagyok benne, hogy kemény meccs lesz, senkit se zavarjon meg a helyezések közti hatalmas különbség, ám ezzel együtt is meg kell nyernünk ezt a találkozót is, ha szeretnénk tartani a pozíciónkat. Mivel online élőképpel nézhető összecsapás lesz, ezért remélem, hogy minél többen néztek majd és szurkoltok nekünk otthonról is!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus