Lóránt Péter naplója (vol. 39)
Sziasztok! Immáron Rómából jelentkezem, mivel a válogatott programja után azonnal jelenésem volt az új csapatomnál, a Virtus Románál. Mielőtt rátérnék az itteni tapasztalataimra, mindenképp mesélnék még nektek az utolsó, ciprusi Eb-selejtezőnkről, meg úgy egészében a sorozatról.
Tudtuk, hogy egy nem túl kellemes mérkőzés lesz a Ciprus elleni, igazából mindenki úgy futott ki a pályára, hogy figyelt arra, ne történjen nagyobb baj - értve ezt arra is, hogy mindenképp győzelemmel fejezzük be a selejtezőket, valamint ne sérüljön meg senki a társaságból. Sajnos a szokásos módon kezdtük az első negyedet, 14 pontos hátrányba kerültünk, aztán nem szó szerint meggyőző játékkal, de simán tudtunk fordítani, s a vége lehetett volna egyértelműbb is, ám kicsit belenyúltak a meccsbe a bírók, így lett a vége összesen 5 pontos siker.
Személy szerint elég erős combfájdalmakkal léptem pályára - ám mint semmikor máskor sem, így most sem szeretnék bármit erre fogni -, ám egy kibírható ritmusú találkozó volt ez a ciprusi. Szerencsére már jobban van a lábam azóta. Nem játszottam kiemelkedően, de szerintem különösebben nem is ment rosszul, s örülök, hogy győzelemmel tudtunk elbúcsúzni idén a válogatottól.
Én őszintén azt mondom, hogy többet vártam magunktól ezen a nyáron, pláne, hogy egy nagyon jó első három hetet csináltunk a felkészülést tekintve, majd a svédek és a szlovákok ellen is voltak biztató jelek. Előbbiek ki is jutottak a jövőévi kontinensviadalra, őket vertük először nagyon simán, majd Szlovákia ellen is jól játszottunk, aztán borzasztóan ingadozó lett a játékunk. Én azt vártam, hogy lesz 4, de inkább 5 győzelmünk ebben a csoportban, ám ez sajnos nem jött össze. Utólag belegondolva nüanszokon múlt, hogy ne így legyen. Az osztrákok elleni meccset kivenném a pakliból, ugyanis egy ilyen sorozatban benne van, hogy nagyon kijön a lépés egy hazai csapatnak, anno mi is 28-cal vertük az ukránokat itthon, aztán mégis kevés volt az összességében a kijutáshoz. Három egylabdás mérkőzést buktunk el, ha a horvátok ellenit és az egyik ukránokkal szembenit hozzuk, akkor most másról nem is kéne beszélni, csak a jövőévi Eb-kilátásokról...
Élveztem a bizalmat a legelejétől fogva, már a felkészülési meccseken is kijött egyszer-kétszer a lépés. Aztán voltak sajnos rosszabb mérkőzéseim is, a horvátok elleni emelkedett ki ezek közül, ott nagyon nem jött ki a lépés idegenben. Régen játszottam ennyit és ilyen ponterősen, ez mindenképp pozitívum, de ez annyira nem tesz boldoggá így, hogy nem jutottunk ki az Európa-bajnokságra.
Úgy gondolom, hogy ezt itt le kell tudnunk zárni és muszáj továbblépnünk. Rengeteget elemeztük a miérteket, de ezeken már utólag nem tudunk változtatni, csak a jövőben tudunk belőle tanulni.
Pénteken fél négykor keltem, hogy elérjem az első repülőt Rómába, s megérkezésem után a kórházban kezdtem, ugyanis addig nem is edzhet az ember, amíg nem végzik el rajta a szükséges orvosi vizsgálatokat. Este már mentem is edzésre az új társaimmal, akiknek épphogy csak bemutatkoztam, nagyon fáradt voltam már akkorra a hihetetlenül hosszú nap végére. Másnap indultunk is Casertában, hogy egy négycsapatos tornán vegyünk részt.
A társaság nálunk gyakorlatilag idén jött össze, hiszen csak ketten maradtak a tavalyi keretből, a klubnál hihetetlenül régóta itt lévő Tonoli, valamint az olasz válogatottban is húzóembernek számító Luigi Datome. Előbbi nem is nagyon játszik, utóbbi viszont 2-3-4-es poszton is bevethető, de leginkább hármasban használjuk őt. Van hat amerikai játékosunk, ha ide vesszük a lengyel srácot is, aki 7 évet kosarazott kint az USA-ban, nagyon fiatal korától kezdve. Van egy nigériai játékosunk is, aki nemzeti hős hazájában, ugyanis nagyon jelentős érdemei voltak abban, hogy az ország válogatottja az olimpiai kvalifikációs tornán sorban legyőzve Litvániát, Görögországot és a Dominikai Köztársaságot kijutott az ötkarikás játékokra. Dagunduro viszont jelenleg sérült, őt úgy is vásárolta ki a csapatunk a belgiumi klubjától, igaz előbb ideutaztatták megvizsgálni, hogy nem komolyabb-e a baj, de szerencsére nem az, ő 2-3 hát múlva csatlakozhat hozzánk.
A tornára visszatérve egészen hihetetlen fújást kaptunk. Megfordultam már pár országban életem során, de ilyet még tényleg nem tapasztaltam. 10 pont felett vezettünk percekkel a vége előtt és 8(!) büntetőt dobattak az ellenfelünkkel: volt egy fault, rögtön ugyanarra az emberre ráfújtak egy szándékost is, majd kapott egy technikait az edzőnk, akit aztán kiküldtek egy második tekóval. A büntetők értékesítése után maradt a velenceieknél a labda az említett bronzmeccsen, amiből dobtak egy triplát is még ráadásként... Valahogyan nagy nehezen végül nyerni tudtunk hosszabbításban, ami azért volt fontos, mert a csapatnak ez volt az első győzelme a felkészülési szakaszban.
A rómaiak és a casertaiak közt elég erős a rivalizálás, a szurkolóik a 90-es évektől kezdve találkoznak egymással a meccsek előtt és alatt, a cél pedig az, hogy összeverekedjenek. Helyi bírók voltak, ez pedig önmagáért beszél ebben a helyzetben, de jobb, hogy most szembesültünk ezzel és most kaptuk ezt meg, a bajnokságban már fel leszünk készülve az esetleges hasonló nehézségekre.
A két edzőmeccsen - előbb az elődöntőben a Caserta ellen, majd a vesztes találkozót követően a bronzmérkőzésen a Venezia ellen megnyert hosszabbításos derbin - érzésre mondva 10-10 percet játszottam. Összesen háromszor próbálkoztam dobással, nem találtam be sajnos egyszer sem. A második találkozón kaptam három támadófaultot is, de már nem szeretném többet a játékvezetőket felhozni. Keresem még a helyem a csapatban, eléggé kivoltam az érkezésem után, a repülőtéren kezembe nyomták a csapat figuráit, de azt természetesen bőven kell még memorizálnom.
Itt Rómában egy épületben lakik a csapat, mindenkinek vagy egy kisebb lakása, ami nagyon kulturált, semmi okom nem lehet panaszra. Voltam már bent a városban kocsival, de lehetetlen parkolni.
Ma este lesz a csapatbemutatásunk, majd utána este 7-től játszunk egy újabb felkészülési találkozót a Montegranaro ellen a saját csarnokunkban. Aztán hétvégén megyünk Avellinóba és ott játszunk majd. Jelentkezem, amint tudok és mesélek nektek a további élményeimről!