Lóránt Péter naplója (vol. 40)

Sziasztok! Holnap este játsszuk az első alapszakasz-mérkőzésünket ebben a szezonban, nekem ráadásul ez lesz a bemutatkozásom is az olasz élvonalban, úgyhogy most felvezetésként mesélnék nektek az utóbbi hetemről, mely mondhatom, hogy szépre és eredményesre sikeredett!

Ha sorban megyünk, akkor elsőként a Montegranaro ellen, hazai környezetben lejátszott edzőmeccsünk az, melyről írnék nektek. Az első félidőben nem játszottunk valami túl meggyőzően, de simán mentünk 10 ponttal, ám a fordulás után én is kezdtem, amin meg is lepődtem, mert előtte összesen 3 percig voltam pályán. Jó rajtunk volt, sok labdát szereztünk, ebben én is tevékenyen részt tudtam venni, jól ment a csapatnak is, nekem is. Nagyjából 14 percet voltam bent összesen, s ez alatt 8 egységig jutottam, s részteles statisztikát nem láttam, de ötös poszton szerepelve tudtam lepattanókat is szerezni, sokat brusztoltam. Volt több faulttal együtti kosaram, egy büntetőmet kihagytam, a kosaraimat a palánk alól szereztem. Remekül ment a védekezés is, kaptam dicséretet az edzőnktől is, de még mindig szoknom kellett, hol a helyem ebben a csapatban. 

A mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem lesznek sokan a csapatbemutatón, mivel hétköznap ejtették ezt meg, nagyjából 500-an lehettek, de a társaim szerint azért hétvégente többen lesznek a bajnokikon, meg az sem elhanyagolható, hogy a múltheti ellenfelünk sem számít nagynevű csapatnak, hiába első osztályú. Bemutattak mindenkit egyesével, nagyjából erről szólt a dolog, aztán játszottunk is. Rómában azt mondják, hogy ha nem sikeres a csapat - legyen szó bármilyen sportágról -, akkor nem túl sokan járnak ki a meccsekre, nekünk most az a feladatunk, hogy a tavalyi gyengébb szereplés után visszaszerezzük a nézőket azzal, hogy jól teljesítünk. 

Aztán jött a hétvégi torna Avellinóban, ahol négy gárda vett részt velünk együtt, ez volt a két utolsó felkészülési mérkőzés számunkra a bajnoki rajt előtt. A formajavulásunk a start előtt mindenképp biztató, pozitívan várhatjuk az első fordulót. A Casertával játszottuk az elődöntőt, tőlük ugye idegenben kaptunk ki egy héttel korábban, ám most az egész meccset kontrollálni tudtuk. A félidőben lehetett volna nagyobb is a különbség, de feljött az ellenfél. A harmadik negyed végén is még necces volt a helyzet, ám végül sima győzelmet arattunk.

Jól kijött nekem is a lépés és mindenki szépen játékban volt, úgy tűnik, hogy remekül működnek a figurák, amiket a mester kitalált nekünk. Nem egy-két emberre van bízva a sorsunk, senki sincs kivéve a játékból - persze megvannak azok az ászaink, akik picit többet vállalnak, de ez abszolút normális. A védekezésünk nagyon szépen összeállt, s míg az első meccsen csak periódusokban volt minden rendben hátul, addig a döntőben az Avellino ellen már szinte végig működött a gépezet, leszámítva egy kis megingást a harmadik negyedben. 

Olyan 80 százalékban játszottam 5-öst, a maradék időben pedig 4-esben kaptam bizalmat ezen a tornán, a fináléban ráadásul már kezdőként küldtek pályára. 14 pontos, 10 lepattanós dupla duplát sikerült összehozni az elődöntőben, utána pedig 9 egységig jutottam a másik találkozón. Mindkétszer 20 percnyit lehetettem pályán nagyjából, az elődöntőn kicsit többet játszottam. 

Persze a lényeg a bajnokságban fog kiderülni, de eddig úgy fest, hogy az játszik többet, aki inkább megdolgozik érte, ez mindenképp nagyon pozitív benyomás számomra. Egy jó kis csapatunk lesz ebben az évadban, én mindenképp így látom. 

A mezőny erőviszonyait tekintve annyit látok, hogy három csapat azért kiemelkedhet, a tavalyi bajnok Siena hatalmas átalakulás után is erős lesz, ahogy a másik két Euroligás csapat, a Cantu és az Olimpia Milano is kiemelkedik. Úgy gondolom, hogy az utánuk következő boly nagyon sűrű lesz, s ebben mi is ott lehetünk. Nagyon sikerre éhes társaság jött össze nálunk, s bár nehéz belőni, mire lehetünk képesek pontosan, de én azért bizakodó vagyok. Ez egy kiugrási lehetőség lehet mindannyiunk számára, ez pedig össze tudja kovácsolni a társaságot. 

Az első meccsünket idegenben játsszuk a nagy múltú, de jelenleg nem erősnek számító Pesaróhoz, ahol mindenképpen nyerni szeretnénk.Tudtommal élőképet nem tudtok nézni otthon a találkozóról, de remélem, hogy legalább online sokan szurkoltok majd nekünk. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus