Lóránt Péter naplója (vol. 49)

Szerintem megérdemelten nyertünk 24 ponttal, amennyivel Sienában 1996 óta óta egy vendég gárda sem diadalmaskodott! Ez a győzelmünk ebben a formában azért volt pláne jó, mert végre egy nagy csapat ellen is jobb lett az egymás ellenink, pedig otthon ki is kaptunk Bobby Brownéktól. Én ezen a derbin 12 percet lehettem pályán, gyakorlatilag az egész második negyedben fent voltam. Mindenki hozzá tudott tenni ezen a találkozón, így még édesebb volt a siker!

Után jött a Bologna elleni hazai összecsapás, melyen kezdő voltam, jól is éreztem magam a pályán, bár a pick and rolljaikkal nem igazán tudtunk mit kezdeni, ezért vezettek is az első félidőben. Nyolc gólpasszt sikerült kiosztanom, de ami igazán jó, hogy a győztes derbin 31 percet lehettem játékban, rég volt ilyen. A mérkőzés után engem küldött az edzőnk nyilatkozni, ami picit érdekesen sült el, azt mondták nekem előtte, hogy egyszerűen és lassan beszéljek angolul, ebből pedig az jött ki, hogy egy szerb építőmunkás módjára formáltam a szavakat. Közben természetesen fordítottak olaszra, de tanultam ebből is, legközelebb mondom, ahogy tudom, legalább nem tűnök szellemileg visszamaradottnak:)

Következett a Velence elleni csata, szintén itthon, amit talán simábban kellett volna nyernünk, de amint beálltak a zónába, mi elkezdtünk szerencsétlenkedni támadásban. Szerintem 20-25 ponttal lehetett volna büntetni ezt a védekezést, de elemi hibákat vétettünk, csak sajnos annyit sem csináltunk meg, hogy egy négyest beállítsunk a körtébe, aki jól tud passzolni és abból játsszunk, ám rossz dolgokat erőltettünk, ennek következtében a vége necces is lett, az egyik amerikaijuk, Young még megmenthette volna a meccset, de a mi Taylorunk lezárta a derbit egy 2+1-gyel.

Sajnos sokszor kezdünk továbbra is álmosan és mindig kell egy momentum, ami felráz bennünket és csak onnantól tudunk igazán úgy játszani, ahogyan eredetileg is szeretnénk.

A kapitányunkat, Gigi Datomét folyamatosan jönnek nézni az NBA-ből, rengetegen érdeklődnek utána, ami nem is véletlen, hiszen nagyon sokoldalú és remek hozzáállású srác.

Egyébként ezt a találkozót követően írták itt rólam, hogy szerintük Cicciolina óta a legszerethetőbb magyar vagyok a fővárosban, ami természetesen derültségre adott okot itt a csapatban is...

Ez után jött a Varese elleni rangadó idegenben, ahol még arra is lett volna sanszunk, hogy akár feljebb is lépjünk és akár még a listavezetőt is megfoghassuk, ám nagyon nem a tervek szerint alakult a meccs a mi szemszögünkből. Nagyon rosszak voltunk, gyengén támadtunk és borzasztó ütemben kosaraztunk, ezen felül a játékvezetésről sem lehet sok pozitívat mondani és még a dobóformánk is katasztrofális volt, egy szóval minden összejött, így nem csoda, hogy ennyivel kikaptunk, pedig nincsen ilyen nagy szakadék a két gárda között, ám aznap ez sajnos reális volt a leírt okok miatt.

Jött utána az Avellino hozzánk vendégségbe, s ők hiába állnak rosszul tisztában voltunk vele, hogy ez egy nagyon jó kis csapat az új igazolások miatt. Mi szenvedtünk egészen végig, a fordulásig inkább mi irányítottunk, ám utána ők kerültek előnybe, majd fej-fej mellett haladtunk, aztán csak hosszabbításban dőlt el a derbi. Rajtunk volt a nyomás, bár a rendes játékidőben megnyerhették volna a meccset, de elszórtak két labdát, nekünk pedig esélyünk nyílt a diadalra, de hibáztunk büntetőből és közelről is, Czyz büntetőt rontott, majd Datomét betakarták a támadólepattanó megszerzése után. Jaka Lakovic-ot sajnos nem védtük jól, őt talán inkább csapdáznunk kellett volna, de így megvert bennünket a hosszabbításban.

Erre a találkozóra úgy készültem, hogy kezdeni fogok, de végül csereként játszottam 13 percet és hasznosan tudtam játszani, sajnálom, hogy ez nem párosult győzelemmel, de szerencsére ekkor sem lett rosszabb a helyzetünk, úgy mehettünk Sassariba, hogy a második helyért játszhatunk!

Sajnos ez a rangadó sem úgy jött nekünk össze, ahogy azt elterveztük. Nekik nagyon kijött a lépés, mi valamennyire tudtunk kozmetikázni a végén, ők egész végéig futottak és dobtak, tették ezt elég jó százalékkal. Én három részletben kaptam kilenc percet, ami alatt sajnos nem tudtam sokat hozzátenni.

A múlthéten a Brindisi ellen nem akármi, amit megúsztunk hazai pályán, persze a lényeg, hogy újra nyertünk három vereséget követően. Nem tudom, hogy a túl nagy nyomás miatt teljesítettünk-e ennyire rosszul vagy pedig azért, mert az ellenfelek már pontosan tudják, hogyan használhatják ki a védekezésünk gyenge pontjait. A Brindisi ráadásul teher nélkül küzdhetett, ez látszott is rajtuk. Szerencsénk, hogy nyertünk, ugyanis az üldözőbolyból mindenki győzött a Cantut leszámítva, de még mindig a saját kezünkben van a sorsunk és ha hozzuk a hátralévő két összecsapásunkat, akkor a harmadik helyről kezdhetjük majd a rájátszást.

Megyünk az utolsó helyezett csapathoz Biellába, de jósolni már nem mernék, hiszen nekik ez az utolsó hazai meccsük és már biztosan kipottyannak, ráadásul elengedték két légiósukat, s nincs veszítenivalójuk, mi pedig nem vagyunk csúcsformában. Remélem, hogy ez csak egy amolyan playoff előtti izgalom. Nekem egész sok lehetőségem volt most, beestek a dobásaim és a védekezés is ment, csináltam a dolgom és nyertünk.

Azt nagyon sajnálom, hogy Hanga Ádit nem tudtuk megszerezni, óriási erősítés lett volna ő nekünk a szezon hátralévő részére. Sokat beszélgetünk róla, amikor felmerült a váltás, hogy mennyire jó lenne neki itt Rómában, ez őt is és engem is extrán motiválta volna. A GM-ünk és a segédedzőnk is teljesen beleszeretett Ádám játékába, nagyon szerették volna megszerezni, de sajnos nem jött össze. A csapatunkba is remekül beleillett volna és emberként is könnyen be tudott volna illeszkedni, de muszáj előre tekintenünk, s a vezetőségünk továbbra is keresi azt, aki a távozó Aden helyén játszhat majd, ugyanis Adeola Dagunduro műtétje nem sikerült jól, rá már nem számíthatunk idén.

Szurkoljatok nekünk holnap este 20:00-tól, remélem, hogy nézni is tudjátok a Biella elleni idegenbeli találkozónkat, amit muszáj megnyernünk, hogy maradjunk biztosan a harmadik pozícióban!