Lóránt Péter naplója (vol. 53)
Sziasztok! Ma este már az olasz bajnokság döntőjében van jelenésünk, úgyhogy van mit mesélnem nektek az utóbbi két hetemből, ez alatt ugyanis egy végletekig kiélezett és nem kicsit fordulatos elődöntős párharcot nyertünk meg a nagyon jó erőkből álló Cantu ellen.
Az első meccset itt játszottuk Rómában, de szinte végig egy nagyon kellemes, 10-15 pont közötti előnye volt a riválisunknak. Sok volt nálunk ekkor az egyénieskedés, ráadásul amúgy sem jellemző ránk a sokpasszos játék, de akkor még a legjobb megoldásokat sem találtuk meg, ezen a derbin viszont mindenki fejjel akart menni a falnak, ezért a harmadik negyedig úgy tűnt, esélyünk sincs. Ám megpróbáltunk egy zónát, amit utána nagyon sokáig erőltettünk is. Amiatt megzavarodtak, majd a hosszabbításban sikerült célba érnünk.
A második ütközetnek hasonló volt a forgatókönyve, igaz, nem adtunk nekik akkora előnyt, mint a nyitányon. Volt, amikor följöttünk, majd újra és újra el tudtak szakadni, a fogócska pedig elég rendesen felemésztette az energiáinkat - mind fizikálisan, mind mentálisan. Ugyanakkor a hajrában megint beestek az extra dobásaink, sikerült is újra nyerni, ennek megfelelően mindenki "happy-hangulatban" volt 2 - 0-nál, de gondoltam, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű.
A harmadik és a negyedik meccsen Cantuban támadásban továbbra is mindenki próbálta csinálni a saját dolgait és emiatt csak periódusokban hasonlítottunk önmagunkra, ez a Cantu pedig sokkal jobb csapat, mint a Reggio Emilia volt, kiváló edzőjük van és minden játékosuk tisztában van a saját szereplével, tudják, hogy mit akarnak játszani és attól függően képesek változtatni, hogy az ellenfelük éppen milyen szerkezettel áll fel. Mi viszont mindig ugyanazzal próbálkozunk, ami nem mindig előny, annak ellenére sem, hogy nekünk szerintem jobb játékosaink vannak, hiszen ők jobban össze vannak rakva. Az edzőjük máshogy rotált, itt nem is lehet 35 perceket játszani az ászokat, mert annyira sűrű a program, hogy utána törvényszerű a formahanyatlás, főleg védekezni lehetetlen végig ugyanolyan intenzitással. Az sem elhanyagolható, hogy ez a gárda évek óta az Euroligában is vitézkedik, valamint a bajnokságban rendszerint sokáig talpon marad, emiatt pedig tudják, hogy miként kell játszani ilyenkor.
Az ötödik találkozón 2 - 2-nél, újra saját pályánkon végig zónáztunk, amit nem is értettem, mivel ha már 10 pont feletti előnye van az ellenfélnek, akkor meg kell próbálni kicsit agresszívabbnak lenni és átmenni emberfogásba, főleg akkor válthattunk volna, amikor a négyesük már a negyedik távoliját dobta be. Az elején elmentek 12-vel, aztán feljöttünk, ám megint el tudtak szakadni, félidőben öt volt közte, ám a harmadik negyedet két hármassal indították. Nálunk mindenki próbált egyénieskedni, ha látta valaki, hogy a társa nem passzol, akkor ő is megpróbálta egyedül megoldani az adott helyzetet, így meg nem lehet senki és semmi másra fogni a vereséget. Gigi Datome gyakorlatilag minden meccset végigjátszik, ez meg is látszik a teljesítményén. Egy hónap alatt lejátszottunk 14 mérkőzést, ami elképesztően sok. Az NBA-ben sem játszanak ennyire sűrűn, itt pedig pláne nincs senki sem hozzászokva ehhez a menethez, amit idén vezettek be, ebből kifolyólag pedig olyan hibákat vétünk, amik kívülről érthetetlennek tűnhetnek, rengeteg a rossz döntés.
A magam részéről amiatt nem vagyok boldog, hogy nagyon jól indítottam a playoffot és mostanra igencsak visszaestek a perceim. 18-20 percek alatt elég jól is tudtam produkálni, aztán jött az első kör vége és az elődöntő, ahol újra kevesebb lehetőséget kapok, ez pedig nagyon nem mindegy a jövőre nézve. Meglátásom szerint minket lehetne is rotálni, többen vagyunk, akik keveset játszunk, viszont bizonyítottunk már, hogy képesek vagyunk hozzátenni, ha huzamosabb ideig pályán lehetünk. Így, hogy nem kapunk nagyobb szerepet, az a lehetőség is elveszik, hogy komolyabb szerkezetváltásokkal lepjük meg az ellenfeleinket és ahogy említettem, a kulcsembereink is borzasztóan fáradtak már. Ami még nagyon bosszant az a négy kihagyott büntetőm, nem is tudom, hogy mikor csináltam hasonlót.
A hatodik derbire úgy mentünk Cantuba, hogy ha kikapunk, kiesünk, ez pedig zsinórban elszenvedett három vereség után igen nehézzé tette a helyzetünket. Elég sokáig vezettek is, aztán a harmadik negyed derekán átvettük az irányítást és ha nem is simán, de nyerni tudtunk, ami óriási fegyvertény. Jöhetett a mindent eldöntő csata Rómában, amire egyébként 15-20 perc alatt elfogyott az összes jegy! Nagyon jól játszottunk, gyakorlatilag nem igazán hagytuk őket szóhoz jutni, az extra játékosaik sem tudtak érvényesülni.
Végre én is kaptam némi lehetőséget, Bobby Jones helyett voltam bent 10 percet az első félidőben, aztán a másodikban már nem hozott vissza az edzőnk akkor sem, amikorra már eldőlt a derbi. Szomorkodni viszont nem szabad, hiszen döntőbe jutottunk, ilyen siker pedig jó ha egyszer adódik az ember életében! Jó lenne be is húzni a finálét, az utóbbi években mindig kiemelkedő Siena most talán meglepetésre jutott el eddig, de a döntőben is meglesz a pályaelőnyünk éppen emiatt, hiszen Bobby Brownék csak az ötödik pozícióban végeztek az alapszakaszban. Ha hat emberrel nyerjük meg a Scudettót, akkor senki semmi rosszat sem fog mondani, de ettől még úgy érzem, hogy ott van bennünk a lehetőség arra is, hogy rotálva érjünk célba. Itt nekem is félre kell tennem az egómat és csak azzal szabad foglalkoznom, hogy bárhogyan is, de segítségem a csapatomat célba érni. Itt is négy nyert meccsig megyünk, az alapszakaszban meg tudtuk őket verni idegenben, itthon viszont kikaptunk, de talán jobban fekszenek nekünk, mint a Varese, akik ellen ráadásul idegenben kellett volna kezdenünk. Szerencsére nem kellet átmennünk a nagyobb csarnokba, itt kevesebben férnek el, de jóval inkább érezzük majd így a hazai pályát.
Szurkoljatok nekünk ma este 20:15-től, remélem, hogy élőben is tudtok nézni bennünket!