Lóránt Péter naplója (vol. 54)

Sziasztok! Egy igen hosszú szezont zártunk le Rómában, méghozzá egy számomra is óriási sikerrel, hiszen ezüstérmet nyertünk az olasz bajnokságban! A döntővel kapcsolatban most mindent elmesélek nektek, no meg picit szeretném értékelni is ezt az idényt.

A hatszoros címvédő MontePaschi Siena ellen játszottuk a Serie A finálét, melynek nyitányán a saját közönségünk előttük buktuk el a pályaelőnyt. A klasszikus kezdéssel startoltunk, rögtön összeszedtünk egy kétszámjegyű hátrányt, az első félidőben szinte végig szenvedtünk. Nagyon egyszerű nálunk a pick'n'rollok védése, hiszen mindegy, hogy a négyesünk, ötösünk éppen benn vagy kint játszik, mindegyik szituációban ugyanúgy szoktunk reagálni, viszont akkor úgy döntöttünk, hogy ezt megváltoztatjuk, nekik pedig ebből alakultak ki sima dobóhelyzeteik. Szenvedtünk támadásban és a védekezés sem akart összejönni, aztán mindenki egyedül próbálta megoldani a helyzeteket, a nagyszünetben már meg is volt a komoly előnyük, aztán hiba jöttünk fel egyszer-egyszer, összességében simán nyert a Siena.

A második derbin picit jobban kezdtünk, de akkor meg a második negyedben tudtak ellépni, majd hasonló forgatókönyv alakulhatott volna ki, mint az első összecsapáson, de aztán valahogy megfordítottuk a mérkőzést, beestek a dobásaink, eredményesek tudtunk lenni több gyorsindításból is. Tisztában voltunk vele, hogy 0 – 2 után irtózatosan nehéz lenne Sienában, úgyhogy rendkívüli módon örültünk a győzelemnek.

A harmadik találkozón játszottuk mi a legszebb és a legjobb kosárlabdánkat ebben a fináléban, sőt, talán az egész playoff-ot tekintve is. Fej-fej mellett haladtunk, pont ilyen meccset akartunk előzetesen, hiszen Sienában senki sem akar úgy nekimenni az utolsó negyednek, hogy már kétszámjegyű hátránya van. Három perccel a vége előtt hat ponttal vezettünk, ott szerkezetet váltottak egy időkérésnél és ott is az jött elő, mint a korábbi derbiken, azaz rosszul védtük az elzárás-leválásokat, abból pedig Bobby Brown három triplát vert be, az ő passzából Jenning meg még egyet, a vége pedig 10 pont lett, ami így nem is igazán tükrözi, hogy milyen volt maga a mérkőzés.

A negyedik felvonás hasonló volt, ott is szépen működtek a dolgaink védekezésben és támadásban is, nagyon jó kis meccs volt az is. Az utolsó percekben szerintem bele is nyúltak a játékvezetők. Tény, hogy a Sienának nagyobb a respektje, mint nekünk, bő fél évtizede ők a bajnokok, ezt pedig éreztették ők is. Úgy érzem, hogy az a találkozó is nyerhető lett volna, de sajnos nem sikerült visszavennünk a pályaelőnyt.

Jött az ötödik összecsapás, már újra itt, Rómában. Akkor már tényleg az életünkért harcoltunk, de az egész meccsen jobban játszottak. Annyi volt a különbség, hogy a második félidőben az üres tripláikat jobb százalékkal dobálták be, mint előtte.

Az edzőnk már az elején kiállíttatta magát, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. Az első technikai még rendben volt, hiszen Bobby Brown elkezdett könyökölni, nem véletlenül reklamált Calvani, ám akkor mindenáron ki akarta harcolni a másodikat is, pedig lehetett volna ideje lenyugodni, de nem tette, így pedig felküldték a lelátóra.

Az nem volt egy egyszerű helyzet, hogy nálunk három ember is folyamatosan 33-35 perc körül játszott, hiszen ennyi ideig folyamatosan nem lehet ugyanazon a szinten védekezni és támadni. Még egy embert úgymond lehet bújtatni öt percig védekezésben, de amikor egyszerre hárman nem tudnak teljes intenzitással védekezni, akkor el is megy az adott meccs, pedig nálunk aztán tényleg nem lehetett azt mondani, hogy nem lett volna, akit lehet játszatni a kispadról beállva, de sajnos ezen már nem tudunk változtatni.

Bennem az első meccs előtti bemelegítésnél tudatosult, hogy ez itt most az olasz bajnoki döntő, akkor volt az a pillanat, amelyikben 100 százalékban felfogtam, hogy mi is történik. Volt egy mérkőzés, mégpedig a harmadik, amikor többet is játszottam, óriási élmény volt.

Összességében nagyon szépen és tudatosan kosárlabdázott a Siena, teljesen megérdemelték a Scudettót. Igen jól reagáltak minden helyzetre, például ha kicsit is elkezdett nekünk menni a támadás, akkor azonnal cseréltek és szerkezetet váltottak. A 4 – 1 az 4 – 1, nem volt kérdés, de kellemetlen volt látni őket a mi csarnokunkban ünnepelni, valamint még nagyobb dolog lett volna, ha picit több részem lehet ebben a sikerben, de sajnos nem lehettem játékban többet. Ugyanakkor így is nagy élmény ez számomra és örülök, hogy ennek részese lehettem!

Sajnos hiába harcoltuk ki az Euroliga-részvételt, nem fog indulni a csapat a kontinens topsorozatában. Ezt a döntést azzal indokolták, hogy évről évre építkeznek és most nem szeretnének pofozógép szerepet betölteni, s inkább az Európa Kupában indulnának el, ahol tisztességesen tudják Róma városát képviselni, már ha erre lesz a klubnak lehetősége, egyelőre ott tartanak, hogy kértek szabadkártyát. Úgy vélem, hogy ez az indok érthető, mert az Euroligához össze kell rakni előbb egy jó csapatot, itt pedig nagyon képlékeny még, hogy kikből állhat egyáltalán a keret, egyelőre csak Jordan Taylornak van szerződése, s ő is elmehet az NBA-be, ha a nyáron megragad valamelyik csapatnál a tengerentúlon.

A csapatnak először olaszokat kellene igazolnia, mert a kapitányunk, Tonolli visszavonul, Gigi Datomének pedig szinte biztosan lesz csapata az NBA-ből vagy esetleg Európa legerősebb klubjai közül. Lollo D'Ercole maradására lehet esély, ő viszonylag olcsón is volt itt. Gani Lawalnak jó lehetőségei lesznek váltani, őt nagyon nehéz lenne megtartani, az biztos.

Az már biztos, hogy a Virtusnál másik edző lesz, Marco Calvanival nem hosszabbítottak, de még nincs meg az utódja, viszont a válogatott másodedzője mellett többen is képben vannak.

Ha a saját idényemre akarok visszatekinteni, akkor azt mondhatom, hogy voltak szép időszakok és nehezebbek is. A szezon nem indult könnyen, mert november végéig engem szinte csak ötösben játszattak, nagyon minimális volt, amit négyesben tölthettem a pályán, aztán december elejétől ez megváltozott, több lehetőséget kaptam négyesben. Szerintem voltak jó meccseim, sőt, extra teljesítmények is kijöttek belőlem, persze akadtak rosszabbak is. Igyekeztem élni a lehetőséggel, főleg akkor ment jól, amikor több percet kaptam, ilyenkor azért az embernek könnyebb is produkália. Éppen az alapszakasz végére lendültem igazán játékba, majd a rájátszás első körében jól ment és remekül is éreztem magam a pályán, de utána, mintha elvágták volna az egészet.

Most már itt a nyár és előre kell tekintenem. Szombaton érkeztem haza Budapestre, következik majd egy orrműtét, ami előtt el kell mennem pár vizsgálatra. Aztán másfél-két hetet pihenni fogok, mert tényleg hosszú volt ez a szezon, aztán elkezdem a felkészülést a következő évadra, egyelőre egyedül, aztán majd meglátjuk, hogy hol folytatom a pályafutásomat. Sok mindent tervezek a következő időszakra, kíváncsi vagyok, ezek közül mik valósulnak meg, de egyelőre még csak érdeklődés van több helyről, úgyhogy csapatokkal, nevekkel nem szeretnék még dobálózni, viszont remélem, hogy minél hamarabb eldől a sorsom!

Természetesen jelentkezem majd hamarosan, ha lesz miről beszámolnom, addig is szép nyarat nektek!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus