Lóránt Péter naplója (vol. 6.)
Egy igencsak sűrű hét áll mögöttem, illetve a csapatom mögött, rögtön ugorjunk is vissza az utóbbi periódus legelejére, amikor is Pamplonában léptünk pályára egy felkészülési találkozó keretein belül. Csapatszinten mondhatjuk, hogy átaludtuk az első félidőt, de hozzá kell tenni, azon a héten elég kemény fizikai terhelést kaptunk, akkor már két hete nem volt egy szabadnapunk sem, egyébként azóta sem iktattunk be pihenőnapot. Akkor viszont a mostaninál is keményebb volt a terhelés, ez pedig éreztette a hatását azon a mérkőzésen is. A nagyszünet után a védekezésünk már kezdett összeállni, de a támadásunk még mindig eléggé döcögött. Üres helyzeteket hagytunk ki. Nekem a támadás részét tekintve az volt az eddigi legjobb meccsem a Lagun Aro színeiben, hiszen 11 pontot dobtam, jól is éreztem magam a pályán, sok játékpercet is kaptam. Az ötös centerünk nyolc(!) perc alatt kipontozódott, három részletben ráfújták a faltokat, így én csak ötösben szerepeltem végig. A felkészülés során az volt az első és az eddigi egyetlen vereségünk.
A Valladolid ellen játszottuk a következő találkozónkat, azon az összecsapáson az első negyedünk katasztrofálisra sikeredett, már majdnem 20 pont is volt közte – nem a mi javunkra. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy onnan képesek voltunk visszakapaszkodni és egy nem túl magas színvonalú meccsen 58 – 52-re nyertünk a végén. Ebből is látszik az edzőnk filozófiájának létjogosultsága, hiszen ha rossz napot is fogunk ki támadásban, akkor védekezésben képesek vagyunk olyan teljesítményt hozni, amivel tudunk kompenzálni. A mai napig is csak a védekezéssel van elfoglalva Sito Alonso mester, nem az volt eddig a legfontosabb, hogy nyerjünk ebben a felkészülési időszakban, hanem az, hogy gyakoroljuk, amiket meg szeretnénk majd valósítani a bajnoki alapszakasz folyamán is. Ott a Valladolid elleni derbin keveset játszottam, sok pozitívumot sajnos nem is tudok elmondani az akkori produkciómról.
Legutóbb tegnapelőtt léptünk pályára, méghozzá a leendő első fordulós riválisunk ellen, tehát az Obradoiro val meccseltünk. Az első 25 percben azt lehet mondani, hogy majdnem tökéletesen védekeztünk, főleg azokat az elemek, amiket eddig gyakoroltunk, azok mind láthatóak voltak az összecsapáson tőlünk. Ez volt az első alkalom, hogy az elejétől fogva négyes pozícióban szerepeltem. Az edzőm megdicsért, szerinte a védekezésem rendben volt, támadásban volt néhány gólpasszom, kétszer tudtam helyzetben dobással próbálkozni. Kissé kevesebb szerep hárult rám így támadásban, de azért igyekeztem megcsinálni, amiket kértek tőlem. A második félidőben sajnos alig egy perccel a pályára lépésem után meghúzódott a combom, így le is cseréltek. A lábam tegnap már egy kicsit jobban volt. Az uszodában kezdtem reggel az erőnléti edzőnkkel, akkor egyébként nem volt csapatedzésünk, szabad volt a délelőtt. Egy órás kezelésre is elmentem, picit javult is a helyzet, de azért még érzem most is. Remélem, hogy ma már tudok csatlakozni a csapathoz, tegnap este még pihennem kellett.
Ezen a találkozón már szerepelt az új igazolásunk, Kenny Adeleke, aki egy mozgékony ötös posztos center. Egyelőre még nem igazán van formában, mondhatjuk, körülbelül ott tart. Mint mi, amikor elkezdtük a közös munkát a csapattal nyáron. Még türelmesek vele nagyon, nem sokat játszik, próbál külön edzéseken részt venni, a csapattal sem tréningezik mindig, akkor általában az erőnléti edzőnkkel készül. Egy atletikusabb, kemény, brusztolós játékosról van szó, azt most még nem tudnám megmondani, hogy milyen szerepet fog kapni a jövőben a csapatunknál.
Az előttünk álló program némileg képlékeny, mivel kedden szerepelünk a Baszk Kupán, ahol az elődöntőben a Caja Laboral ellen lépünk pályára. Ezt a találkozót már a felkészülési időszak utáni periódusba soroljuk, úgy tekintünk rá, mintha hivatalos meccs lenne. Ha ott nyerünk, akkor a következő héten kedden lesz még egy meccsünk, a döntő Bilbaóban. Ha nem járunk sikerrel a tavalyelőtti bajnok ellen, akkor pedig készülünk a két hét múlva rajtoló bajnokságra.
Egy pár gondolat erejéig visszakanyarodnék még az Eb-hez, mivel a legutóbbi jelentkezésem alkalmával még hátra volt a finálé. Természetesen számomra is a macedón csapat jelentette a legnagyobb pozitív meglepetést. Nagyon jól játszottak, még a spanyolok elleni elődöntőben is partiban voltak a harmadik negyed végéig, akkor viszont megmutatkozott náluk az a fáradtság, ami a viszonylag szűkebb rotáció miatt jött ki rajtuk. Ennyi zsinórban lejátszott tétmérkőzés után hatalmas meglepetés lett volna, ha a spanyolokat is legyűrik. Ez nem is lett volna reális, szerintem. Ide sorolhatjuk a pozitív oldalra még a franciák döntőbe jutását is, illetve a finnek remek szereplését, a leginkább csalódást jelentő válogatott pedig a litván volt számomra. Továbbá a szerbek és a montenegróiak betlijei is megleptek engem. A spanyolok diadala, illetve az, ahogy végigjátszották ezt a tornát, ezzel a játékosállománnyal valahol várható volt. Ha nem is számított kötelezőnek, hogy megnyerjék az egész Európa-bajnokságot, de bizonyos szinten ez elvárás volt velük szemben.
Ha egyénileg kellene kiemelnem valakit, akkor elsősorban az MVP-t, Navarro-t tudom említeni. Róla tudtuk eddig is, hogy nagyon jó, minden meccsen élmény számba megy, ahogy játszik. A franciák próbáltak rajta tökéletesen védekezni, majdnemhogy meg is csinálták, de ilyen dobásokat csak ő tud értékesíteni, akkor is behullottak neki ezek a rá jellemző tempók, floaterek. Továbbá Bo McCalebb teljesítményét szintén nagyra értékelem. Csalódásként megint a litvánoknak térnék vissza. Láttam több meccsüket is, ahhoz képest, hogy nagy nevek voltak a keretükben, illetve hazai pályán szerepeltek, mindenképpen jobb teljesítményt, helyezést várt volna tőlük az ember.
A magyar elsőosztályú csapatok dolgait is igyekszem követni, főleg, mivel sok barátom játszik odahaza. Soós Gáborral, az Olaj új emberével vagyunk a legszorosabb kapcsolatban, de másokat is említhetnék, akikkel tartom a kapcsolatot. A magam részéről úgy gondoltam hetekkel ezelőtt, hogy ez egy nagyon egyoldalú szezon is lehet akár, ám mára úgy tűnik, lesznek kihívói a Szolnoknak, pláne, hogy Pór Péter legénysége még gondokkal küzd – sérülések, légiósok keresése hátráltatja őket abban, hogy végre teljesek lehessenek. Nekik vélhetően kell egy kis idő, mire össze fognak állni úgy igazán, így nyíltabb bajnoki küzdelmet várok odahaza.
Kemény időszak van mögöttünk, de a nagy menet még csak most jön, köszönöm, hogy ennyien szorítotok nekem otthonról, igyekszem meghálálni a bizalmatokat. Egy hét múlva újra jelentkezem.