Magyar Kupa: Egis Körmend - Alba Fehérvár

A második és a negyedik összecsapásán a címvédő tűnik esélyesebbnek.

A kosarsport.hu felvezetője:

Pénteken rajtol az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Zsíros Tibor férfi Magyar Kupa Debrecenben, ennek apropóján beharangozót készítettünk a párharcokról. A harmadik részben a FIBA Europe Cupban még versenyben lévő két együttes, az Egis Körmend és az Alba Fehérvár csatáját vizsgáljuk.

A két csapat közül a vasi piros-feketék állnak jobban a bajnokságban, 15-4-gyel a másodikok a Szolnok mögött, míg az idényt 1-4-gyel kezdő székesfehérváriak a legutóbbi, KTE elleni vereségükkel a negyedikek 13-6-os mérleggel. Ennek alapján akár Gasper Potocnik csapata is lehetne a harmadik negyeddöntő favoritja, ám az egymás elleni mérkőzések mást mutatnak.

A két gárda már háromszor összecsapott egymással a szezon során, és eddig 3-0 az állás az Alba javára, ráadásul egészen egyoldalú mérkőzéseken diadalmaskodott a címvédő.

Az első ütközetre még a bajnokságban, december 28-án került sor, amikor Dzunics Braniszlavék hazai pályán szétdobták a Körmendet, 16 triplát értékesítettek 30 kísérletből (53%), és ezzel törték meg a Körmendet úgy, hogy a végén kerek 40 pontos különbség alakult ki a két alakulat között (115-75).

A második találkozót a FIBA Europe Cup második csoportkörének harmadik fordulójában játszották egymással a csapatok január 17-én. Ez a mérkőzés másképp zajlott, mint az első, jóval inkább a védekezés dominált, de három negyed után ezúttal is 20 pont volt a differencia az Alba javára. A végén ugyan a hazai pályán játszó Körmend visszajött 8 pontra (77-85), de úgy sem fenyegette veszély a Székesfehérvár sikerét, hogy ezúttal mindössze 25%-kal céloztak kintről (6/24).

A harmadik meccs a FIBA Europe Cup második csoportkörének utolsó játéknapján zajlott február 6-án, és bár a Körmendnek volt fontosabb az összecsapás, hiszen az Alba már egy körrel korábban továbbjutott az egyenes kieséses rendszerbe, a vége ezúttal is 20 pontos fehérvári siker lett (88-68), pedig Kasey Hill pályára sem lépett sérülése miatt.


A párharc legnagyobb kérdése az, hogy az Alba védekezését fel tudja-e törni a Körmend, és ha nem, akkor a visszarendeződést meg tudja-e úgy oldani, ahogyan legutóbb a KTE. Az eddigi egymás elleni mérkőzéseken úgy tűnt, hogy egy-két ember konstans jó teljesítményével nem nagyon számolhatnak a vasiak, de ha azok a játékosok, akik első szándékból képesek még egy Alba-szintű védekezést is megbontani (Wright, Dillard, Fanning), össze tudják rakni azt, hogy kire melyik periódusban építenek jobban, akkor lehet esélyük a továbblépésre.

Egyébként azonban Keller Ákosék olyan teljesítményt nyújtanak hátul, amivel nagyon nehéz mit kezdeni egy egész mérkőzésen keresztül. A bajnok és kupagyőztes legnagyobb erénye, hogy csapatvédekezésben extra produkcióra képesek, és tele vannak kiváló egyéni védőkkel is - center poszton Keller mellett Chris Horton is többször volt már nyerőember, de Hill is posztja legjobbjai közé tartozik ebből a szempontból. A Kecskemét megmutatta, hogy mivel lehet felülmúlni a tavalyi győztest, fegyelmezett visszarendeződéssel és azzal, ha felállt védelem elleni játékra kényszerítik Lóránt Péteréket, viszont az Alba a Kaposvár elleni kisiklásra is jól reagált - ha ugyanezt megteszi most, borzasztóan nehéz helyzetben lesz a Körmend.

Érdekes kérdés lehet, hogy melyik gárda kit hagy ki a kupahétvégén, hiszen akit pénteken nem neveznek a 6-6 külföldi közül, azzal nem számolhatnak a kupa hátralévő részében sem. Mindkét együttest érinti ez, és egyik csapatnál sem egyértelmű, hogy ki lesz majd a kimaradó.

A sérülések is befolyásolhatják természetesen a mérkőzés kimenetelét, Hillnek voltak gondjai az utóbbi hetekben, és az ő esetleges kiesése hatalmas veszteség lenne a Fehérvár számára, a Körmendnél is vannak többen is, akik csak közelítik a 100%-os szintet. Az eddigi három egymás elleni mérkőzésen azonban akkora volt az Alba dominanciája, hogy előzetesen a bajnoki tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül is a székesfehérváriak tűnnek esélyesebbnek.

Egis Körmend - Alba Fehérvár

2018. 02. 16. 18:00

Debrecen, Főnix Csarnok

fotó és forrás: kosarsport.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus