Messziről jött hősök - Nik Raivio

Először is Nik, engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadta a felkérést.

Én köszönöm a megkeresést!

Hogy érzed magad? Hogy mennek a dolgaid odahaza?

Rendben mennek a dolgok, élvezem a nyarat, még úgy is, hogy jelenleg nincs olyan meleg itt észak-nyugaton (Washington, Oregon Állam). Sokat vagyok a barátaimmal, a családommal. Sok időt töltök az edzőteremben, csarnokban is, hogy fejlesszem a játékom a következő szezonra.

Térjünk rá a kosárlabda karrieredre, kezdjük a legelején. Mikor és miért kezdtél el kosárlabdázni?

Édesapám 12 évig kosárlabdázott a tengerentúlon, szóval úgy nőttem fel, hogy mindig a közvetlen közelemben volt a kosárlabda. Amint megtanultam járni, már mentem is a bátyámmal és édesapámmal a csapata edzésére, ekkor Franciaországban játszott. Például az első fogamat is az ő edzésén vesztettem el. A sötétben a bátyám megdobott egy mellkas passzal, ami a szám jobb oldalán landolt. Állandóan a csarnok körül lógtunk, ott nőttünk fel, mégsem szólt minden pillanatom a kosárlabdáról. Egészen 8. osztályos koromig, akkor döntöttem el, hogy felhagyok a többi sporttal és csak kosárra figyelek. Egyszer észrevettem, hogy ha keményen dolgozom, akkor az kifizetődik. Láttam az eredményt és egyre keményebben és keményebben dolgoztam.

Evidens lehet a kérdés. Ki a példaképed a pályán és a magánéletben?

Nem mondanám, hogy van példaképem. A bátyámmal, Derekkel nőttem fel, ő volt az egyik legjobb kosaras a környéken. Rengeteg sportösztöndíj ajánlata volt az ország legjobb egyetemeiről, a legtöbb helyi kosaras felnézett rá. Nála testközelből láthattam azt, hogy ha keményen dolgozol, akkor az kifizetődő lesz. Tanúja voltam annak, ahogy ő eléri az álmait és ez is motivált engem. Ott voltam az NBA közelében és nagyon sok remek játékos láttam az évek során. Felnéztem rájuk és csodáltam a játékukat. Kiskoromban imádtam nézni azt, ahogy Allen Iverson játszik. Alacsony volt, de mindig félelem nélkül játszott, megtalálta a módját, hogy valami nagyot alakítson. Hasonló volt Jason Williams (White Chocolate), amikor a Sacramento Kingsben kosarazott. Derekkel figyeltük, videóra vettük a mozdulatait és ezeket próbáltuk végrehajtani, leutánozni a meccseken, edzéseken. Ha napjainkból kellene kedvenc játékost mondanom, akkor Manu Ginobilit választanám. Tetszik, ahogy játszik, mert nagyon ravasz és megtalálja a megoldást még a nagyobb, gyorsabb emberek ellen is.

A középiskolás éveid alatt játszottál a Mountain View HS-ben és a Santa Rose JC-ben. Te voltál az állam egyik legjobb játékosa. Sokat tanultál abból az időszakból?

Igen, így igaz! Szerencsém volt, hogy a bátyámmal egy csapatban játszhattam. Megmutatta, milyen az a munkamorál, amivel sikeres lehetek. Hatalmas sztár volt, épp ezért szerencsém volt, hogy vele edzhettem, így tudtam mindig egy szinttel feljebb lépni. A középiskola után el kellett mennem egy úgynevezett Junior College-ba, mert igaz néhány Division 1-es iskola érdeklődött irántam, de ösztöndíjat nem ajánlottak. De én tudtam, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy azon a szinten játsszak. A legfőbb gond az volt, hogy amikor befejeztem a középiskolát, akkor 182 centi voltam, mellette 68 kiló. Gyűlöltem, hogy kicsi vagyok, épp ezért keményen dolgoztam, súlyzóztam és így fokozatosan erősödtem és hagytam magam mögött más játékosokat.

Ezt hallva Nik, tényleg nem volt könnyű dolgod. Kérlek, mesélj nekünk egy keveset az NCAA karrieredről!

Nagyszerű tapasztalatokat szereztem az University of Portlandnél. Csupán fél órára volt az otthonomtól és három ott töltött év után fejeztem be az egyetemet. Amikor odakerültem nem volt valami jó mérlegünk, 9 győzelemmel és 24 vereséggel fejeztük be az első szezont. Aztán a következő két évben 40 meccset nyertünk, betörtünk a legjobb 25 egyetemi csapat közé és egymás után legyőztük az Oregont, az UCLA-t, és a Minnesota-t.

A 2006/2007-es szezont teljesen ki kellett hagynod, mivel „redshirted” jelölést kaptál. Mit jelent ez pontosan, illetve mi volt ennek az oka?

Két okból tehetik rád ezt a redshirted jelzőt. Az egyik, ha átmész más főiskolásra, ami miatt a NCAA szabályai értelmében egy évet ki kell hagynod automatikusan, ergo nem játszhatsz egy évig egy percet sem. A másik, hogy a szezon elején olyan súlyos sérülést szenvedsz, ami miatt a komplett idényt ki kell hagynod, így azt az évet nem veszíted el, mert a sérülés miatt nem veszik „aktívnak” az idényed, kapsz még egy újabbat a játékra. Nekem az utóbbi jött össze. A második szezon elején egy támadólepattanóért mentem, elestem és eltörtem a jobb kulcscsontom.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál az NCAA-ben? Mi volt az ott eltöltött évek alatt a legnagyobb sikered?

Elképesztő mennyiségű tapasztalatot gyűjtöttem az NCAA-ben! Sok nagy csapatot győztünk le, többek között a Saint Mary’s, Washington, Minnesota, Nevada, Oregon, UCLA együtteseit. A legjobb emlék viszont az, ahogy a csapattársakkal együtt lógtunk, egy közösséget alkottunk. Nagyon nehéz volt a második évem, mert az idény elején megsérültem. A csapatnak sem volt könnyű, de néhány fiatal játékos előlépett és sokat segítettek. Úgy gondolom, hogy ha sérülésből térsz vissza, játszol jól, akkor sokkal jobban elismernek és szívósabb leszel! A legnagyobb sikernek azt érzem, hogy az ott töltött éveim alatt a Portland programját sikerült az egyik legerősebbnek felépíteni a West Coast Conference-ben (Nyugati Parti Konferencia).

Jelentkeztél a 2010-es NBA Draftra, de a játékjogod nem kelt el. Ezek után 2011 januárjában bekerültél a NBA D-League-be mivel a New Mexico Thunderbirds szerződtetett. Hogy érezted ott magad?

Nagyon izgatott voltam és köszönettel tartozom a New Mexico-nak, hogy az utolsó hónapban szerződést adtak, így a szezon második felét náluk tölthettem. Nagyon sok változás volt a keretünkben, így hiába voltam játékra kész, a folyamatos cserélődések miatt nem volt meg a fix játékidőm, de nem csak nekem másnak sem. Szerettem az ottani edzéseket, edzőket. Három trénerünk volt, akik komoly NBA tapasztalattal rendelkeztek, a tanácsaikkal sokat segítettek abban, hogy fejleszthessem a játékom. Az edzők nagy szenvedéllyel, odaadással végezték a munkájukat, fő céljuk a játékosok fejlesztése volt. Nagyszerű hely volt annak, ha valaki nagyon hamar akart sokkal jobb lenni. Lehetőség volt régi NBA játékosok ellen játszani, így érezhetted, hogy milyen is szembenézni velük. Megpróbáltam a lehető legtöbbet tanulni abban a rövid időben, amit ott tölthettem.

Az előző idényt Belgiumban kezdted meg. Aztán 7 mérkőzés után elváltak az útjaitok. Ezt követően kerültél Kaposvárra a legutóbbi szezon kezdetén. Milyenek voltak az első benyomásaid a városról, az edzőkről, szurkolókról és a magyar bajnokságról?

Egy hónapot töltöttem Belgiumban, játszottam a bajnokságban és az EuroChallengben is. Aztán személyes okok miatt eljöttem, bár garantált szerződésem volt és még marasztaltak is. A következő nyáron nagyon nehéz volt jó ajánlatot találni Európában. De aztán Josh Wilson (aki később az irányító lett) barátom ajánlotta a kaposvári csapatot, hogy jó kiugrási lehetőség lenne, csatlakozzak hozzájuk. Mint később kiderült, jó döntést hoztam, hogy Kaposvárra jöttem. Nagyon szerettem Fekete Ádám keze alatt játszani. A csapattársaim nagyon rendesek, barátságosak voltak velem, már az első naptól fogva otthon éreztem magam. Tetszett Kaposvár, nem túl nagy város, de számtalan étterem és bolt volt az apartmanom közelében, amit a klubtól kaptam, nagyon jól éreztem magam. A szurkolók már az első alkalommal pozitív benyomást tettek rám. Mellettünk voltak, támogattak minket, így jó érzés volt, hogy vissza tudtunk nekik adni valamit, amikor otthon győztesen hagytuk el a pályát. Meggyőző volt a magyar bajnokság csapatainak ereje és az itt játszó játékosok tudása. A Szolnok úgy jutott be az EuroChallenge Final Fourba, hogy közben sok szoros meccset játszott a bajnokságban, ezért tisztelni kell a bajnokság erejét. Tetszett az a játékstílus, amit az itteni csapatok játszottak. A gárdák többsége szívesen játszik gyors, kisember orientált kosárlabdát, ami közel van az én játékstílusomhoz.

Mi volt a legrosszabb és a legjobb dolog az első európai idényedben?

A legrosszabb az volt, hogy nagyon távol voltam az otthonomtól. De az idő nagy részében a Skype és az internet segítségével tudtam tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. Szerencsére tiszta lappal kezdhettem Magyarországon, egy új szituációba estem, ami nagyon jól sült el. Fekete Ádám nagyon jó edző, biztatott, hogy játsszak agresszívan. Abban is szerencsém volt, hogy olyan játékosok voltak a csapattársaim, akik szerettek együtt dolgozni, így jól működő csapatot alkothattunk. Könnyedén odaérthettünk volna a rájátszásba, de a keretbeli változások után ez már nem volt könnyű. Miután rendeztük a sorainkat végig nagy versenyben voltunk a rájátszásért és egy szép győzelmi sorozattal zártuk az évet.

Melyik volt a legjobb magyarországi mérkőzésed?

Sok nagy győzelmünk volt, amik közül lehet választani. A legszórakoztatóbb meccset Sopronban játszottuk. Az első félidőben 18 pontos hátrányba kerültünk, ezt ledolgoztuk a meccs második felében, és hosszabbítás után győztünk. Viszont volt egy másik, amikor a szezon elején, hazai pályán vertük a Paksot. Zsúfolásig megtelt a csarnokunk, a szurkolóink teljesen megőrültek. :-) Örülök, hogy akkor nyerni tudtunk és jól szórakoztak a szurkolóink.

A magyarországi csapattársaid közül kivel tartod a kapcsolatot?

A kaposvári csapat teljes más volt, amit azok a gárdák, ahol eddig játszottam. A játékosok jól kijöttek egymással és a csapattagok nagyon sok időt töltöttek együtt a kosárpályán kívül is. Jó társaságot alkottunk, így nem meglepő, hogy nagyon jó volt a csapatösszhang (chemistry). Amióta hazajöttem, több csapattársammal tartom a kapcsolatot a Facebook segítségével, tudom, hogy miként telik a nyaruk. Kiss Kornéllal és Bíró Bencével „beszélek” legtöbbet, valamint a „Kapos’ legendával” Horváth Tamással. A legjobbakat kívánom nekik és remélem, hogy jól telik majd a nyári szabadságuk.

Melyik a kedvenc magyar ételed, italod?

A kedvenc ételem a marha gulyásleves. De van volt egy csomó, különböző egyéb rágcsálnivaló, ami elnyerte a tetszésem. A csapat edzője Horváth Tamás hozott felesége lángosából, azt keverte eper lekvárral, finom volt. Kedvenc italom a különböző palackozott gyümölcslevek, alma, körte, narancs és a Cappy. Megkóstoltam néhány magyar pálinkát, például a szilvát, egy kicsit erős, de mély benyomást tett rám. :-)

Tervezed, hogy visszatérsz Magyarországra?

Jó tapasztalataim vannak Magyarországról, élveztem azt a játékstílust, ami a magyar bajnokságra jellemző. Még nem döntöttem el, hogy hol fogok játszani a következő a szezonba, de úgy gondolom, hogy vissza fogok térni Magyarországra a későbbiekben.

Hogy tervezed a folytatást? Szeretnél erősebb bajnokságban, vagy akár az NBA-ben játszani?

Nincs konkrét hely, ahol szeretnék játszani, nyitott vagyok bármire. Arra helyezem a hangsúlyt, hogy folyamatosan fejlesszem a játékom, annyi munkát tegyek bele, amennyit csak tudok, és végül láthassam ez meddig visz el engem. Hatalmas lehetőségek vannak az európai kosárlabdában, de mindig készen kell állnod és meg kell ragadni a lehetőségeket. Aki itt akar kosárlabdázni, az valóra válthatja az álmát, játsszon bármelyik országban is, mert a lehetősége megvan rá.

Melyik a kedvenc NBA csapatod? Hogy gondolod, melyik gárda fogja megnyerni az NBA idei szezonját?

Az Indiana Pacers-nek szurkoltam, tetszett, hogy keményen játszottak és küzdöttek a győzelemért, pedig nem volt kimondottan egy szupersztárjuk sem. Miután kiestek a Miamival szemben a Spurs lett a kedvenc, mert nagy Ginobili szurkoló vagyok! Miután mindkét csapatom kiesett, úgy gondolom, hogy a Boston fog nyerni végül. Lehet, hogy idősek, de tapasztaltak és nagyon úgy fest, hogy sikerre éhesek.

Nik! Köszönöm az interjút!

Videó Nik Raivio  a 2011/2012-es szezonjáról:

Fotó (1.) - kaposvarikosar.hu

Fotó (4.) - delfinek.hu

Fotó (5.) - son.hu

Fotó (6.) - kaposkosar.hu