Messziről jött hősök - Stanley Ocitti

Miért és mikor kezdtél el kosárlabdázni?

A bátyám miatt kezdtem el. Ő kezdett előbb játszani és fiatalabb testvérként mindig olyan szerettem volna lenni, mint a bátyám. 11 éves voltam, megismerkedtem a játékkal és beleszerettem.

Ki a példaképed a kosárlabda pályán és azon kívül ?

Nincs igazán példaképem, de ha mondanom kell, akkor a leginkább a családom. Minden nehézséget leküzdöttek, kitartottak egymás mellett. Úgy nőttem fel, hogy Michael Jordan-t néztem, de szeretem még Glen Rice és Reggie Miller játékát is.

Két idényt töltöttél a Binghamton-al az NCAA-ben. Milyen érzésekkel gondolsz vissza azokra az évekre?

Nagyszerű volt a Binghamton-on, segítettek abban, hogy fejlesszem a képességeim. Mentális és fizikális térten is. A kihívások nagyok voltak és sokszor kerültem versenyhelyzetbe. Ha valaki szeretett volna játszani, akkor kapott játékidőt az edzéseken és bizonyíthatott. Ami a legfontosabb, életre szóló barátságokat kötöttem.

Mi volt a legnagyobb élmény, amit fiatal kosarasként megéltél?

Amikor 1998-ban megnyertük a Uconn-al a bajnokságot, fogadtak minket a Fehér Házban. Találkozhattunk és beszélgethettünk Bill Clinton-al az USA elnökével. Ez egy hatalmas élmény volt számomra.

Egy erőcsatárnak melyek a legfontosabb erényei?

Napjainkra a játék nagyon megváltozott. Egy erőcsatárnak/centernek mindent tudnia kell. Számomra a két legfontosabb képesség, a jó védekezés és a lepattanózás.

Hogy kerültél át Európába? Milyen volt az első itt töltött éved?

A középiskola után egy játékosügynök felvette velem a kapcsolatot és szerződést kínált Hollandiába. Elfogadta, de játék szempontjából életem legrosszabb éve volt. Tapasztalatlan voltam és igazán kemény edzőnk volt. A csapattársaimmal nagyon jól kijöttem. Nagyszerű emberek, a mai napig beszélünk, tartjuk a kapcsolatot.

Első magyarországi éved a Dombóvár csapatában töltötted. 14,4 pontot, 6,5 lepattanót átlagoltál. Hogy érezted magad hazánkban?

Nagyon megszerettem Dombóvárt. A város igaz kicsi, viszont nagyon sok tehetséges kosarasuk van. Természetesen itt ismerkedtem meg a magyar konyhával, aminek nagy rajongója vagyok.

2007-ben Körmendre igazoltál. Milyenek voltak az első benyomásaid a városról, csapat körüli dolgokról, szurkolókról?

Nagyon kicsi város Körmend, viszont a csapattársaim egytől-egyig jó srácok voltak. A legmélyebb benyomást a szurkolók tették rám, szerettem őket. Hatalmas szenvedéllyel mutatnak a játék iránt. Rengeteg erőt, energiát kaptunk tőlük játék közben.

A közvetlenséged, játékod nagyban hozzájárult a szurkolókkal való jó kapcsolat kiépítésében?

A szurkolók értékelnek, ha keményen játszol. Nem számít az eredmény, nyersz, vagy veszítesz, csak mindig játssz teljes erőbedobással a pálya mindkét oldalán. Ez volt, amire én is törekedtem.

Milyen volt az első Körmend – Falco mérkőzésed?

Huhh… A Körmend – Falco a legnagyobb párharc, amit valaha láttam profi karrierem során. A csapattársaim elmondták, hogy magával ragad a meccs. Minden helyzetben meg kell próbálni győzni. Nagyon meglepett a hangulat, a szurkolók pedig elképesztőek voltak. Elég annyit elmondani, hogy milyen régre nyúlik vissza a két csapat történelme.

Nagyon jóra sikerült a következő év kezdete a csapatnak. 3 hónap alatt 9-0-ás sorozatot produkáltatok. Mi volt a siker kulcsa?

Az edzőnk (Krivacsevics Dragoljub) azt kérte, hogy játszunk együtt, csapatként. Nem voltunk önzők, egyénieskedők. A fő célunk az volt, hogy győzzünk. Mindenki olyan keményen játszott, ahogy csak tudott, nem törődtünk a statisztikákkal. Nagyon jó volt a csapatösszhang.

Miután bejutottatok a rájátszásba, 3-1-el búcsúztattátok az alapszakasz 2. helyezettjét, korábbi csapatodat, a Dombóvárt. Könnyű siker volt?

Egyáltalán nem! Csak a Dombóvárra koncentráltunk, semmi másra. Szerettünk azok ellen a csapatok ellen játszani, akiket esélyesebbnek tartottak nálunk. Kimentünk a pályára és megmutattuk mindenkinek, hogy a legjobb csapatokkal is felvesszük a versenyt.

Az elődöntőben egy végletekig kiélezett párharcban, idegenben zártátok le az ütközetet. Az 5. mérkőzésen győztetek Szolnokon. Milyen volt a meccs utáni ünneplés?

Egy dobáson múlt az utolsó mérkőzés. Szerencsére a Szolnok játékosa kihagyta az utolsó dobást. Egy elképesztő és szórakoztató sorozat volt. A meccs után kimentünk a csarnokból és a szurkolóink már vártak bennünk a parkolóban, nem indultak el nélkülünk. Nagyon boldogok voltak és a csapattal együtt szerettek volna ünnepelni.

Ocitti a triplavonalon túlról sem jött zavarba:

{youtubejw width="100%"}-WCdZlLVUok{/youtubejw}

A bajnoki döntőben a Falco-val találkoztatok. A párharc második mérkőzésén, Körmenden 10 ponttal, 7 lepattanóval, 3-3 gólpasszal és szerzett labdával emelkedtél ki. Te és Jermaine Thomas reményt adtatok a szurkolóknak. Nagyon nehéz volt a Falco ellen játszani?

Nagyszerű, hatalmas ütközet volt. Nehéz volt a Falco ellen, minden poszton remek játékosaik voltak, mutatós kosárlabdát játszottak.

Ezüstérmet nyertetek, de a szurkolók úgy ünnepeltek bennetek, mintha bajnokságot nyertetek volna. Milyen volt az utolsó mérkőzés utáni este?

Nagy bulit csaptunk a szurkolókkal Körmenden. Ha pályaelőnyünk lett volna, akkor úgy érzem meg tudtuk volna nyerni a bajnokságot. Ha még egy évig együtt tudott volna maradni a társaság, akkor a bajnokság egyik legnagyobb esélyesei lettünk volna.

Remek évet zártál. 14,2 pontot átlagoltál 46%-os pontossággal, 7,5 lepattanót, 1,8 labdát szereztél, 1,5 gólpasszt osztottál ki és 0,6 dobást blokkoltál meccsenként. Hogy emlékszel vissza erre a szezonra?

Nem tulajdonítok túlzott jelentőséget a statisztikáknak, de sokkal inkább a győzelmeknek. Jó visszaemlékezni a győztes meccsekre, azt követő ünneplésekre.

A 2008/2009-es szezonban 5 mérkőzést játszottál a Falco színeiben. Miért nem szerződtettek hosszabb távra?

Egy „Try out” szerződésem volt, ami 1 hónapra szólt. Szerettem volna hosszabbítani, de szerencsére egy remek ajánlatot kaptam Japánból. Úgy döntöttem, hogy váltok és beigazolódott, hogy jól döntöttem.

Hogy telt az elmúlt két éved?

A Falco után Japánba mentem, ahol a Hammamatsu Phoenix-nél játszottam, alapszakasz győzelmet szereztünk. A következő évet az Egyesült Államokban töltöttem az SBL bajnokságban, a Manchester Millrats-nél.

Hogy tervezed a jövőd? Szeretnél erősebb bajnokságban játszani?

Nem tudom mit tartogat még számomra a jövő, de szeretnék még pár évig játszani és többet látni a világból. Később gyerekekkel szeretnék dolgozni. Segíteni akarok nekik, hogy felfedezzék és fejleszteni tudják a képességeiket.

Van valami különleges, egyedi szokásod az edzések, mérkőzések előtt?

A meccsek előtt pár percig kikapcsolok, csak a mérkőzésre gondolok. Arra, hogy mit szeretnék elérni. Elképezel magam, ahogy a pályán vagyok, játszom, azt valósítom meg, amit akarok. Meccsnapon megpróbálok minél többet pihenni, beosztom az étkezéseket és nagyon sok vizet iszom.

Stan, köszönöm az interjút!

Fotó (2.-3.) - bckormend.hu