Mesteri Tippelde - 22. forduló (értékelés)

Kmézics Zorán szolnoki edző az alapszakasz 22. fordulóját tippelte meg előzetesen. A záró etap bizony tartogatott pár meglepetést, és Zoki is mellé talált pár alkalommal. Az Alba szombathelyi sikerét és a Nyíregyháza voltaképp papírforma győzelmét Debrecenben jól jósolta meg, de a másik négy meccsen - bár majdnem mindenhol megjegyezte előtte, hogy akár a másik gárda is diadalmaskodhat - nem az a csapat győzött, akit ő várt. Lássuk, miként kommentálta a meccseket és saját tippjeit a szakember!


SOPRON - ZTE (71-72)

- Mondtam, hogy a Sopronnak nagyon kellene ez a siker. Bár nem láttam a meccset, de furcsa lehetett innen, nagyobb előnyről kikapni. Számomra szinte hihetetlen volt, hogy rutinos edzővel, játékosokkal is végül vereséget szenvedett a Sopron, de valószínűleg az lehetett, hogy rossz szériát kaptak el a végén, a ZTE meg mindent egy lapra tett fel és így bravúrt ért el. Ezt rosszul tippeltem meg.


KAPOSVÁR - JKSE (79-84)

- Itt két jó formában lévő csapat játszott, s az döntött, hogy a JKSE jobban motivált volt, legalábbis ez a valószínű. A Jászberény felszabadult is lehetett, hiszen nem volt rajta teher, s ilyenkor bejön szinte minden.

SZEGED - PÉCS (82-90)

- Itt is vendég siker született. Számomra a legnagyobb meglepetést ez a meccs okozta. Úgy tudom nem volt annyira jó passzban a Pécs, sérültekkel is kellett számolnia, mégis hozta a meccset. A Szeged meg az utóbbi időszakban sokszor játszott jól, de most nem sikerült nekik otthon nyerni.

SZOVA - ALBA (72-77)

- Azt hiszem simább volt a meccs, mint vártam, hiszen az utolsó negyedben jött fel a Szombathely, a Fehérvár addig elég magabiztosan vezetett. Bár az Albát picivel esélyesebbnek tartottam amúgy is. Az fehérváriak, akiket személyesen is láttam nemrég, masszívak, gyorsak, kiszámíthatatlanok, s kellemetlen ellenfelek. Most picit nagy falat volt az Alba a Falcónak, amivel a Szombathely kicsúszott az első ötből. Mindenesetre nagyobb ellenállásra számítottam, azt hittem egy labdás meccs lesz, de nem így alakult.

KÖRMEND - PAKS (94-85)

- Ezt mondtam, hogy a Körmend otthon nagyon kellemetlen lehet bárkinek, s bejött, bár azt gondoltam, mégis a Paks nyerhet. A hazaiak is egy lapra feltéve játszottak, mint a ZTE. Emellett szerencséjük is volt, hogy a többi meccs így alakult, ezért ötbe kerültek. Bátran, győzelemre kosarazott a Körmend. Bejött. A bajnokságban végig a lentebbi régiókban voltak, de most hogy feljöttek a végére! Gratulálok nekik ehhez! Ez is mutatja, a kosárlabda milyen kiszámíthatatlan.

FACTUM - NYÍREGYHÁZA (40-71)

- Az történt, amit vártunk nagyjából, vagyis a Nyíregyháza simán húzta be a meccset. Az meglepett azért, hiába fiatalok a debreceniek, de hogy csak 40 pontot dobtak hazai pályán, az nagyon kevés.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus