Mesteri tippelde (vol 8.) - Értékelés

Pór Péter feladta a leckét a soron következő mestereknek. A 4. fordulóra leadott tippsora hibátlanra, 7/7-re sikerült. Bizonyára, akik megfogadták a találkozók végkimeneteleit nagy hálával adóznak a Szolnoki Olaj KK mesterének. Olvassatok tovább a mérkőzések értékeléséhez!

Falco – SZOVA KC Szombathely – Albacomp

A Falco jobb csapatjátékot játszott, mint az elmúlt idők Falco-ja. Ennek is volt köszönhető, hogy le tudták lassítani az Albacompot játékban, illetve csapatként tudták legyőzni őket. Jó tanúbizonyság erre a védekezésük, mert El-Amin-t 5 ponton tartották, Chism pedig pontot sem tudott szerezni. Egy rosszul működő csapat ezt nem tudta volna megvalósítani.

Marso – NYKK – Kaposvári KK

A Nyíregyháza nem csak a Kaposvárnak, de sok csapatnak fel fogja adni otthon a leckét. Úgy fest irányítóposzton nagy erősek, Fekete Stefannal az élen. Illetve a szerb centerük, Miskovics is felelős a pontokért, tőlük várják ezt, amit eddig hoznak is.

Atomerőmű SE - Kecskeméti KSE

A vége igaz, hogy 3 pont lett, de volt már közte 20 is. Nailon-t erre a mérkőzésre nem tudta pótolni a paksi csapat. A Kecskemét nagyon felkészült, tudatosan játszott a mérkőzésen. Ennek köszönhető, hogy a találkozó felénél már eldőlt a végkimenetele a meccsnek. A végére csak szépségtapasz lett a Paks feljövetele.

Zalakerámia - ZTE KK – MJUS - Fortress Körmend

A Zalaegerszegnek nem egy Körmendet kell megvernie. Ennek ellenére az első félidőben nagyon jól tartotta magát a ZTE. A 3. negyed volt az, amit nagyon megnyomott a Körmend, tudatosították, hogy melyik most a jobb csapat. Így a végén a pontarányt tekintve is nagyobb különbség alakult ki.

Kis Rába-menti Takarék SKC - Factum Sport Debrecen

Azt gondoltam, hogy a Sopron simábban fogja megnyerni a mérkőzést. Kellett a győzelemhez Molnár Andris nagyon jó teljesítménye. A debreceni csapat, most az az arcát mutatta, mint amikor legyőzték otthon a Szegedet. Most a Sopron mutatta a gyengébbik arcát, nem azt, amelyiket az ASE ellen láthattunk. De azért a kötelező győzelmet behúzták.

PANNONPOWER - PVSK - Jászberényi KSE

Szoros mérkőzés lett, sokáig nagyon jól tartotta magát a Jászberény. Ha kezdi a jó játékformáját, stílusát visszanyerni a jászberényi csapat, átesik a tűzkeresztségen és megnyeri első hazai meccsét, akkor a hasonló játékerőt képviselő csapatok ellen több keresnivalója lesz.

Naturtex - SZTE - SZEDEÁK - Szolnoki Olaj KK

Az első negyedben nagyon jól kezdtünk, tudatosítottuk az ellenfélben, hogy melyik a jobb csapat. A második negyed vége előtt 17 ponttal vezettünk, 37-20 volt, látszott, hogy nem lesz nagy gond a mérkőzés folyamán. Aztán volt egy kicsi megingásunk, kaptunk két hárompontost Kiss Zsoltitól, 11 pont lett a különbség a szünetre. Úgy jöttek ki a szegediek, hogy van valami kis reményük, felzárkóztak 4-5 pontra. Ez annak volt köszönhető, hogy mi már megnyugodtunk a szünetben, hogy megvan ez a mérkőzés. Amikor feljöttek, akkor egy időkéréssel rendeztük a sorokat, nekiduráltuk magunkat, a végére 14 ponttal elhúztunk és magabiztos győzelmet arattunk.


Fotó (1.) - origo.hu

Fotó (slide) - jnksz-basketball.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus