Mészáros Zalán: "Az egyéni elismerések már nem motiválnak, csak a csapatsiker."
A magyar kosárlabda elmúlt 20 évének egyik meghatározó alakja Mészáros Zalán. A válogatottal megjárta az Európa-bajnokságot, klubcsapatait pedig bajnoki címekhez és kupagyőzelmekhez segítette. Vele készült ez a beszélgetés.
Vágjuk bele rögtön a közepébe. Nem örvendesz túl nagy népszerűségnek az ellenfelek szurkolóinál. Mi lehet ennek az oka?
Eleve, Mészáros Zalánnak hívnak. Édesapám a Honvéd edzője volt, őt is kellett ugye nem szeretni annak idején… Sőt, anno őt is ugyanúgy szidták, mint engem. Ezen kívül az is közrejátszott, hogy honvédos is voltam, amelyik csapat annak idején nagyon irigyelt volt, és hatvanas-hetvenes években tényleg többször visszaéltek a lehetőségeikkel, hiszen minden jó játékost leigazoltak, ami ellenérzést váltott ki a vidéki csapatok szurkolóiból. Ez nem csak a kosárlabdában, hanem a többi sportban is így volt.
Illetve az sem elhanyagolható tényező, hogy jó pár csapat orra alá borsot törtem már.
Ráadásul ebben a mostani paksi csapatban nem sok „régi ismerőssel” találkozhatnak az ellenfelek szurkolói, főleg most, hogy Robi is visszavonult… (Nevet.)
Mennyire zavar, ha kórusban „éltetnek” az ellendrukkerek?
Engem abszolút nem zavar, igazából azt mondhatom, hogy hozzászoktam, sőt általában inspriál.
Édesapád az egyik legismertebb név a magyar kosárberkekben. Gondolom, az ő hatására kezdtél el kosarazni...
Annyiban az ő hatására, hogy kisgyerekként rajta keresztül rengeteg óriási hangulatú, telt házas derbire jutottam el, amelyeket a Nemzeti Sportcsarnokban játszott a Honvéd például a MAFC, a Csepel, vagy a ZTE ellen, így elmondhatom, hogy ezen nőttem fel. Magát a sportot mégsem miatta kezdtem el, hiszen eleinte úsztam, atletizáltam és teniszeztem. Aztán egyszer jelentkeztem egy kosár tanfolyamra, amit az iskolában hirdettek, apu tudta nélkül. Fél év múlva kiválasztottak a KSI-hez, ami akkoriban az utánpótlás nevelés központja volt, például Halm Rolland is innen került ki.
Nagyon fiatalon a Honvéd felnőtt csapatához kerültél. Hogy jött ez a lehetőség?
’89-ben megszűnt a KSI, ekkor az összes korosztály a Tungsramhoz került, kivéve a miénket, amelyik a Honvédba ment. ’90-91-es szezonban Lukács Sándor volt a Honvéd edzője, aki hetente háromszor külön edzéseket tartott nekem iskola előtt. Olyan ütemben fejlődtem, hogy elhívott a felnőtt csapat edzéseire, majd mivel februárban Hegedűs és Bencze Tomi leszerelt, Boros Zoli pedig a TF-en volt, így lehetőséget kaptam, hogy második-harmadik számú irányítóként szerepeljek a csapatnál.
A Honvéd a korszak sztárcsapata volt. Hogyan sikerült meghatározó játékossá válnod ebben a válogatottakkal teletűzdelt csapatban?
Időközben ismét édesapám lett az edző, ám eleinte nem kaptam túl sok szerepet. A Honvéd akkori másodedzője Zsoldos Bandi azonban rengeteget foglalkozott velem külön, és mivel ő is irányító volt játékosként, ezért nagyon sokat tanultam tőle.
Ami nagyon-nagy dolog volt számomra, hogy a Nagy Zoli az utolsó évében azt mondta a vezetőknek, hogy a fontos rangadókra marad segíteni, de játsszak alapvetően én. Ez egy óriási lehetőség volt egy olyan fiatal játékosnak, mint én, és a mai napig tisztelem ezért. Mivel akkoriban több jó játékos játszott nálunk az irányító poszton, ezért a Csepel hívott, hogy menjek hozzájuk első számú irányítónak. Visszagondolva úgy érzem, jó döntést hoztam, hogy mégis maradtam a Honvédban.
Édesapámnak szintén nagyon hálás vagyok, mivel amikor több támadás érte miattam, visszalépett az edzői posztról. A következő szezonban, Zsoldos András keze alatt már kezdőként szerepelhettem.
A magyar válogatottban mikor mutatkoztál be?
’95-ben, egy Sopronban rendezett válogatott tornán léptem pályára először. Itt viszont egy korábbi ügy miatt engem nagyon nem szerettek, és folyamatosan kifütyültek a meccs alatt, ami fiatal játékosként nagyon rosszul esett. Később nagyon sok országban megfordultam a válogatottal, de a hazai csapat tagjait mindenhol istenítették, ezért volt furcsa, hogy több vidéki városban nem lehetett válogatott meccset rendezni a nézőtéri reakciók miatt. Szerencsére, mára ez a helyzet sokat javult.
Melyik volt a legemlékezetesebb meccsed a nemzeti csapatnál?
Az egyik mindenképpen az oroszok legyőzése ’99-ben, valamint a válogatott kanadai túráján, a frissen draftolt Steve Nash ellen játszani is nagy élmény volt. Akkor még nem sejtettem, hogy ekkora sztár lesz belőle, ráadásul elég jól is ment ellene a játék.
Azonban a 110 válogatottságom alatt rengeteg nagy meccsnek lehettem résztvevője, például a Doron Jamchi által vezérelt izraeli csapatot is legyőztük, illetve két alkalommal a litvánokat, és egyszer a francia válogatottat is két vállra fektettük.
A Honvédnál nem sokkal a távozásod után megszűnt a minőségi kosárlabda. Mi volt ennek az oka?