NB I/A csoport - Beharangozó - 17. forduló

Ahogy arról már tegnap este beszámoltunk, a Nyíregyháza – Sopron, és a december elején lejátszott Alba - ASE mérkőzéssel megkezdődött a férfi NB I A-csoportjának 17. fordulója. Szombaton további négy összecsapást rendeznek, melyekhez az alábbi cikkben olvashattok felvezetőket.

Factum Sport Debrecen (1-15) – Zalakerámia – ZTE KK (7-8), szombat – 17:00

 A hazaiak számára bővelkedik mérkőzésekben az év harmadik hete, ugyanis kedden és szerdán már letudtak egy-egy Magyar Kupa találkozót az Alba Fehérvár ellen. Az első ütközet hatalmas meglepetést hozott, nyert a Factum, mely az Alba első hazai veresége lett ebben az idényben. Kérdés, hogy a két nap alatt lejátszott két meccs mennyit vett ki a játékosokból, főleg úgy, hogy az együttes rotációs lehetőségei erősen korlátozottak. Simovic felépülésével komoly győzelmi reményekkel utazik vendégségbe a ZTE. Völgyi Péter csapatának nagy szüksége lenne arra, hogy sorozatban harmadik győzelmét gyűjtse be, ugyanis ezzel megszilárdítaná helyét a legjobb nyolc között.

Naturtex-SZTE-Szedeák (5-11) – Kaposvári KK (12-4), szombat – 18:00

 A szegediek számára adhat pár százaléknyi plusz esélyt az a tény, hogy a bajnokság jelenlegi második helyezettje, a Kaposvár hét közben egy nagyon kemény kupameccset játszott a Szombathellyel. Nagyon sok múlik majd azon, hogy a Csorvási Milán által vezetett belső alakzat miként boldogul majd a Spica-Hendlein-Dávid trióval. Emellett Dunn -aki nem villogott a Falco ellen- és Swanston játékát kell(ene) a lehetőségekhez mérten korlátozni a hazaiaknak. Ha tudja játszani a Kaposvár azt a játékot, melyet hazai pályán szokott, akkor megőrizhetik második helyüket az ASE és a tegnap botló Sopron előtt.

PVSK – PannonPower (8-8) – TOP COP Security Jászberény (8-8), szombat – 18:00

Két közvetlen rivális feszül egymásnak a Lauber Dezső Sportcsarnokban, a találkozó tétje pedig az, hogy mely gárda tud majd 50%-os mérleg fölé kúszni a tabellán, ugyanis jelenleg egyező mérleggel állnak az ötödik, illetve hatodik helyen. Eddig mindösszesen egyszer kapituláltak Csirke Ferenc legényei saját közönségük előtt, s látva a Körmend ellen mutatott játékukat nem okozna meglepetést, ha a Jászberény ellen is dominálnának szombat este. Persze ehhez a szerb légióstrióval felálló vendégeknek is lesz egy-két szavuk, főleg annak tükrében, hogy három meccses győzelmi szériában vannak, s az elmúlt öt bajnokijukból négyet nyertek. A forduló legszorosabb mérkőzésére van kilátás, úgyhogy irigykedünk a pécsi drukkerekre, hogy élőben nézhetik majd az egymásnak feszülő csapatokat.

SZOVA – Trend Optika KC Szombathely (8-8) – Lami-Véd Körmend (5-10), szombat – 18:00

A forduló rangadóját, melyet a magyar kosártársadalom mindig fokozottan figyel - a Nyugat Rádió és az MTE TV ad hangközvetítést a mérkőzésről - szombat este, 18 órától rendezik az Aréna Savariában. Nagyon furcsa leírni, de tény, hogy a Debrecen mellett a szombathelyiek a legrosszabb formában lévő együttes a magyar bajnokságban, ugyanis három mérkőzéses vereségsorozatot tudnak magukénak, sőt, hét közben a Kaposvár otthonában rendezett kupamérkőzést is elbukták, igaz nagy csatában. A szombathelyi közönség már várja a javulást, különösen a dupla légióscserét követően, a győzelem azonban még várat magára, lehet, hogy épp szombatig. A Körmend - az NYKK-val, Factummal egyetemben - nyeretlen még a bajnokságban vendégként. Érdekes lenne, ha épp az ősi rivális otthonában szereznék meg ezt a felszabadító győzelmet. Nagy kérdés, hogy mennyire rázódott össze az új keret. Hisz Vincent Simpson munkáját megköszönték a klubnál, s a továbbiakban Omar Krayem lesz a légiós hátvéd. Austin remekül illik a csapatban, panasz nem érheti eddigi játékát. Ha mind védő, mind támadó oldalon tud csapatként funkcionálni a piros-fekete alakulat, akkor okozhatnak kellemetlen perceket a Bencze - Váradi edzőpárosnak.




Fotó - kosarsport.hu

Tabella - kosarsport.hu



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus