NBI/A - Mit várhatunk a középszakaszban?

Ma este kezdődik a középszakasz - végigvettük, mit hoztak eddig a csapatok mostani ellenfeleik ellen, hogyan léphetnek előre, és mi az, amin esetleg elcsúszhatnak a továbbiakban.

Felsőház

Szolnoki Olaj KK (20-6)

A hangsúly továbbra is a védekezésen van, de a csapat játéka egyelőre borzasztóan hullámzó még, egyedül Jarrod Jonesnál figyelhető meg egyértelmű előrelépés, mióta Sztojan Ivkovics ül a kispadon. A kétszeres címvédő a felsőházi ellenfelek ellen mindössze 3-5-öt hozott - a ZTE-től és a Körmendtől oda-vissza kikaptak, az Albát azonban oda-vissza verték -, otthon 2-2, idegenben 1-3 volt a mutatójuk, ez azért nem olyan rettenetesen jó ómen a mostani 8 mérkőzés előtt.

Előreléphetnek játékban, ha:

- van igazság abban, amit Ivkovics nyilatkozott többször is, és egy kemény "alapozást" végzett az együttes az utóbbi hetekben. Ebben az esetben a későbbiekben nemcsak az erőnléttel nem lehet gond, de a dobóforma is jelentősen javulhat, amint nem a súlyzók emelgetése és a "futópad" lesz az első számú hétközi munka.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- az erőnléti edzések csökkentése sem oldja meg támadásbeli hiányosságaikat és főleg pontosságukat. Erre is van némi sansz, az ugyanis kétséges, hogy olyan szintű rotálással, ami Ivkovicsra jellemző, képes-e bármilyen csapat/játékos huzamosabb ideig jó (dobó)teljesítményre.

- Vojvoda lesérül. Egyetlen igazi vezére van ennek az együttesnek elöl - az ő kiesésével sem lenne gyenge csapat a Szolnok, nem mindig játszott jól a magyar válogatott játékos eddig sem, de nélküle elöl egy teljes PO-ot nem tudnának végigcsinálni, ahhoz ez a mezőny túl jó most.

 

Atomerőmű SE (20-6)

A Pakson egész idényben több érződött játékban, mint amennyit kihoztak magukból, és mégis holtversenyes elsők lettek a mérleg alapján. Két fontos tényezőt lehet velük kapcsolatban kiemelni: egyrészt a 10 fős rotációt, a hosszú és minőségi kispadot, másrészt a 13-0-s hazai mérleget. A felsőházi ellenfelek ellen 5-3-at hozott az ASE eddig (4-0 otthon, 1-3 idegenben), a Körmendet oda-vissza verték, a másik három csapat ellen idegenben elhasaltak.

Előreléphetnek játékban, ha:

- Donald Robinsonra nagyobb szerepet szánnak/nagyobb szerepet harcol ki magának. Ő a csapat leghatékonyabb scorere (61% TS, 40.2% tripla), de túl passzív egyelőre, ezért van csak 10.9 pontos átlaga - pedig nyerő- és húzóember lehetne, sokkal markánsabban, mint most, leginkább rajta látszik, hogy nincs minden kiaknázva ebből a csapatból.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- nem változik semmi. Az ASE most is jó csapat, de a fontosabb meccseik közül már egy kupanegyeddöntőt elbuktak amiatt, hogy nem az erősségeikre építenek, hanem éppen ahogy esik, úgy puffan, a bajnoki szezon lényegi része pedig most kezdődik.

 

Zalakerámia ZTE KK (19-7)

A legnagyobb pozitív meglepetés voltak az idény során még akkor is, ha az utolsó fordulókban voltak gondjaik. Kitűnően záró védekezés, világos és mindenki által elfogadott szerepkörök támadásban, pazar mutató a rangadókon. A ZTE 7-1-gyel végzett a másik négy felsőházi csapat ellen (4-0 otthon, 3-1 idegenben), csak az ASE tudta őket legyőzni Pakson, ami egyrészt tiszteletet parancsol, másrészt mutatja, hogy egy-egy meccsen kár arra bazíroznia bárkinek, hogy elfogynak a valamivel rövidebb állomány miatt.

Előreléphetnek játékban, ha:

- mindenki egészséges marad. Alapvetően szerintem a ZTE játékán a finomhangolásokat kell elvégezni, mert fejben rettenetesen ott vannak a fontos találkozókon, a teljes játékukon pedig nekik kell a legkevesebbet csiszolni. Balmazovics később csatlakozott a kerethez, volt beteg is - az ő hatékonyabb beépítése dobhat még egy kicsit a csapaton.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- Pantelics lesérül/kipontozódik. Utóbbi rövidtávú, egy-egy meccsre szóló gond és sokszor nem is fordult eddig elő, előbbi viszont az egész szezonba kerülhet, mindenki mást szerintem 1-2 hétig is képes akár pótolni a csapat.

 

TLI-Alba Fehérvár (18-8)

A székesfehérváriak végig hullámzóak voltak, egy-egy biztatóbb teljesítmény után jött 1-2 komolyabb pofon, és a Pakshoz hasonlóan úgy érezhette az ember, hogy ennél több van bennük, esetükben a "jóval"-t is hozzá lehet tenni. A négy felsőházi ellenfél ellen mindössze 2-6-ot produkált az Alba (2-2 otthon, 0-4 idegenben), a Szolnok és a ZTE oda-vissza megverte őket, de a Paksot is épphogy, a sírból fordítva sikerült legyőzniük, a legjobbak ellen tehát volt gondjuk.  

Előreléphetnek játékban, ha:

- felállt védelem ellen fizikai fölényüket kihasználva inkább a palánk közelébe koncentrálják a támadójátékot. Nagyon szenved az Alba akkor, ha nem tud rohanni, pedig fizikálisan erősebb, atletikusabb az állománya a legtöbb magyar csapaténál, Pearson vezetésével ezt a festékben ki is használhatnák a jelenleginél jobban. Az látszódott, hogy főleg idegenben nem tudnak a triplákra építeni. Felállt védelem ellen nagyon rohanni nem lehet, így a fizikális játék lehet a megoldás náluk.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- ugyanazt a tripladobálást erőltetik, mint eddig. Ha futni kell, nincs gondja az Albának, de ez a jobbak ellen nagyon ritkán jön össze, a magas szerkezetüket viszont eddig nem nagyon próbálgatták - ezzel lehetne az előbb említett fizikalitást erőltetni.

 

Egis Körmend (18-8)

A formát legjobban időzítő csapat a Körmend az egész mezőnyben, hiszen az eddigi egyetlen megszerezhető trófeát, a kupát ők szerezték meg, és az alapszakasz végére is egyre meggyőzőbbek lettek - hátul parádés teljesítményre képesek, de elöl is egyre jobbak. A felsőházi mérlegük eléggé felemás, 3-5 (2-2 otthon, 1-3 idegenben), az ASE-tól és a ZTE-től is kikaptak oda-vissza, de a Szolnokot ők verték meg mindkétszer, plusz a kupadöntőben is. Ahogy az összes többi felsőházi csapatnál, úgy náluk is leírható: bárhol végezhetnek az 1-5. helyeken belül.

Előreléphetnek játékban, ha:

- Dickerson képes egészséges maradni. Több sérülése is volt idén, pedig egy sokoldalú és komplett játékos, nélküle is sikeres volt azonban a csapat. Ha őt is sikerül újra beintegrálni a játékba (korábban húzóember volt, de most főleg Petty előtérbe került, amíg ő a sérültlistán foglalt helyet), talán ők tűnnek a legerősebbnek az egész mezőnyben.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- sérüléshullám kapja el őket. Egy-egy kieső embert szerintem tudnak pótolni, bárkiről legyen is szó (talán Channels az egyetlen kivétel, mint a gárda esze), 2-3-at már ők is megéreznének, de ezen kívül nem nagyon van olyan tényező, ami alapján azt lehetne várni, hogy a Körmend rosszabb lesz, mint eddig.

 

Középház

Sopron KC (16-10)

Hatalmas hullámzásokra volt képes a soproni alakulat az alapszakaszban, és erről nem nagyon szoktak le a végére sem - elég a paksi meccsükre gondolni, ahol +25-ről kaptak ki, majd verték a ZTE-t, a Kaposvár pedig kiütötte őket az utolsó fordulóban. A középházbeli ellenfeleik ellen 5-3-at hoztak (4-0 otthon, 1-3 idegenben), saját pályájukon mindenkit, attól távol csak a Pécset tudták megverni, viszont hatalmas fölényük van a hatodik helyen, hiszen a Falcót 3, a Kaposvárt 4, a többieket 6 győzelemmel előzik meg. Óriási blama lenne, ha nem a 6. kiemeltként kezdenénk a rájátszást, nincs is rá sok esély, hogy ez ne így legyen.

Előreléphetnek játékban, ha:

- stabilizálják magukat. Láttuk már tőlük, mennyire jó az állományuk, amely szerintem egyértelműen felsőházas, az első 5 csapatéval összemérhető, de olyan szintű leolvadásokat képesek produkálni, ami megmagyarázhatatlan. Laroche kulcsfigura: vagy le kell szoknia a középtávoli tempókról, vagy jóval hatékonyabban kell ezeket előadnia, mint eddig (28%), plusz az ő kezében van leginkább a lehetőség, hogy a nagyobb zuhanásokat megakadályozza, mint az a játékos, akinek a legtöbbet a kezében van a labda.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- nem verik szignifikánsan a többi középházban lévő csapatot. A Sopron nagy hátránya lesz a PO előtt szerintem, hogy a felsőházi csapatokkal ellentétben egy fokkal gyengébb ellenfelek ellen fog "melegíteni". Ami itt épphogy elég lesz, az a rájátszásban szerintem egészen biztosan nem, akárkivel kerülnek is össze. Több felállást is kipróbáltak már, itt azonban tökéletesíteni kell a játékot, erre a PO-ban már nem lesz sem idő, sem lehetőség.

 

Falco-Trend Optika KC Szombathely (13-13)

A kupa után lecserélték a fél csapatukat és majdnem a teljes légióskontingenst, de azóta is hol így, hol úgy játszanak - két gyengébb mérkőzést két komoly teljesítmény, majd újabb két blama követ, ez gyakorlatilag állománytól függetlenül jellemző volt rájuk az egész szezonban. A Falco 4-4-gyel végzett a mostani ellenfelei ellen - otthon mindenkit megvertek, idegenben mindenkitől kikaptak. Ha ennyit tudnak hozni most is, jó eséllyel megmaradnak hetedikek, de nekik azért bőven kell nézelődni már hátra, a Kaposvár alig van lemaradva tőlük, az azonban elég nagy meglepetés lenne, ha 3 győzelemnyi előnyt el tudnának dobni a Pécs vagy a Kecskemét ellen.

Előreléphetnek játékban, ha:

- összeszedik a védekezést. Ez gyakorlatilag a teljes szezonjuk sarkallatos pontja. Elöl szerintem rendben lesznek, Burgess és Relphorde közül az egyik mindig hozza magát, Váradi Benedek, Wright és Thomas szintén, de a Szolnok és a Fehérvár elleni teljesítményt megelőzte egy Kaposvár elleni védekezés, majd jött egy Szeged elleni meglepő szétesés és a Körmend ellen sima zakó, mindegyik során rengeteg pontot kapott az együttes.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- ez az állomány sem képes folyamatosan koncentrálni. Ez gyakorlatilag a Sopronnal egyetemben nekik problémájuk - a kiegyensúlyozottság fogalmát ritkán ismerték eddig. Hogy ez minek köszönhető, az kívülről nehezen megítélhető, de az biztos nem véletlen, hogy az egyik héten a nagycsapatok ellen a saját szintjükhöz képest "betonvédekezést" produkálnak, előtte meg utána meg teljesen szétesnek hátul. Fejben lehet probléma.

 

Kaposvári KK (12-14)

A szezon második felére meghatározó tényezők lettek a bajnokságban, bár a sérüléshullám folyamatosan sújtotta őket az egész idényben, volt is egy nagyon gyenge sorozatuk a szezon végén. A középházi ellenfelek ellen 5-3-at produkáltak (4-0 otthon, 1-3 idegenben), a Pécset oda-vissza verték, a többieket csak hazai pályán. Két meccsnyi előnyük van a 8. helyen, az egyrészt jó kiinduló pozíció, másrészt viszont veszélyes is, bőven le lehet dolgozni, van esélyük azonban feljebb is lépni, hiszen a Falcótól csak egy meccsre vannak.

Előreléphetnek játékban, ha:

- nem lesz több sérültjük. Ha nem is kell hanyagolniuk a védekezést, ilyet nyilván egyik edző sem mond, de ez a kezdő Bakit leszámítva senkit nem fog levédekezni, nem ez az idei KKK profilja. A támadójátékuk Ubilla szervezésében, a kintről egészen parádés Puljko és a palánk alatt hasznosan dolgozó Hendlein-Spica-Jazvin trió vezetésével egészen kitűnő, a legjobb csapatoknak is komoly gondot tudnak okozni, de ehhez a két hátvédnek szinte 100%-osnak kell lennie. Ha ez megvan, jöhet a Showtime Kaposvár.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- beragadnak a "rajtnál". Az első három fordulóban Pécsen és Kecskeméten is vendégeskednek, márpedig idegenben minden volt az együttes eddig, csak acélos nem (kivétel talán pont a pécsi mérkőzést). Emellett fogadják a Falcót a második körben - ha ebből a három mérkőzésből 2, ne adj' Isten 3 zakó becsúszik, akkor még lehetnek meleg pillanataik a továbbiakban, egyébként szerintem ha a két idegenbeli mérkőzésből egyet hoznak, akkor a PO-ban ott lesznek - tekintve hogy hazai pályán rettenetesen erősek.

 

PVSK-PANNONPOWER (10-16)

A Pécsnél is rengeteg sérült volt, talán még több is, mint a Kaposvárnál, és náluk a húzóembereket sem kímélte a sors, Popadicsot leszámítva, így nem volt meglepő, hogy rengeteg hullámzáson mentek keresztül. A középszakaszbeli ellenfelek ellen 3-5-tel végeztek (2-2 otthon, 1-3 idegenben), a KTE-t oda-vissza verték, a Sopron és a Kaposvár viszont oda-vissza verte őket. Bravúrokra lesz szükségük a PO-ba kerüléshez, mivel két meccs hátrányuk van a Somogy megyei alakulathoz képest, az elég soknak tűnik egy olyan csapat ellen, amelyet hazai pályán megfogni borzasztóan nehéz. 

Előreléphetnek játékban, ha:

- kibírják a következő 5 hetet sérülés nélkül. Náluk ez egyértelműen kulcs, hiszen általában hiába talált ki valamit Csirke Ferenc vezetőedző, az élet átírta a pécsiek taktikáját, Budimir és Nelson rengeteget hiányoztak vagy voltak a 100%-os állapottól nagyon messze, de az alapszakasz végét Walker is kihagyta. Egyébként megvan a védekezésük mellé az a háromhátvédes felállásuk, ami nagy gondot okozhat mindenkinek, de ehhez minimum az kell, hogy bevethetőek is legyenek Popadicsék, erre pedig ritkán volt eddig példa.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- elrontják a kezdést, és továbbra is hiányoznak majd kulcsjátékosok. Az első körben borzasztóan fontos mérkőzést játszanak a Kaposvár ellen - matematikailag még nem múlik minden ezen a találkozón, de lényegében meghatározó lesz a további 9 fordulóra (7 meccsre), hogy itt mit játszanak. Vereség esetén a minimálisnál is kevesebb sanszuk lesz a legjobb 8-ra, egy győzelemmel viszont beszállnak a PO-ért folytatott harcba. Bármi is lesz a meccs vége, az a minimum, hogy a középszakaszt egészségesen lehúzzák - ebben az esetben bárhol nyerhetnek, nekik pedig idegenbeli bravúrokra is szükségük van a rájátszáshoz.

 

KTE-Duna Aszfalt (10-16)

A Kecskemét a szezon második felére stabilizálta magát, főleg otthon tudtak kiegyensúlyozottan teljesíteni és szállították is a győzelmeket sorban, idegenben azonban továbbra is nagyon kevés babér termett nekik, ez nem túl jó előjel. A középházbeli csapatokkal 3-5-öt játszottak az alapszakaszban (3-1 otthon, 0-4 idegenben), a Pécstől oda-vissza kikaptak, a többieket legalább saját pályájukon meg tudták verni, de ez innentől kevés lesz, hiszen 2 mérkőzés hátrányban vannak a PO-vonaltól.

Előreléphetnek játékban, ha:

- Pongó Máté stabilizálja az alapszakasz végén nyújtott teljesítményét. Djeraszimovics és Ivosev pipa, Karahodzsicstól is tudni, mire számíthatunk, de ez nagyon sokszor kevésnek bizonyult, elégnek is maximum hazai pályán. Pongó Máté többször is, a korábbiakhoz képest meglepően hatékony és ponterős volt az utolsó fordulókban, és volt, hogy ez jelentette a mérleg nyelvét a KTE javára. Harristől megvált az együttes, így rá maradt a feladat, hogy "X-faktor" legyen.

- megtanulnak idegenben nyerni. Enélkül nincs miről beszélni, hiszen a 4-4 szinte biztosan nem jelent majd 8. helyet, ennyire sem a Falco, sem a Kaposvár nem fog visszaesni a továbbiakban előreláthatólag. Ehhez kellene Pongó Mátétól és Karahodzsicstól egy kicsit jobb teljesítmény is valószínűleg, de kétséges, hogy meg tudja-e ugrani ezt a szintet a Kecskemét.

Megragadhatnak vagy visszaeshetnek, ha:

- továbbra is csak Djeraszimovics és Ivosev nyújtanak stabil produkciót támadásban. Előbbi az egész idényben, utóbbi a szezon második felében parádés volt, de ketten együtt még egy stabil védekezés mellett sem elegek nagyobb eredményekhez, például idegenbeli győzelmekhez. A KTE hazai pályán az ő vezetésükkel masszív csapat, de ennél nem több, ha nem kapnak több segítséget a társaktól.

 

Alsóház

Naturtex-SZTE-Szedeák (8-18)

A Szedeák a Pécs mellett a másik csapat, amelyiknek teljesen keresztülhúzta a számításait a sérültlista, elég csak az egész szezonra kidőlő Jereminovra gondolni, de messze nem ő volt az egyetlen kiesőjük. A szezon végére nagyon szépen összeálltak egyébként, Tuckerrel is működött a támadójátékuk az egész komoly csapatok ellen is. Az alsóházi ellenfeleket csak 3-3-mal abszolválták, mindenkit megvertek otthon, mindenkitől kikaptak idegenben, de az most elég nekik, ha ugyanígy hozzák a hazai meccseiket, hiszen 3 győzelemnyi előnyük van a Play-outot jelentő 13-14. helyektől.

Bennmaradnak az A-csoportban, ha:

- nem lesz újabb kiesőjük. Most sem teljesen egészséges az együttes, Kiss Zsolt és Armelin nem voltak részesei az utolsó három fordulóban mutatott jóval jobb játéknak, de ha "csak" ennyi hiányzójuk lesz, az belefér, ez a Szedeák a többiekhez képest szerintem legalább egy fokkal jobb állománnyal rendelkezik. Ha mindenki felépül esetleg, akkor nagyobb erőfeszítések nélkül kell bennmaradniuk.

Kiesési gondjaik lehetnek, ha:

- Tucker is elszáll. Amikor Jereminov kidőlt, azonnal szétesett a gárda, Tucker beépítésével viszont újra komoly tényezők lettek a nagycsapatok ellen is. Vele együtt szerintem ez a keret  semmilyen gondban nem lehet, csak akkor kerülhetnek veszélybe, ha ő is kiszáll egy sérüléssel - másokat szerintem tudnak pótolni akár pontokban, akár a palánk alatt, de olyan játékos nincs még egy a tarsolyban, aki ennyire tudná szervezni az egész játékot.

 

MAFC (8-18)

A ZTE mellett a szezon másik nagyon kellemes meglepetése a fővárosi alakulat, amelynek kalandos szezonja volt - az idény első felében nem volt hazai meccsük a Gabányi felújítása miatt, aztán pedig ennek megfelelően szinte csak hazai pályán játszottak. A gárda játéka is összeállt januárra, és bár volt egy nagyobb keretátalakítás a későbbiekben, ez sem zavarta meg a csapatot, az összes hozható meccsüket meg is nyerték, a nagyokat pedig megszorongatták. 4-2-vel hozták le az alapszakaszt mostani három ellenfelükkel szemben (3-0 otthon, 1-2) idegenben, a Jászberényt oda-vissza meg tudták verni. 3 meccsnyi előnyük van nekik is az utolsó két helyezettel szemben, ezt reálisan nézve meg kell tartaniuk.

Bennmaradnak az A-csoportban, ha:

- ugyanazt megcsinálják, amit eddig. Nem kell más a MAFC-tól, csak amit január óta láthattunk a csapattól, az ugyanis legalább hazai pályán meghozza majd a győzelmeket, azzal pedig ki már nem eshetnek, nagy hiba lenne azonban elhinniük idő előtt ezt. Az első két forduló kulcs lesz - a Nyíregyháza és a Jászberény hazai legyőzésével gyakorlatilag szerintem meg is váltják jegyüket az A-csoportra a következő idényre is.

Kiesési gondjaik lehetnek, ha:

- az első két fordulóban kikapnak. A Nyíregyháza és a Jászberény lesznek az ellenfeleik majd, márpedig ezt a két csapatot ugyan legyőzték az alapszakaszban Budapesten, de előbbit négyszeri hosszabbítás után, utóbbit pedig úgy, hogy a találkozón 26-27 percig egyértelműen a vendégek akarata érvényesült. Két vereséggel sem kerülnének még olyan nagyon rossz helyzetbe, de melegedne a pite rendesen.

 

JP-TOP COP Jászberény (5-21)

A Jászberény 1-12-vel kezdte a szezont, ott gyakorlatilag tudni lehetett, hogy mik lehetnek a céljaik - Sherman és Cohn leigazolásával, valamint Szekulovics kinevezésével léptek valamennyit előre, de az egy félév mínuszt nem sikerült behozniuk. Az alsóházi gárdák ellen mindössze 2-4-et hoztak (1-2 otthon, 1-2 idegenben), otthon a Szedeákot, idegenben pedig a Nyíegyházát tudták megverni. Mivel 3 meccs hátrányuk van a 12. helyhez képest, nincs túl sok esélyük arra, hogy elkerüljék a Play-outot.

Bennmaradhatnak az A-csoportban, ha:

- Cohn és Sherman mellett találnak még két embert, akik stabilan tudják hozni magukat. Alapvetően szerintem a Play-outra kell készülniük, de ott sem biztos, hogy elég lesz a feljavult produkciójuk. Sherman és Cohn azok, akikre szinte egyáltalán nem lehet panaszuk, de a Horváth Ákos, Rakics, Caffey, Dramicsanyin kvartettből legalább kettőnek az esetek nagyon kevés százalékában ment a játék. A védekezésük nem jó és minimális esély van arra, hogy ezzel a kerettel szignifikáns előrelépést tudnak mutatni, így kellene a 4 jó teljesítmény elöl, hogy ellensúlyozni tudják ezt. A valószínűleg a Nyíregyháza elleni kieséses párharcra kellene minél többeknek felnőniük a két húzóember mellé.

- két idegenbeli bravúrral nyitnak. A Szedeák és a MAFC vendégei lesznek az első két körben - sok esély szerintem ugyan nincs arra, hogy két győzelemmel abszolválják a két összecsapást, de ha mégis megtörténik ez, akár még a Play-outot is megúszhatják.

Kiesnek, ha:

- csak annyit hoznak, amit eddig. 5 külföldi játékossal és két volt magyar válogatottal is csak két emberük kiegyensúlyozott, ez borzasztóan kevésnek tűnik még Sitku Ernőék ellen is. Bennmaradhatnak akkor is, ha továbbra is mindent Shermanék csinálnak, de az gyakorlatilag pénzfeldobás onnantól, annyit a Nyíregyháza is javult, hogy a jelenlegi Jászberénnyel felvegyék a versenyt. A Play-out egyébként szerintem szinte biztos nekik.

 

MARSO Nyíregyháza (5-21)

A Nyíregyháza az egész szezon folyamán visszafogott teljesítményt nyújtott, és ezen még az sem változtat, hogy az alapszakasz végén megverték a Paksot hazai pályán - Ware megszerzésével egyértelműen léptek azért előre játékban, de ennek ez az ASE elleni győzelem volt az egyetlen bizonyítéka eredmények szempontjából is. A mostani ellenfelek ellen 3-3-at hoztak (2-1 otthon, 1-2 idegenben), a Jászberényt idegenben verték - ez volt az egyetlen sikerük az egész szezonban a saját pályájuktól távol -, a másik két csapatot otthon. Itt is igaz, ami a Jász-Nagykun-Szolnok megyei riválisnál: 3 győzelemnyi hátrányuk van a Play-outot már megúszó 12. helytől, soknak tűnik ez. 

Bennmaradhatnak az A-csoportban, ha:

- a jobb periódusaikat ki tudják terjeszteni egész meccsekre. Vannak biztató momentumai a Nyíregyházának, ráadásul most a légiósok mintha egyszerre is tudnának már jól játszani, de egy teljes mérkőzés erejéig szinte soha nem képesek koncentrálni, erre gyakorlatilag az összes meccsük ékes példa.

Kiesnek, ha:

- nem tudják felmérni, hogy az "egységben az erő" az egyetlen sanszuk. Szerintem ez a keret az A-csoport leggyengébbje, papíron a Jászberény is erősebb (még ha ténylegesen ez nem is mutatkozott meg a pályán), a Szedeákról nem is beszélve, a MAFC pedig talán papíron nem jobb, csak ők jelentősen többet tettek le a parkettre. A négy légiósuk ahhoz elég minőségi, hogy a szintén nem a legjobb állapotban lévő Berényt meg tudják verni egy ki-ki párharcban, de ezt csak a magyar kiegészítőkkel együtt és csapatként működve tehetik meg, egyéni villogásokkal biztos nem.

 

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus