NBI/A: Erősorrend, 1. hét

Vendégszerzőnk, Jakab Máté, aki "civilben" a Győr női NB I-es csapatának, s a magyar női válogatottnak is segédedzője, a múlt héten egy amolyan idényfelvezető erősorrenddel jelentkezett, melynek minden héten új kiadását teszi közzé honlapunkon, benne saját meglátásaival és érveivel. A legnagyobb kérdőjelek erre a hétre: lesz még ilyen magasan a Nyíregyháza, illetve ennyire mélyen a ZTE? Lássuk a legújabb rangsorolást!

ATOMERŰMŰ SE
Helyezés: 1. HELY (1.)

Rögtön egy klasszikus egylabdás mérkőzés a nyitófordulóban. Nem volt igazi átütőerő a tavalyi döntősben, Dugat és Roberson sem kosárlabdázott túl meggyőzően, de ugye a győzelmet nem kell megmagyarázni, erről pedig Eilingsfeld János gondoskodott. Ugyanúgy 1 győzelemet adnak az 1 pontos sikerért is. És persze a nap végén csak ez számít.

KTE-DUNA ASZFALT
Helyezés: 2. HELY (2.)

A forduló rangadóját a kecskeméti Kinney-nek csak a kórházból volt lehetősége követni. Nehezen rázódott bele a Kecskemét, az első félidőben az új légiósok közül egyik sem találta önmagát. Ellenben Karahodzics gondoskodott róla, hogy fusson a szekér. A második félidőre Rakics megmutatta, hogy minőségi pótlás lesz Wittmann helyett. Nagyon szépen össze fog érni ez a csapat. Remek szezonkezdet, rögtön egy hosszabbításos győzelem.

SOPRONI SÖRDÖGÖK 
Helyezés: 3. HELY (3.)

Egyértelmű esélyesként léptek pályára a Szeged ellen. Boriszov tovább igazolja, hogy az egyik legértékesebb külföldi ebben a mezőnyben. A harmadik negyedben robbantottak a hazaiak, sikerült 11 ponton tartaniuk a vendégeket. Az utolsó negyedben pedig már fejben a jövő heti rangadóra készültek, hiszen a következő fordulóban az Atomerőmű ellen lépnek pályára.

KAPOSVÁRI KK
Helyezés: 4. HELY (4.)

Könnyű bemelegítés volt ez a kaposváriak számára, ráadásul agresszívan, szervezetten kezdték a mérkőzést. Az ilyen összecsapásokon a legfontosabb a megfelelő hozzáállás, hiszen ha lebecsülöd az ellenfeled, csúnyán megjárhatod. Ebből viszont jelesre vizsgáztak Fekete Ádám játékosai. Raiviónak kellemesre sikerült a visszatérés, mellete Jancsikin is ellenállhatatlanul kosárlabdázott.

ALBA FEHÉRVÁR
Helyezés: 5. HELY (5.)

Sikerült irányítaniuk az egész mérkőzést, elvesztették a második negyedet, de a harmadik etapban gyakorlatilag erődemonstrációt tartottak. Vannak még jelentős hiányzóik, függőben van még a Wood-ügy is. Ennek ellenére Kromah és Melvin Cleveland nagyon gyorsan beépültek ebben a keretbe,  lendületesen és eredményesen kosárlabdáztak. Mégis olvasható némi negatív kicsengés Marcel Tenter nyilatkozatában. A vezetőedző nagyon sokallta a megengedett külső dobások számát.  

FALCO TREND-OPTIKA KC SZOMBATHELY
Helyezés: 6. HELY

Nem játszottak a héten, így egyelőre nem is mozdultak a listán semerre sem.

MARSO NYÍREGYHÁZA KK
Helyezés: 7. HELY (11.)

Nagyon szoros első félidő után hengerelt az NYKK. Már az első 20 percben is tarthatatlan volt Hujdurovic, egészen 39 pontig jutott a bosnyák erőcsatár. Gyakorlatilag azt csinált a palánk alatt, amit akart. Brane Savic megmutatta, hogy még mindig elit irányító. Nagyon tudatosan szervezte a játékot a szlovén-magyar játékmester. Az NYKK extra formában kosárlabdázott a második félidőben. Nem szabad túlértékelniük ezt a nagy különbséget, de meglehetősen impozáns ez a 40 pont. Reszkess Körmend!

EGIS KÖRMEND
Helyezés: 8. HELY (7.)

Nagy csatát vívott a Körmend Kecskeméten, el kell telnie még néhány fordulónak, de minden bizonnyal a Govens-Lemon páros lesz ennek a csapatnak az elsőszámú vezére. Igazából a magas poszton maradt alul a Körmend, ellenfele 17-tel szedett több lepattanót. Természetesen egy egylabdás hosszabításos mérkőzésen minden nüansz számít. Ezúttal ez volt a döntő faktor. Nyíregyházán lehet javítani.

PÉCSI VSK-PANNONPOWER
Helyezés: 9. HELY (8.)

Sajnos a vereségük miatt vissza kell, hogy rakjam őket egy hellyel hátrébb. Igazából győzelmet érdemelt volna a csapat az NB I nyitómérkőzésén, de a meccs végéhez közeledve elfáradtak Csirke Ferenc játékosai. A dobások többsége mind rövidre sikeredett és rengeteg eladott labdával ajándékozta meg a Paksot a Pécs. Nelson ellenállhatatlan volt, nem lehetett lehozni a pályáról. És ha már az egylabdás mérkőzéseken a nüanszokról beszéltünk, akkor itt a gyenge büntetőzést lehetne a pécsi oldalon említeni.

JÁSZBERÉNYI KSE
Helyezés: 10. HELY (10.)

Ahogy az várható volt, csak két légióssal álltak fel a jászberényiek. A második negyedet megnyerték Székesfehérváron, viszont a harmadik negyedben dekoncentráltan kosárlabdáztak. Sajnos nem tudott minőség váltás érkezni a berényi kispadról. Talán a külső dobás lehet az a faktor, amely bizakodásra adhat okot. Annyira nem is volt súlyos különbség a lepattanócsatában, nagyobb differenciát vártam a mérkőzés előtt. Ware ponterősen kosárlabdázott, következő héten a Bencze Tamás által igen jól ismert Falco KC látogat Jászberénybe. Pikáns összecsapás várható.  

NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 
Helyezés: 11. HELY (12.)

Rögtön az első fordulóban egy igazi erőpróba, hiszen a Sopron komoly játékerőt képvisel. Összességében helyt állt a Szeged, olykor-olykor szorossá is tudta tenni a mérkőzést. A harmadik negyedben viszont eldőlt a találkozó. Azért a Csirics-Balaban párosból minden csapatnak komolyan készülni kell. A légiósok többnyire hozták magunkat, egyelőre a magyaroktól kell több!

ZALAKERÁMIA ZTE KK
Helyezés: 12. HELY (9.)

Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, Gáspár nagyon ponterősen kosárlabdázott. A ZTE képtelen volt megfelelően őrizni a NYKK erőcsatárát, Hujdurovicot. Pedig pont ezen a poszton erős a ZTE… A második félidő totál csőd. Teljes összeomlás. 40 pontot vert rájuk az NYKK a ZTE szempontjából horrorisztikus második 20 percben. Döntő lesz a hétvégi Alba meccs, ha ott nem tudnak valami meggyőzőt produkálni, akkor el kell gondolkodni a koncepción.

MAFC
Helyezés: 13. HELY (13.)

Úgy gondolom, hogy kicsit mindenki szurkol ennek a MAFC-nak, hiszen nagyon szimpatikus tud lenni, amikor fiatal, tehetséges magyar játéksok küzdenek a pályán. Ennek ellenére ez a realitás, ami Kaposváron történt. Az első félidőben átgázoltak a somogyiak a bátortalan MAFC-on. A légiósok nem tudtak túl sokat hozzátenni. Lakosa Zsolt bátran kosárlabdázott, de a külföldiektől több kell. Most van egy szabad hetük, hogy elemezzék a történteket.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus