NBI/A: Erősorrend, 4. hét

Idén minden héten jelentkezünk szubjektív erősorrenddel a honi férfi élvonallal kapcsolatosan, melyben természetesen szorgosan indoklunk is

Az alapszakasz 5. fordulójában elvesztette veretlenségét a Sopron, így Falco maradt az egyedüli 100 százalékos a honi pontvadászatban. Nagy esemény volt az elmúlt héten az is, hogy közel 5 év után tért vissza az élvonalbeli kosárlabda Budapestre, a PVSK pedig már rájátszást érő helyen van a tabellán, lássuk az e heti erősorrendet!

1.(2.) Atomerőmű SE (4-1) +1

Nagyon helyesen tette, hogy tartalékolt az ASE a MAFC ellen, hiszen megkezdte a nemzetközi szereplését is a paksi csapat. Első Euro Challege ellenfele rögtön a komoly játékerőt képviselő török Trabzonspor volt, s ennek megfelelően nem is termett sok babér Tóth ádámék számára idegenben. A MAFC elleni bajnokin kihasználták a fővárosiak összes bizonytalanságát és ha nem is meggyőző különbséggel, de behúzták a kötelezőt. Függetlenül a győzelemtől azért sokat hibázott védekezésben a Paks, sokszor késett a segítés, és néha az egy-egyek levédésében is voltak nehézségek. Persze nehéz a tudásod legjavát nyújtani, akkor, ha takaréklángon is nyerhető mérkőzés. A Sopron veresége miatt előrébb kerültek, kezdenek egyre meggyőzőbbek lenni játékban is.

Következik: Naturtex-SZTE Szedeák (o), FALCO-KC Szombathely (i)

2. (1.) Soproni Sördögök (4-1) -1

Elszenvedte első vereségét a Soproni Sördögök csapata, méghozzá Fehérváron. Jó darabig keresték a megfelelő ember a palánk alá, a vezetőség nem szeretett volna félmegoldást, a választott légiósnak minőséginek kell lennie, Matija Poscic pedig már nem is lesz számukra zsákbamacska . Az ő beépítéséig nagy sok felelősség hárul a Boriszov-Thomas párosra, hiszen ők nem hibázhatnak. Teljesen belefér ez a vereség, főleg, úgy hogy eddig sorra bravúrgyőzelmeket arattak. Nem szerepelnek nemzetközi porondon, így a héten az egyetlen feladatuk az, hogy a következő ellenfélből maximálisan felkészüljenek, ebben pedig Sabáli Bálzs és a stáb mindig kiemelkedően teljesít. Helyük az élmezőnyben megkérdőjelezhetetlen, de jelen pillanatban több a kérdőjel Sopronban, mint Pakson, ezért hiába a korábbi felállással megszerzett idegenbeli diadal az ASE ellen, egyelőre csak mögéjük soroljuk be Rujákékat.

Következik: Jászberény KSE(o), Zalakerámia ZTE KK (i)

3. (3.) KTE-Duna Aszfalt (3-1)

Nem léptek pályára az ötödik fordulóban.

Következik: Falco (i), Naturtex-SZTE Szedeák (i)

4. (4.) FALCO KC (4-0)

Jelen állás szerint a Falco az egyetlen veretlen csapat a magyar élvonalban. Ezúttal is erődemonstrációval éreztették, hogy mennyire produktívak támadó oldalon. Ráadásul ezúttal a szeged ellen még 20 pontos különbségnél is úgy hajtottak, futottak, mintha a mérkőzés elején lettek volna. Egyszerűen nem volt olyan láncszem, aki a padról beszállva ne lendített volna a csapat szekerén. Nagyon motivált és jó szellemiségű társaság. Az 5. fordulóban pedig minden bizonnyal arra készülnek, hogy elrontsák a nagy rivális csarnokavató ünnepségét, jön ugyanis a vasi El Classico! Amennyiben folytatják menetelésüket a már meglévő lendülettel és több rangadót hoznak, még feljebb is kerülhetnek, de egyelőre a veretlenségük is "csak" a negyedik helyhez elég.

Következik: Egis Körmend (i), Atomerőmű SE (o)

5. (6.) TLI-Alba Fehérvár (3-2) +1

Az eddig hazai pályán nagyon meggyőző és otthon veretlen Alba Fehérvár ezúttal az erősorrend éllovasát, a Soproni Sördögöket fogadta. Igazából egy jó futás a fejér megyeiektől el is döntötte a rangadót. Az ellenféltől csak Boriszov és Thomas tudott konzisztensen kosarakat szerezni. Nem szól mellettük, hogy Tenter mester még keresi a megfelelő rotációt, ezúttal Djapa maradt ki a 12-es keretből. Szépen eloszlottak a pontok, nem volt különösebb extra teljesítmény, de mindenki hozzá tudott tenni, viszont egyelőre az ötödik pozíciónál feljebb tenni őket az előttük lévő gárdák meggyőzősége miatt képtelenség lenne.

Következik: Kaposvári KK (o), MAFC (o)

6. (5.) NYKK (3-2)  -1

A nagyszerű otthoni bajnoki szereplés után, most idegenben is bizonyítaniuk kellett. Ebben a bajnokságban azért nagyon nehéz vendégként sikereket elérni, sok extra teljesítmény kell hozzá egyénileg is. Ezúttal csak Hujdorovics tudta felvenni a kaposváriakkal a tempót, „szokás szerint”  most sem érkezett sok segítség a kispadról. A kezdőkben bízik Sitku Ernő, de ezúttal a kaposvári ötös, amelyik elkezdte a mérkőzést, a játék minden elemében felülmúlta az NYKK-t. A két vesztes mérkőzés után lehetőségük lesz javítani, hiszen a soron következő két ellenfelük talán valamivel gyengébb papíron. Eddigi helyezésük mind az erősorrendben, mind pedig a táblázaton erőn felüli, de annál fontosabb, hogy indokolt is.

Következik: MAFC (i), Naturtex SZTE-Szedeák (o)

7. (10.) PVSK- Pannonpower (2-3) +3

A múlt heti hazai győzelem után ezúttal idegenben is megszületett az első diadaluk. A jászberényi Ware nem tudta vállalni a játékot, ezzel jócskán megkönnyítette baranyaiak dolgát, ezzel együtt Dramicsanyin kikapcsolásának az érdemét még véletlenül sem akarom elvenni Csirke Ferenc csapatától. Ebben rejlik a pécsi csapat előnye, szisztematikus csapat védekezéssel próbálják hatástalanítani az ellenfél spílereit. Kicsit szűkös még a rotáció, de immáron playoff helyen tanyáznak, s nagyjából a tabellán is ott helyezkednek el, ahová a rajt előtt várni lehetett őket.

Következik: Egis Körmend (i), Falco (o)

8. (9.) KAPOSVÁRI KK (2-3) +1

Ezúttal nem hibázhatott hazai pályán a Kaposvár, amely az elő idegenbeli mérkőzését játszó NYKK-t fogadta. A legfontosabb feladatuk ezúttal az volt Fodoréknak, hogy visszahódítsák szurkolóikat és persze valamilyen úton módon nyerjék meg a mérkőzést. Ez előző fordulókban tapasztalható gyenge kezdések után most nagyon összekapta magát a csapat és hamar komoly előny birtokába került. Ezúttal nem lehetett panasz Raivióra sem, Hendlein újra hozta a tőle megszokott dupla duplát. Fontos mérföldkő volt ez Fekete Ádám csapatának, hiszen egy esetleges vereség komoly vezéráldozatokkal járhatott volt. Immáron idegenben is kellene bizonyítani, ami nem lesz egyszerű, hiszen az eddig hazai környezetben veretlen Alba Fehérvárhoz utaznak.

Következik: TLI Alba Fehérvár (i), Jászberénzi KSE (i)

9. (7.) Jászberényi KSE (2-4) -2

Az amúgy is szűkös jászberényi rotációból ezúttal a pontfelelős Ware nevét is ki kellett húznia Bencze Tamásnak. Szögi mindet megtett, hogy pótolja az amerikait, de igazából bármilyen elit csapatnak is nehézséget okozna, hogyha közel 30 pontos űrt kellene eltüntetni egyik napról a másikra. A hazai vereség ellenére talán ez lehet most a vezetőség legnagyobb megoldandó feladata, hogy hogyan pótolják a kezdő irányítójukat. Hamar ki kell ötölniük valami, hiszen szívós ellenfelek várnak Horváth Ákosékra, könnyen visszacsúszhatnak az utóbbi hetek feljavulása után, de az eddigiek alapján van legalább három-négy rivális, akiknél ilyen felállásban is erősebbnek tűnnek.

Következik: Soproni Sördögök (i), Kaposvári KK (o)

10. (8.) Naturtex SZTE-Szedeák (2-2)  -2

Ebben a fordulóban meglehetősen nagy zakóba futott bele a Szeged. Az eddig mérkőzéseken nyújtott meggyőző védekezésből ezúttal nüánszokat sem lehetett felfedezni. Rendben van, hogy a bajnokság legerősebb támadósoráról beszélünk a Falco személyében, de azért a vasi gyorsindítások felét illet volna hatástalanítani. A korábbi erősorrendben említettem a szegedieknél, hogy nagyon bíznak a légiósaikban. A külföldiek ezúttal is hozták a tőlük megszokott stabil játékot, közülük talán még Jereminov most kiemelkedőbb is volt. Ellenben a külföldi szekcióhoz minimum két honi játékosnak fel kell tudni nőni, hogy meccset tudjanak nyerni, s ezúttal csak Csorvásinak sikerült a magyar magból hozzátennie. A Paks ellen veszteni való nélkül lépnek pályára, ellenben mindig ezek hozzák a legizgalmasabb csatákat.

Következik: Atomerőmű SE (i), KTE-Duna Aszfalt (o)

11. (12.) Egis Körmend (1-4) +1

Egyetlen fontos dolog történt ezen a héten, GYŐZÖTT a csapat! És nem is akármilyen párharcban szerezték meg az első bajnoki győzelmüket, a ZTE csapatát verték idegenben! A vasi csapataton látszott, hogy új edzőjével új fejezetet szeretnének kezdeni. Kezd összeállni a védekezés a körmendieknél és úgy tűnik mentálisan is rendben van a gárda hiszen ezúttal Ferenczéknek sikerült az újfent egylabdás mérkőzést. A vasiaknak sűrű a menetrendjük, hiszen ők is bekapcsolódtak az Euro Challenge sorozatba, ahol nagyszerű diadallal indítottak Bulgáriában. Eddig úgy tűnik, hogy Ante Perica jó döntésnek bizonyult, de az igazán komoly erőfelmérés a hétvégi lesz, méghozzá hazai csarnokavatóval egybekötött Körmend-Falco. Amennyiben elkapná a veretlen sárga-feketéket a honosítottak hadát felvonultató Körmend, mindenképp feljebb is kerülhetne, eddig viszont olyan produkciót nyújtanak Tóth Norberték (a honi bajnokságban), ami egyszerűen nem elég feljebbi helyezéshez.

Következik: Falco KC (o), PVSK-PAnnonpower (i)

12. (11.) Zalakerámia ZTE KK (1-4) -1

A soron következő második rangadón elszenvedett második vereséget már nem élte túl Raul Jimenez. A bizottság úgy döntött, hogy a spanyol szakembernek távoznia kell. Egyenlőre Heinrich Róbert irányítja a csapatot, de a vezetőség inkább új, de honi trénerben gondolkodik. A körmendiek nyeretlenül érkeztek meg a Zalai Városi Sportcsarnokba és látszott rajtuk, hogy az új edző jelenléte új impulzusokat adott a játékosoknak. Immáron a szokásos forgatókönyv szerint szenvedték el a negyedik bajnoki vereségüket. Kíváncsian várom, hogy az edzőváltással kilábalnak-e a rossz szériából, vagy légiós áldozatot is követel a rossz szereplés. Csak a MAFC-nál sorolhatóak egyértelműen előbbre, pláne mivel az előttük lévő Körmend éppen most verte őket idegenben.

Következik: Soproni Sördögök (o), Kaposvár (i)

13.(13.) MAFC (0-4)

Nagyon igyekezett a fővárosi gárda, hogy ünnepélyesre sikerüljön a szezonnyitó mérkőzés. A korábbi erősorrendben megjegyeztem, hogy nem kevesebb mint öt év után tér vissza Budapestre az élvonalbeli kosárlabda. Szinte az összes budapesti utánpótlás klub valamilyen szinten képviseltette magát ezen az eseményen, szó szerint kiéhezett a budapesti közönség ez élvonalbeli kosárlabdára. Próbált teperni a MAFC és minden elismerésem a budapestieké, de a Lakosa-Toutziarakis pároson kívül nem nagyon akad olyan játékos, aki a krízis helyzetben az előbb említett duón kívül kosarat tudna szerezni.  Az amerikai Hunter nagyon gyengén kosárlabdázik fordulóról fordulóra, ami a produktivitást illeti, bár egyelőre élvezi a bizalmat. Jó volt látni telt házas NB I-es mérkőzést Budapesten, de egyelőre nincsenek egy súlycsoportban a többi klubbal.

Következik: Marso Nyíregyháza KK (o), Alba Fehérvár (i)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus