NBI/A: Erősorrend, 8. hét

Az aktuális erősorrendben megpróbáljuk a legbeszédesebb statisztikai mutatókkal indokolni a csapatok helyezését

Ismét egy izgalmas fordulón van túl a honi férfi élvonal. Újabb igazi rangadót bukott a Falco, egylabdás Takács-triplával tudot nyerni a Sopron Pécsett, míg a budapesti MAFC egyre feljebb kúszik a tabellán. Lássuk, hogy néz ki heti erősorrendünk legújabb kiadása!

1.(1.) Atomerőmű SE (7-1)

Immáron negyedik hete vezetik az általunk felállított erősorrendet, amiből kiderül, hogy a hétvégi Nyíregyháza ellen bajnoki mérkőzés is az ő általuk elképzelt forgatókönyv szerint alakult, ráadásul Dzunics mester szépen elosztotta a játékidőket is. Kialakult a rotáció, hiszen minden posztra van két minőségi játékos. A játékpercek megfelelő beosztása különösen fontos az Atomerőműnél, hiszen a magyar bajnokság mellett nemzetközi szinten, a EuroChallenge-ben is talpon vannak. A paksiaknál egyértelműen kimagaslik a statisztikák közül a leszedett lepattanók mennyisége, ebben toronymagasan vezetik a ligát, ráadásul az eladott labdák számát is a kritikus 12-es érték környékén sikerül tartani folyamatosan.

Következik:  KTE-Duna Aszfalt (i), TLI-Alba Fehérvár (o)

 

2. (2.) Soproni Sördögök (7-1)

Nyilván sok olyan csapatot tudunk felsorolni, amelyek hazai pályán különösen veszélyesek, de minden bizonnyal a pécsiek rendelkeznek az egyik legördögibb hazai atmoszférával az eddig tapasztalatok alapján. Ennek ellenére egy Takács-triplával idegenbeli győzelmet tudott aratni a Sopron, amivel Sabáli Balázsék megszerezték zsinórbeli harmadik sikerüket. Különösen értékes három győzelem volt ez, hiszen ebből kettő vendégsikerként született. Hasonlóan az erősorrendben elfoglalt helyezésükhöz több statisztikai mutatóban is másodikok a Sördögök: triplaszázalékban és a kapott pontok mennyiségében. Ráadásul Boriszovék tudhatják magukénak a második legkevesebb eladott labdát is. Utóbbi mutató jól tükrözi, mennyire fegyelmezett és összetartó társaságot alkotnak Dénesék.

Következik: Egis Körmend (o), Falco Szombathely (o)

 

3. (3.) KTE-Duna Aszfalt (6-1)

Nagyon büszkék lehetnek magukra a kecskemétiek, hiszen Szombathelyen sikerült elkapniuk a Falcót. Ivkovicsék továbbra is az acélos védekezésüknek köszönhetik a bajnoki és erősorrendben elfoglalt harmadik helyezésüket, az általuk engedett 74 ponttal ebben is a dobogó legalsó fokán állnak. Hasonlóan az ASE-hoz a kecskemétieknél is szépen eloszlanak a játékpercek, így az efféle ki-ki meccsek alkalmával sokkal frissebbnek tűnnek az ellenfélnél. Nagy szükségük lesz erre a frissességre, hiszen nem állnak le a rangadókkal, ugyanis hazai pályán fogadják a Atomerőmű csapatát. Izgalmas csatának ígérkezik ez a párosítás, hiszen két top3-as védelem méri össze a tudását.

Következik: Atomerőmű SE (o), Marso-Nyíregyháza KK

 

4. (4.) FALCO KC (6-2)

A top3-as csapatok ellen egyelőre nem meggyőző a Falco. Immáron második rangadójukat vesztették el, ráadásul mindezt a saját közönségük előtt. Nagyon úgy néz ki, hogy nem ízlik nekik a valamivel szorosabb védekezés, ezeket a csapatokat már nem tudják szimplán pontban túldobni. Ami aggasztó lehet, az a mérkőzéseken engedett 84 egység, hiszen ilyen nagy mennyiségű bekapott ponttal nehezen fognak diadalt aratni a komoly csapatok ellen. Másrészről pedig a triplavonalon túlról még mindig ők a liga legjobbjai és az gólpasszok mennyisége is azt mutatja, hogy a Falco támadásban továbbra is brilliáns. Két forduló múlva újra nekifuthatnak és megmutathatják, hogy tudnak rangadót nyerni.

Következik: MARSO Nyíregyháza KK (o), Soproni Sördögök (i)

 

5. (6.) TLI-Alba Fehérvár (5-3) +1

Megszerezte első idegen győzelmét az Alba Fehérvár, mindezt az újdonsült vezetőedzőjével, Székely Norberttel sikerült véghezvinni. A korábbi erősorrendben beszámoltam már róla, hogy egy új edző érkezése komoly impulzusokat válthat ki a játékosokból, lehet erre volt szükség, hogy hosszú szenvedés után idegenben is győztesként hagyhassa el a pályát a fehérvári csapat. Igazából egyik statisztikai mutatójuk sem kiugróan magas, illetve kiugróan alacsony. A következő forduló történései megmutathatják az Alba igazi gyengeségeit illetve erősségeit is.

Következik: Atomerőmű SE(i), KTE-Duna Aszfalt(i)

 

6. (7.) KAPOSVÁRI KK (5-4) +1

A Kaposvár korábbi hullámzó teljesítménye kezd egyre inkább kiegyensúlyozottá válni. Szó szerint állva hagyták a Körmendet az első félidőben, nagyon szervezett csapatként kosárlabdáztak. Az eddigi bajnoki évadban egyszer már sikerült sorozatban kettőt nyerniük, viszont akkor a harmadik megszerzésénél a Jászberény megálljt parancsolt. Most újra eljutottak kettőig és ezúttal lehetőségük van hazai pályán behúzni a harmadikat. Minden bizonnyal Fekete Ádámék is látják, hogy tanítványaik meglehetősen magas számú eladott labdával kosárlabdáznak, a rutintalan MAFC után a somogyiaké a második legmagasabb szám ebben a mutatóban. Ebben az elemben előre kell lépniük, hiszen a soron következő ellenfeleik ezeket az eladott labdákat könyörtelenül megbosszulhatják.

Következik: PVSK-Pannonpower (o), Falco KC Szombathely (o)

 

7. (5.) PVSK- Pannonpower (4-5) -2

Zsinórban másodszor botlott a PVSK, és ami fájó lehet a vereségekben, hogy mindez hazai pályán történt. A bajnokságban 5 vesztes mérkőzéssel álló baranyai csapat három bukót könyvelhet el eddig a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ellenben az eddigi vesztes meccsek összeadott különbsége mindössze 6 pont (ASE -1, Falco -2, Sopron -3). Úgy gondolom, hogy ezen a sorozaton bőven bosszankodhat Csirke Ferenc, hiszen ha az említett találkozók fordított végkimenetellel alakulnak, akkor ez a mérleg rögtön 7-2-re módosulna. Amiben viszont összeszedettebbeknek kell lenniük, az az eladott labdák és a büntetők pontossága. Ezek azok a statisztikai mutatók, amelyben a pécsieknek előre kell lépniük, hogyha végjáték előtt dűlőre szeretnék vinni a soron következő találkozókat.

Következik: Kaposvári KK (i), MAFC (i)

 

8. (10.) Naturtex SZTE-Szedeák (3-5) +2

Jelen állás szerint a Szeged annak köszönheti az előrelépését az erősorrendben, hogy a három darab 3-5-ös mérleggel álló csapat közül számomra a Lazics-legénység a legmeggyőzőbb. A hétvégi bajnokin vereséget szenvedtek az Alba Fehérvár ellen, de nem feledhetjük el a Nyíregyházán született bravúrt, ráadásul a Fejér megyeiekkel is sokáig meccsben voltak. Ha szeretnék megtartani a playoff helyezésüket, akkor mindenképpen javítaniuk kell a lepattanózásukon, hiszen Kiss Zsolték ebben a mutatóban utolsóként, mindössze 25 egységet szednek össze a bajnokik során, ami átlagban (!) 12-vel kevesebb, mint a listát vezető paksiaké. A rájátszást érő hely megtartására a következő fordulókban komoly esélyük van, mivel a megtizedelt Jászberényt verni kell és a ZTE ellen is inkább Csorvásiék az esélyesebbek.

Következik: Jászberényi KSE (i), Zalakerámia ZTE KK(o)

 

9. (9.) NYKK (3-5)

Sorozatban ötödik vereségét szenvedte el az NYKK Pakson, így a nyírségiek rendelkeznek a leghosszabb nyeretlenségi sorozattal. Igazából a budapesti MAFC elleni fiaskó után még mindig keresik önmagukat, de az ASE vendégeként már látszódott valami a szezon elejei formából is. Amiben a nyírségieknek egyértelműen javulniuk kell és statisztikai számokkal is bizonyítható az a kispad szerepe a mérkőzéseken. Emellett rendre alul maradnak a lepattanó csatában is, ebben a mutatóban csak a Szegedet sikerül megelőzniük. Össze kell szedniük magukat, hiszen ha nem villantanak valamiféle bravúrt, akkor ez az ötös vereségszéria hirtelen hétre nőhet.

Következik: Falco KC (i), KTE-Duna Aszfalt(o)

 

10. (8.) Jászberényi KSE (3-5) -2

Nem elég, hogy a hétvégén egy olyan mérkőzést vesztettek el a MAFC ellen, amely az alsó házi számolgatásoknál még nagyon hiányozhat, de a hosszabbításos dráma sajnos vezéráldozatokat is követelt a Jászberénynél (Horváth, Csabay). Ha teljes kerettel tudnának működni, akkor őket érzem a legerősebb csapatnak a 3-5-ös mérleggel rendelkező gárdák között, viszont így sérülésekkel tizedelve, csak a 10. helyet tudom nekik megszavazni.

Következik: Naturtex-SZTE-Szedeák (o), KTE-Duna Aszfalt (o)

 

11.(12.) MAFC (2-6) +1

Újabb hosszabbításos sikerével kúszik feljebb a MAFC, ezen a héten már a 11. helyen tanyáznak az aktuális erősorrendben. Nem lehet elmenni szó nélkül Mócsán Bálint teljesítménye mellett, hiszen 17 évesen élete negyedik NB I-es mérkőzésén olyan sorsfordító kosarakat szerzett, amelyet komoly rutinnal rendelkező játékosok is megirigyelhetnének. Emellett fontos megjegyezni, hogy nagyon érett már egy új légiós érkezése a MAFC-nál és Brown személyében minden bizonnyal meg is találták a rendszerbe illő irányítót. Ami a statisztikákat illeti, nagyon kidomborodik az eladott labdák száma a budapestieknél, ebben a mutatóban ligautolsók és a leszedett lepattanók mennyisége sem éri el a 30/mérkőzést.

Következik: Egis Körmend (i), Zalakerámia ZTE KK (o)

 

12. (11.) Egis Körmend (1-7) -1

A körmendiek megváltásként várták a csarnokátadó ünnepséget, hogy végre visszaköltözhessenek és elindulhassanak a győzelmi ösvényen. Ennek ellenére a vasiak továbbra is nyeretlenek hazai környezetben és egyre feszültebb lesz a légkör saját közönségük előtt is. Szinte hétről hétre ugyanazokat a hibákat követik el, továbbra is szenvednek védekezésben és ha megfigyeljük a kiosztott gólpasszok mennyiségét, akkor arra leszünk figyelmesek, hogy a körmendi asszisztok száma (9/meccs) csak a sereghajtó helyre elegendő. Emellett felkeltheti még a figyelmünket a statisztikai számok tömkelege között a ritka gyenge vasi triplázás is. Innentől kezdve minden mérkőzésen különös nyomással lépnek pályára, mivel minden egyes nem megnyert meccs távolabb sodorja őket a playofftól.

Következik: Soproni Sördögök (i), MAFC (o)

 

13. (12.) Zalakerámia ZTE KK (1-7)

Ezen a héten nem játszottak.


Következik: MAFC (i), Naturtex-SZTE-Szedeák (i)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus