Nógrád Megye Iversonja, Mr. Klubhűség 1 és 2, a Tasman Ördög és a többiek...avagy, akik szögre akasztották a dorkót.

Egytől egyig fűznek hozzájuk személyes élmények, hozzávetőleg kétszáz összecsapáson néztünk farkasszemet, illetve harcoltunk vállvetve -csapattársként- egymással. Van amelyiküket kevésbé, van akit jobban ismerek. Vannak közöttük korosztályos riválisok, kikkel együtt cseperedtem profi kosárlabdázóvá, s olyanok, akiket barátaimnak vallhatok.

Véletlenek nincsenek, ezért lett a lista 8 fős (ha már ez a kedvenc számom)...

1. Brunyánszky István (Tiszaújváros): talán "Brunya" lehet a legkevésbé ismerős a kosár drukkerek országos családja előtt, ám az tuti, hogy a borsodi iparváros lakói közül általános megvetés tárgyává válik, akik a neve hallatán csak bambán bámul. Minden, csapatsportágban járatos ember kalapot kell emeljen Pista egészen elképesztő klubhűsége előtt, ugyanis a Tiszaújváros csapatának megalapítása óta (1996) nem viselte más egyesület mezét az első osztályban. 15 év, megszakítás nélkül! Ezek után cseppet sem csodálkoztam, mikor a szezon utolsó, hazai meccsén több, mint 1500 drukker tombolt állva hosszú perceken keresztül, kifejezve háláját, szeretetét és tiszteletét szeretett csapatuk "örökös tagjának", akit nem mellesleg egy böszme nagy chopperen vittek körbe körbe a csarnokban...

2. Ughy Albert (Malév SC, Hódmezővásárhely, Salgótarján, Eger): komoly dilemmát okozott, hogy az "Eltékozolt tehetségek 1 részébe" bevegyem-e. Végül nem tettem, de úgy gondolom ez sokat sejtet vele kapcsolatban. Legnagyobb ellenfele saját maga volt, sosem felejtem azokat az "ütőérfelvágós" beszélgetésünket a Karancs Szálló "albérleteiben", mikor csapattársak voltunk. Viszont ami tény az tény, kevés nála gyorsabb, kreatívabb, ponterősebb hátvéd kevés született az elmúlt 30 évben kis hazánkban, akinek ennyire zsigerből jött volna a pontszerzés. Ihletett (értsd: pozitív) pillanataiban képes volt mentálisan felpörgetni a csapattársait és igazi vezérként létezni, ám mikor a "sötét oldala" uralkodott, az ellenfél boldogan dörzsölhette a tenyerét...

3. Váradi Kornél (Falco, Szolnok): mindig bujkál valami szomorúság a visszavonulási híreket olvasva az emberfiában, ám ez Kornél esetében hatványozottan igaz. A 20-as évei elején járó, jó szellemiségű, szimpatikus és tehetséges fiatalember, akinek a sérülések mutatták fel a STOP-táblát. Személy szerint különösen sajnálom, hogy Kornél karrierje ennyire tiszavirág életűre sikerült, ám legyen példa hozzáállása: edzőként igyekszik hasznosítani mindazt mit megtanult. Zsengének számító életkora ebben a minőségében óriási előnyt jelenthet, főképp azzal a szenzációs családi háttérrel, amely mögötte áll. Az ő esetében elmélkedésre adhat okot az a felvetés, miszerint sok esetben előnyösebb, ha előbb kell új életet kezdeni, mint beleszerelmesedve az élsportolói lét kiváltságaiba, elbódultan nem felkészülni annak buktatóira...

4. Pojbics Szabolcs (Körmend, Sopron, MAFC, Albacomp, Atomerőmű): amikor a Looney Tunes alkotói megrajzolták legendássá vált figuráikat nem gondolták volna, hogy egyikük jó fél évszázaddal később a magyarországi kosárlabda pályákon söpör forgószélként végig. Pojek, aki kiszámíthatatlan cseleivel, rafkós mozdulataival sokszor okozott fejfájást aktuális ellenfeleinek, legcsillogóbb éveit a SMAFC kötelékében aratta, a könnyfacsaróan szomorú sorsra jutott Mogyoróssy Szilárd örök párjaként (Sziszi, hiányzol...). Nemes és büszke fába vágta fejszéjét, amiről kemény diók potyognak, hiszen elvállalta utolsó csapatának ügyvezetői igazgatói székét. Innentől kezdve hasznosíthatja azokat a tapasztalatokat, amiket profi játékosként látott a "másik oldaltól". Hamarosan kiderül a puritán, sokszor szálkás kispad vagy a párnázott bársonyszék a kényelmesebb...

5. Csirke Ferenc (Pécs, Albacomp, Kaposvár, Sopron, Dombóvár, Fehérvár): a 76-os generáció egyik legjobb spílere volt. Kortársaként átéltem, ahogy a 93-as OKK döntőjében a Megyeri úti csarnokában vezette diadalra az övéit az én és csapattársaim legnagyobb fájdalmára (Pécs-Tungsram). Együtt brusztoltuk végig az összes ifjúkori nyarunkat, büszkén küzdve a piros-fehér-zöld lobogóért az utánpótlás EB-ken. Villámgyors zöldfülűből, fokozatosan vált megfontolt, vajkezű irányítóvá. Tavalyi szezonja már főképp a sérülések okozta fájdalmakról szólt, így boldogan vállalta el a rendkívül szimpatikus Kozármisleny csapatának szakmai vezetését. Kiváló és állhatatos munkája eredményeként egységes, megalkuvást nem tűrő csapat formálódott a baranyai kiscsapatból...

6. Pankár Tibor (Falco): ha már lojalitás keleten (Brunya), Vas Megye sem maradhat le a példakép-állítás ezen kategóriájában. A "hátsó befutás" avatatlan királya is a sárga klubszínekkel esett örök szerelembe még kölyökként. A Falco szurkolók sokszor bizonytalanodhattak el az utóbbi két évtized során, köröm rágva hallgatva a híreket az aktuális átigazolási eseményekről, ám valami tuti volt: az alapozás első napján Tibi ott volt. Lehet, volt nála csillogóbb, csiszoltabb technikai repertoárral bíró, több pontot dobó tagja a szombathelyieknek, de nála elkötelezettebb, alázatosabb, a saját érdekeit a csapat érdekében háttérbe szorító játékos biztosan nem. Bajnokként, válogatottként zárja le kosaras pályafutását és ássa bele magát a sportpszichológia rejtelmeibe...

7. Trummer Rudolf (Körmend, Debrecen):  ő áll hozzám a legközelebb ezek közül az úriemberek közül. Remélem, Rudi barátom kakukktojás szerepet tölt be ezen a listán. Örülnék neki, ha csak én előlegezném meg a visszavonulást neki és közben érkezne olyan csapat, amely még lát fantáziát a magyar kosártörténelem három legjobb triplavetőjének egyikében. Lehet, lelassult, a védekezése nem igazán ennek az "atléta" stílusnak fekszik, de ő igazi harcos, született versenyző, aki imád játszani, imád nyerni. Bárhogy legyen is, a piros fekete történelem élő ikonja elégedetten hintázhat tornáca karosszékében ülve, miközben kedvenc gyümölcslevét szürcsölgeti. Medáliák minden mennyiségben, színben, nemzeti színű mezben átélt remek pillanatok. Mikor behunyja a szemét újra hallhatja a 3000 torokból felzendülő, orkánszerűen zúgó, szűnni nem akaró "Rudi, Rudi" rigmust...

8. Mészáros Zalán (Bp. Honvéd, Pécs, Atomerőmű): játékos pályafutásom egyik legnagyobb elismeréseként éltem meg, mikor egy neves szakember, az őt hallgató kosaras palántáknak, a küzdőszellem, tudatosság és céltudatosság érzékeltetésére hozott példájánál egy mondatba kerülhettem vele. Zacsi a tipikus megosztó személyiség. Lehet szeretni, vagy utálni, középút nincs. Ő biztos nem lesz az a fajta játékos, akire a kutya sem emlékszik. Viszont érezzenek vele kapcsolatban akárhogyan is a rajongók, azt senki sem vitatja, mentalitása, kitartása és a játék iránti tisztelete elképesztő. Igazi vezér, kapitány, született harcos, aki sohasem adja fel és az utolsó leheletéig küzd. Mikor a nemrég olvasott eredmény lajstromát láttam a negyedik sor környékén feladtam az aranyak összeszámolását. Csodálatos és gyakorlatilag utánozhatatlan karriert zárt le Zalán. Több lehetőség közül választhat civil életével kapcsolatban, ám remélem szeretett sportágunkban is szerepet fog vállalni...

Srácok! Mit is mondhatnék?! Köszönünk mindent, mit adtatok. Vigyázzatok Magatokra! Kívánom, találjátok meg azt a kihívást, örömöt és harmóniát az életetek minden területén, amit a savanyú szagú zoknikkal szegélyezett, ám mégis varázslatos öltözőkben átéltetek...

Fotó(1.): kosarinfo.com

Fotó(2.): agriasport.hu

Fotó(3.): bckormend.hu

Fotó(slide): sporthirado.hu