Őszértékelő NBI/A: Középmezőny

Három csapat áll 50%-kal féltávnál, egyikük számára ez óriási csalódás, a másik kettőnél viszont aláírták volna - őket vesszük górcső alá

PÉCSI VSK-PANNONPOWER (6. hely, 6-6)

Van élet a távozók után

Úgy tűnhetett a felkészülés előtt, hogy a Kovács és Csabay távozása érzékenyen érinti majd a pécsi együttest. A tény, hogy Budimir és Nelson tovább erősíti a csapatot biztonságot adott mindenkinek. A palánk alatt a Horti - Harazin párossal vágott neki az idénynek a csapat, akik nagyon kellemes meglepetéssel szolgáltak a szurkolóknak. A csereirányító szerepkört Halász kapta meg, továbbá Bíró számára is megnövekedett játéklehetőséget biztosított Csirke mester. A kezdőben az utolsó láncszemet a svéd válogatott bedobó Pahlmblad jelentette, akitől az egyik húzóember szerepkör betöltését várták. Nagy problémát jelentett viszont, hogy a felkészülés végén Bödör Bence komoly sérülést szenvedett, így elég vékony rotációval vághattak neki a szezonnak.

Nem fogadta Fortuna kegyei közé a pécsieket

Három vereséggel indította a csapat az idényt, s bár két nagy különbségű volt ezek közül, minden alkalommal jó eséllyel pályáztak a győzelemre, különösen az ASE és a Kecskemét ellen – a játékhoz képes méltatlan volt a 0-3-as mérleg.  A jég az Albával szemben közel húsz ponttal megnyert hazai összecsapáson tört meg, melyet további három győzelem követett. A végjátékokban azonban sorra becsődölt az együttes, a Sopron ellen óriási bravúr kapujában torpantak meg, a Kaposvár ellen pedig húsz ponttal vezettek hét perccel a vége előtt – innen is ki tudtak kapni.

A játék megvan

Annak ellenére, hogy Pahlmblad nem szállította egymás után a húsz pontos meccseket, mindig akadt aki kiemelkedőt nyújtott, vagy a csapat együttesen dolgozott meg a sikerért. Harazin hétről-hétről jobban játszott és tavalyi csapata, a Falco ellen valóságos parádét tett az asztalra. Nelson és Budimir teljesen átérzik a rájuk háruló felelősséget, s ennek megfelelően teljesítenek. Ketten összesen 36 pontot és 11 lepattanót átlagolnak mérkőzésenként. A legnagyobb dicséretet Halász érdemli, aki cserejátékosként 5,4 gólpasszt ad átlagban, mellyel a bajnokság 6. legjobb előkészítője. A 2014-e naptári évet két győzelemmel zárta a csapat, minden adott ahhoz, hogy az évkezdet is jó legyen számukra.

TLI-ALBA FEHÉRVÁR (7. hely, 6-6)

A Szolnok kihívója, vagy szerényebb célok?

A tavalyi, csalódással felérő szezon után alapjaiban változott meg az Alba kerete, kezdve a vezetőedző, Carlos Frade menesztésével (Marcel Tenter érkezett), de minden légiós távozott, a magyar magból pedig Somogyi Gergely, Tóth Norbert és Szanati Mátyás sem maradt a csapatnál. Érkezett viszont irányítónak Simon Balázs, centernek Csorvási Milán, valamint három minőségi légiós. Papíron erősödött a csapat, de elég lesz-e ez a bajnoki címhez? Mindenesetre külföldi ellenfelekkel mérkőzött a felkészülés során a Fehérvár, október elején pedig a Real Madriddal is megmérkőzhettek – itt pedig már egy régi-új arc is szerepelt náluk, hiszen az egykori bajnokcsapat dobóhátvédje, Brandon Wood is visszatért a gárdához, így már négy légióssal álltak fel.

Otthon megy, idegenben nem

Wood még nem állt rendelkezésre az első héten, sőt, Simon Balázs sem, ennek ellenére hazai pályán meggyőző játékkal, arattak könnyed győzelmet a Jászberény ellen. Az első pofonra azonban nem kellett sokat várni, rögtön ezután a nyitányon negyvennel bukó ZTE otthonában szenvedtek vereséget. Ez után leigazolták végre Woodot és ismét jól játszva verték meg a Körmendet otthon, de (még mindig Simon nélkül) újabb, ezúttal húszpontos vereség várta őket Pécsen és ekkor már lehetett tudni, hogy valami nem stimmel a csapattal. Azonban ezt követően jött az igazi bravúr, ugyanis az új névadó szponzor bejelentése után megkezdhette az idényt Simon Balázs is és a Sopron ellen végig fölényben játszva nyerni tudtak otthon – hát jó, akkor otthon minden rendben, idegenben kell valamit tenni…

Otthon is bukás, Tenter lemond

A 6. fordulóban aztán jött az igazi pofon, a Kaposvár húsz ponttal nyert a Vodafone Sportcentrumban, a találkozó után pedig Marcel Tenter lemondott, Székely Norbert vette át a csapatot. Vezetésével nehezen, de sikerült nyerni a MAFC ellen, Szegeden már könnyebben, a két idegenbeli győzelem javított a helyzeten. A rangadókat azonban nem sikerült hozni, előbb Pakson, majd Kecskeméten is szoros vereséget szenvedett az együttes és bár a Nyíregyházát simán verték zárásként, az eredmény nem közelítette meg a kitűzött célt.

Felzárkózás? Vagy marad a középmezőny?

Székely Norbert mennybe mehet, ha egy hatalmas tavaszi hadjáratot tud kivágni az együttessel, ami a januári sorsolást látva nem reménytelen vállalkozás, viszont ahhoz a hónap végén a rangadókat kötelezően nyerni kell. Ebben az esetben lesz motiváció és tartalom is, mely adhat erőt a nagy menetelés folytatásához. Viszont, ha Simonék folytatják az eddigi sormintát, nem tudják maguk mögött hagyni jelenlegi formájukat, akkor inkább a pécsiekkel lesznek harcban a 6-7. helyért. Két légióst is kitettek Fehérvárról, Djapa honosítására nem volt esély, Melvinnel pedig nem voltak elégedettek, így tavaszra újra kell kalibrálni az együttes és megkezdeni a menetelést.

NATURTEX-SZTE-SZEDÁK (8. hely, 6-6)

Légiósok, rutinrókák és fiatalok

Nem adódott sok lehetőség a szegedi vezetőség számára, a lehető legmegfelelőbb légiósokat kiválasztására kellett törekedniük, ugyanis a rutinos Kiss - Molnár kettős mellett csak a fiatalokra számíthatott Lazics mester. A hosszabbító Jereminov mellé a tapasztalt, magyar mezőnyben már bizonyító Csirics és a szerb center, Balaban érkezett. Ezen tények tükrében evidens volt, hogy több szerepet kell adni a fiataloknak. Éppen ezért vélték úgy sokan, hogy a szegediek majd a tabella alján, a kiesés elkerülése ellen fognak küzdeni.

Várakozások felett

Viszont az eredmények igazolták, hogy a légiósválasztás és a fiatalokba vetett bizalom is jó befektetésnek bizonyult. A Lazics-legénység legyőzte a Kaposvárt, megszorongatta az Alba és a Kecskemét együttesét, bár komoly verésbe szaladtak bele Szombathelyen és Pakson is. A mérlegen ecember elején javítottak nagyot, ekkor egy hét leforgása alatt három mérkőzést nyertek – a Jászberény, a ZTE és a Körmend ellen is gond nélkül arattak győzelmet. Balaban a bajnokság egyik legjobb centereként teljesít, Csirics és Jereminov is stabilan hozzák a meccsenkénti 15 pontot. A legnagyobb öröm viszont minden bizonnyal az a szegedi vezetők számára, hogy szinten minden fordulóban érkezik a fiataloktól olyan teljesítmény, mely magának a játékosnak, a csapatnak is tud lendületet, pozitív impulzust kölcsönözni. Legyen szó akár Kuntics harcos játékáról, vagy Révész és Vágvölgyi egy-egy ponterős mérkőzéséről. A szezon kezdetén minden bizonnyal a 6-6-os mérleget örömmel aláírták volna Szegeden, ám lehet, hogy most már többre vágynak a zöld-fehéreknél.

Elérhető a rájátszás

A szegediek sorsolása nem a legkönnyebb, ugyanis a Pécs kivételével szinte az összes közvetlen riválisukhoz vendégségbe utaznak majd az alapszakasz második felében. Viszont ha egy-egy bravúrgyőzelmet el tudnak csípni hazai pályán a jóval esélyesebb csapatok ellen, akkor a középszakaszban már megharcolhatnak a rájátszást érő helyek valamelyikéért.

fotó (1): pvsk-panthers.hu

fotó (2): albakosar.hu

fotó (3): szegedma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus