Pongó Marcell jelentkezik Németországból

A fiatal játékos egyelőre kevesebbet vállal új klubjánál - erről és a kinti életről is mesél új blogbejegyzésében. 

Pongó Marcell, a Rátgéber Akadémia Németországba igazoló növendéke jelentkezik egy újabb blogbejegyzéssel - ezt olvashatjátok. 

"Sziasztok!

Ismét jelentkezem Németországból. A munka folyik minden héten, lejátszottam első meccsemet az U19-es csapatban a Frankfurt ellen, és nagy meglepetésre 26 pontos sikert arattunk a csoportunk egyik legjobbja ellen. Úgy érzem, hogy én is jól játszottam, az U19-ben kezdő vagyok, itt nyolc pontig és hat gólpasszig jutottam. Sok dobást egyébként nem vállalok, volt olyan, hogy ziccerben voltam, de inkább kipasszoltam és kimaradt a lehetőség, nem tudom ez miért van, kicsit még új a közeg. Összességében úgy érzem, hogy jól megy a játék, az U19-ben azért inkább a szervezés a feladatom, és a visszajelzések alapján az edzők is elégedettek velem. A felnőttben 10-15 percet játszok, most kicsit többet is, mert voltak faultproblémák, úgyhogy azt hiszem, minden a terv szerint halad.

Fizikálisan mindenképpen erősödöm, illetve amiben szerintem fejlődtem leginkább, az az irányítókészség, érzem magamon, hogy jobban tudom, hogy mikor kell nyugodtan játszani, gyorsítani, bizonyos helyzeteket megoldani, megtalálni, ebben mindenképpen előrébb léptem. A meccsek hangulata egyébként parádés, a bemutatásoknál leoltják a lámpákat, jönnek a villogó reflektorok, két hete például Karlsruhéban játszottunk, volt egy gépük, ami lángcsóvákat lőtt a levegőbe… 1000-1200 néző volt, bár kikaptunk, ez azért tetszett. Játszik itt egyébként egy korábbi körmendi légiós, Devin Moore is.

Jól érzem magam összességében, hatan lakunk együtt plusz a felügyelőnk, edzésre együtt szoktunk menni autókkal, jó a hangulat. A németem is fejlődik, van, aki csak németül beszél hozzám, úgyhogy neki próbálok úgy is válaszolni mindig… Egy hétvégén két meccs van, reggeli edzés is van mindig, úgyhogy nagyon szórakozni, bulizni nincs idő, moziban voltam azért már kétszer. A délelőtti edzések után van mindig ebéd, vagy itt a házban, vagy pedig egy öt percre lévő étteremben, utána szoktam visszajönni és kicsit kikapcsolódni, tanulni, filmet nézni, vagy van, hogy bemegyünk a városba. A délutáni edzés után mindig meleg ételt kapunk vacsorára, aztán némi „szabad foglalkozás” és alvás, másnap a reggeli edzés kezdetétől függően kelek. Van, akit már ismertem az U16-os Eb-ről, vele és a többiekkel is nagyon jól kijövök, az itt lévő amerikai srác is csak 22 éves, úgyhogy tényleg nincs igazán gond ezzel a részével.

A hétvégén a Speyer ellen fogunk játszani U19-ben és felnőttben is, a felnőtteknél úgy tudom, hogy nem túl erősek, az U19-ben pedig a többiek sem igazán ismerik őket, de a cél mindkét meccsen a győzelem!"

fotó: Instagram

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus