Rájátszás előzetes - Szolnok vs. Szombathely

A Kezdő5.hu portál a Férfi NB I A-csoportjának rájátszását is fokozott figyelemmel kíséri majd. Előzetesként most olvassátok el esélylatolgatásunkat, amely főként a tényeken, a csapatok játékoskeretein, a teljes szezonban, illetve a közelmúltban mutatott formák alapján, valamint az esetleges előre nem látott, ám mégis bekövetkező változásokat figyelembe véve íródott.


Talán csak az Alba-Szolnok ütközeteket várják annyira a piros-feketék hívei, mint a Szombathely elleni fellépéseiket. Gyakorlatilag a fehérváriaknak köszönhető, hogy összejött a tavalyi döntő párosítása, már rögtön a rájátszás első körében. Nem lesznek a közeljövőben olyan események, melynek hatására a két klub szurkolóik megteszik majd a Szolnok-Szombathely, Szombathely-Szolnok távot azért, hogy közösen húsvétozzanak. De mint tudjuk, az egészséges rivalizálás jó tesz játéknak.

A mögöttünk álló idényben az alapszakasz első helyét megszerző szombathelyiek rögtön az első meccsen elvesztették a pályaelőnyt, majd a Szolnok hozta a saját otthonában rendezett találkozót. Azonban a sérülésektől tizedelt sárga-feketék még összehoztak egy nagy győzelmet a Savaria Arénában, így 3-1-es összesítéssel lett bajnok az Olaj. Idén a Magyar Kupában összesorsolták őket, a Bencze-legénység pedig nagy meglepetést szolgáltatott azzal, hogy legyőzte a vendégségbe érkező jászsági alakulatot. A visszavágóra összekapta magát a Szolnok, ha nem is tükörsimán, de továbbjutottak. 

Szolnoki Olaj KK:

Az irányító poszton az idény közben érkező James Florence visszahozott valamit abból a játékból, melyet Obie Trotter képviselt tavaly. Nem lehet összehasonlítani a két játékost, de vitán felüli, hogy csak vele képzelhető el egy bajnokesélyes szolnoki együttes. Néha elkapja a hév, azonban ha Ascserics féken tudja tartani, betartatja vele a „szabályokat”, akkor nem lesz semmi gondja, jól fogja szervezni, befejezni az piros-feketék támadásait. A szezont jól kezdte, majd Florence érkezésével érthetetlen módon esett vissza Simon Balázs teljesítménye. Ha ő fel tudna lépni arra a szintre, melyet az idény kezdetén képviselt, akkor mindenkinek vért kellene izzadnia az ellenfelek közül, hogy hátvéd posztokon feltartóztassák a Szolnokot. S még harmadik opcióként ott található Fodor Márton, aki sok nagy csatát megélt, ha úgy hozza a helyzet, akkor nem csak 5 percekre tud beszállni. Az pedig evidens, hogy körmendi nevelés révén bármikor képes egy-egy demoralizáló triplára. Ne feledkezzünk meg Németh Istvánról sem, akinek az Olaj a második magyar csapata. Sok-sok nagy csatát megéllt a körmendi nevelésű hátvéd, akinek a tapasztalata, rutinja jól jöhet egy-egy szoros találkozón a piros-feketéknek.

Nehéz feladatot majd ad Ascserics mesternek, hogy melyik játékosát hagyja majd ki a keretből. A mögöttünk álló időszakban az élet megkönnyítette a dolgát, mivel Sead Sehovics sérüléssel bajlódott. Azonban amint játékra fogható lesz, akkor ott lebeg majd a kérdés, hogy Brandon Gay vagy Ernest Kalve marad ki. Gay az elmúlt idény óta tartani tudja pozícióját a szolnoki együttesben, s rendre akad olyan mérkőzés, melybe úgy tud beleszólni, hogy azzal a győzelem felé löki együttesét. A 6,75-ös vonal kívülről elképesztően veszélyes, így viszont jól kiegészítenék egymást a lett magasemberrel, Kalveval, aki a gyűrű közeléből, adott esetben lendületből dolgozik jól. Aki biztosan ott lesz a 12-es keretben, lévén amerikai-magyar kettős állampolgár, Rashad Bell. A több magyar csapatot is megjárt rutinos játékos nagyszerű formát mutat az elmúlt egy hónapban, visszatért arra az útra, melyet az mögöttünk álló két szezonban képviselt Körmenden. Sőt, nagy mértékben javított a kritikus pontnak számító büntetőzésén is. Ha már a dobáspontosságról beszélünk, akkor ne feledkezzünk meg Horváth Ákosról sem. Ő olyan faktort hordoz magában, mely bármikor képes előtörni, és ha már a kezdetektől elkapja a fonalat, nehéz megállítani, nem véletlenül tagja a magyar válogatottnak.

Nemrégiben bal könyöke több kellemetlenséget okozott Báder Mártonnak, azonban a kényszerpihenő után már ismételten harcra kész az Olajosok húzóembere, neki vezérszerepet kell vállalnia, nem csak ebben a párharcban, hanem a teljes rájátszásban. Tehermentesítésére Szabó Miklós és Trepák Zoltán áll rendelkezésre. Előbbi a szezon második felére lendült játékba, különösen akkor, amikor Báderrel párban játszottak, köszönhető mindez Ascserics mester húzásának. Trepák az utóbbi évek legeredményesebb magyar kosárlabdázója, ugyanis három szezon alatt 3-3 bajnoki és kupa aranyat gyűjtött be. Ha csak pár percre is áll be, akkor is hozzátesz majd a szolnokiak játékáról, s mivel távolról is veszélyes a magasember, így megnyithatja a belső területeket a betörésekhez Sehovicsnak, Florencenek.

Pór Péter hiába nyert meg tavaly mindent az Olajjal, s jutott be az EuroChallenge Final Fourba, a kezdeti „eredménytelenség” miatt mennie kellett, persze csak a kispadról. Az új impulzus Nedeljko Ascserics személyében érkezett meg, aki nyár végén még egy másik piros-fekete csapat a Körmend vezetőedzőjeként került a hírportálokra, igaz csak ideig, óráig. Az új tréner felrázta a társaságot. Nagyon kevésen múlott az EuroChallenge második köréből való továbbjutás. Az Adria Ligát pedig szép hajrával, több neves csapatot két vállra fektetve fejezték be. Ascserics mester be fogja dobni minden szakmai és pedagógia tudását a playoffban, ahol láthatunk meglepetéseket a bajnoki címvédőtől.

SZOVA – Trend Optika KC Szombathely:

Kálmán László lehet, hogy utolsó dobására készül a Falco színeiben. Mert nevezhetik bárhogy a vasi megyeszékhely együttesét, Kálmán és a Falco elválaszthatatlan elegyet alkotnak. Hiába tudjuk mire képes a karmester, rendre elképedünk azon, hogy milyen játékot tud produkálni még 40 évesen is. A rájátszáshoz közeledve óvatosan mérték játékperceit, így minden bizonnyal 100%-os állapotban megy majd bele a Szolnok elleni csatába. Minden erejére szüksége lesz, hisz Florence, vagy Simon ellen küzdeni nem a legkönnyebb feladat. Simon László tavaly nagyon jól segített be a padról beállva, ám idén csak a bajnokság egy-egy mérkőzésen tudott jobb teljesítménnyel előrukkolni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy játékpercek terén kevesebb jut neki, mint tavaly. Szanati Mátyás életét sérülések keserítették ebben az idényben, így nem tudott olyan volument képviselni a szombathelyieknél, mint az ezüstöt hozó szezonban.

Brian Stafford év közben érkezett Debrecenből Janou Rubin helyére. A jó kezdés után hamar kiderült, hogy ő sem az a játékos, akit a szombathelyi klub keresett, 20 perc alatt alig több mint 8 pontos átlag vajmi kevés egy olyan játékostól, akit azért szerződtettek, hogy húzóember, de minimum hasznos csapatember legyen. Persez könnyen lehet, hogy ma, ebben a párharcban ad csattanós választ a kritikusainak. Branszlav Jancsikin idén szerencsésebb szezont futott, mint tavaly. Nem kellett olyan mennyiségű találkozót kihagynia sérülések kapcsán. Rá elsősorban védekezésben számít Bencze mester, láttunk azonban már tőle olyan meccset, ahol bőven 10 pont fölé jutott, tehát ez sem elképzelhetetlen. Will Tamás túlzás nélkül állítható, hogy élete szezonját futja. Mérkőzésről-mérkőzésre megbízhatóan, ponterősen kosárlabdázik, amire ebben a sorozatban égető szüksége lesz a vasi alakulatnak. Ha a társak, meg tudják bontani az Olaj védekezését, akkor lesznek tiszta helyzetei a vajkezű triplavetőnek, zóna esetben pedig „csak” annyi dolga lesz, hogy nemes egyszerűséggel átdobja. Tomiszlav Ivosev az a légiós, aki közel azt hozza, amit tavaly, Szegeden láthattunk tőle. Persze lehet azt mondani, hogy játszhatna jobban, de így is megtesz mindent a szombathelyiek eredményességéért. Győzni akarása, küzdeni tudása, mentalitása elengedhetetlen lesz a Szolnok elleni csatában.

Zeljko Zagorac igazolásával hatalmas halat fogtak a szombathelyiek. Szimpatikus, jó hozzáállású, rendkívül képzett a szlovén magasember. Ha a szezon elejétől itt van, akkor biztosan nem a hetedik helyről vágnának neki az egyenes kieséses résznek a vasiak. Félő azonban, hogy az utolsó középszakaszbeli mérkőzésen elszenvedett bokasérülése miatt nem segítheti úgy gárdáját, mint ahogy szeretné. Az már biztossá vált, hogy a Szolnok elleni párharc első mérkőzését kihagyni kényszerül. Így nagy lehetőség kínálkozik a tavalyi év legjobb hatodik embere, Harazin Tamás számára. Ahogy a komplett sárga-fekete együttesnek, úgy neki sem a legjobbra sikerült ez az idény, sérülés is hátráltatta, mégis képes lehet arra, hogy Ivosevvel karöltve jó védekezéssel megalapozzák a támadások sikerességét. Zagorac felépülésén múlik, hogy mennyi szerep jut majd a palánkok alatt a percember szerepét betöltő Jarosevits Róbertnek, illetve a tehetséges Bognár Kristófnak. 

Váradi Benedek, Perl Zoltán és Bognár Kristóf a feltörekvő generáció tagjai. Sőt, közülük az elsőként említett játékos már aktívan szerepel a sárga-feketék rotációjában, nagy jövő áll előtte, társai előtt egyaránt. A kiváló szombathelyi utánpótlásképzés olyan magot adhat a helyi kosárlabdasportnak, melyre egy új csapatot kezdhet építeni a menedzsment. Magyarázatként legyen elég annyi, hogy idény végigverték az országot, veretlenül nyerték meg az U18-as bajokságot, méghozzá úgy, hogy nem tudott bő harminc ponton belülre kerülni ellenük a második helyezett, egyszer sem.

Hatalmas meglepetés lenne, ha a vasiak meg tudnák szorítani a nyitómeccsen a címvédőt. Tekintve, hogy Zagorac játékára biztosan nem számíthat Bencze mester. A folytatásban elképzelhető, hogy a közönsége által hajtott sárga-fekete alakulat Szombathelyen meglepi az Olaj együttesét, de a győzelem, jelen állapotában nagy elvárás velük szemben.

Bencze Tamást tavaly ott volt az év edzője díjért folytatott versenyben, nagyszerű munkát végzett. Ezzel a lendülettel vethette bele magát az új idénybe, azonban nem minden tényező segítette. Kezdődött azzal, hogy a választott légiósok közül sem Fey, sem Levy, sem pedig Janou Rubin nem hozta azt a szintet, amit elvártak tőlük, így kerülhettek a már fent említett játékosok Szombathelyre. Nem lehet mindig az élen menni. Ő és együttese is becsülettel végigdolgozta a szezont, kitartottak a legnehezebb időkben, azon lesznek, hogy így is fejezzék be az idényt. A folytatást pedig lehet a tavalyihoz hasonlóan szép, ha a megkezdett mederben tud tovább dolgozni a mester és szakmai stábja.

Ady tippje a párharcra: 3-0 a Szolnoki Olaj KK javára.

Fotó, Slide: falcokc.nyugat.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus