Ruják András naplója - 11. rész

Köszöntöm a kezdo5.hu olvasóit! Tizenegyedik alkalommal is hozzáfogok, hogy az elmúlt egy hétről írjak pár dolgot. Időrendi sorrendben haladva a csütörtöki nappal kezdem.

Említettem, hogy korábban edzettünk, hogy átérjünk Szombathelyre megnézni a Falco - Albacomp meccset. Edzés után, vagy ha sokat futottam, mindig kellemes ülni, és nézni, ahogy éppen mások teszik ugyanezt, főleg ha egy izgalmas meccs is kerekedik belőle. Ezúttal szerencsére így volt. Az Albacomp végig vezetett, de az utolsó percekben nem bírták el, hogy El-Aminnak nem ment a dobás, Chism pedig a meccs nagy részét a padon töltötte. A játékaik hasonlóak a tavalyiakhoz, ugyanúgy megvannak hozzá az emberek, talán annyi a különbség, hogy Ákos kicsit még erősebb lett. Az biztos, hogy a Falco erős hazai pályán, de szerintem az egész bajnokságra jellemző, hogy nincsenek előre lefutott meccsek, bárki bárkivel is játszik, mindig lehet meglepetés. Egy hazai pálya nagyon sokat jelenthet!

Szerintem amikor majd Szombathelyre megyünk játszani (jövőre, március 28-án a 24. fordulóban), az az év leghangosabb mérkőzése lesz. Tavaly megtapasztalhattam milyen, amikor tele a Savaria, szerencsére a szurkolóinknak is van bőven hely, így ismét adott lesz a pokoli hangzavar. Ha már az előbb említettem hazai pályát, és nem várt vereséget, akkor biztos sokan emlékeznek, hogy tavaly mi ezt átéltük Zalaegerszegen. Szerdán megvertük a tabella élén álló Albacompot, szombaton pedig kikaptunk a légiósait elvesztő, esélytelennek tartott ZTE-től. Ráadás rossz emléknek pedig ott volt a legutóbbi egerszegi meccsünk: a Göcsej-kupa döntőben szintén fájdalmasan gyengék voltunk. Volt tehát min változtatni! A csarnok szépen megtelt, a kispadunk mögötti vendégszektoron kívül is akadtak bőven Körmend szurkolók, tehát a jó meccshangulat megint csak adott volt.

Az első negyed kiegyensúlyozottan alakult, csupán 1 pontos különbség jött össze a javunkra. A védekezésünkben mindig akadt egy-egy apróbb hiba vagy a rotációban volt egy kis késés, ami megbosszulta magát.A második negyedben aztán ez jobb lett, és a félidei 8 pontos előnyt annak köszönhettük, hogy a javuló védekezésünk révén pár könnyű kosarat tudtunk szerezni. Szünet után pedig még jobb lett. Persze ehhez hozzájárult, hogy kevesebb a rotációs lehetősége a ZTE-nek, de a kulcs talán az volt, hogy 2-3-4 alkalommal dobásig se jutottak el, többször lejárt a támadóidejük, mi pedig könnyű kosarakat tudtunk szerezni. Így a harmadik negyedben sikerült eldöntenünk a találkozót. Természetesen ennek a meccsnek a felvételéből is össze lett vágva pár jelenet, amit azóta videózáson megnéztünk, és elemeztük a hibákat, illetve, hogy mik voltak a jó megoldások.

Sajnos az NBA lockout még mindig tart. Úgy tudom próbálják elérni, hogy meg legyen tartva a 82 meccses alapszakasz. Később kezdődne, de tovább is tartana. Nagyon remélem, nem marad el, mert több idősebb játékossal is olvastam interjút, hogy ha elmaradna egy egész szezon, akkor már nem jönnének vissza játszani. És mivel Hall of Fame-re esélyes is van köztük, így még inkább hiányoznának a meccsek.

Nekünk most két igazi nagy erőpróba következik! Két hét múlva Fehérvárra látogatunk, de először csak a másikra dolgunkra koncentrálunk. Szombaton hazai pályán fogadjuk a Paksot, akik legutóbb otthon szenvedtek vereséget szenvedtek, vagyis biztos javítani akarnak! Elkezdtünk készülni a játékaikból, és a célunk természetesen megőrizni a veretlenségünket. Mi más is lehetne, különösen hazai pályán!

Fotó(1): bckormend.hu

Fotó(2.): westindex.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus