Senor Jogo Bonito

Való igaz, hogy miatta nem kellett újracsiszolni egyik honi aréna parkettáját sem, mivel alig négy hónapig „szambázott” nálunk. Parádésan sikerült a bemutatkozása. Egy nyári, felkészülési tornán elnyerte az MVP díjat. Az „olajos hajú” szimpatizánsok könnyes szemmel tapsolták piros-feketére tenyerüket produkciója láttán. A szezon azonban korántsem alakult olyan meggyőzően, mint a bevezetés. Művészlélekként képtelen volt akceptálni a húsdarálóra hajazó játékstílust és a „becsüld a labdát, el ne pörköld túl korán, amigo” felfogást. „Pórgatóriumi” időszak volt ez számára…

Svájcba tette át székhelyét, ahol latinos, temperamentumos génjei ellenére feltalálta magát. Nagy segítségére volt ebben a Benetton Fribourg által játszott nyíltsisakos offenzíva („csak dobunk eggyel többet…”), a klub által fizetett közüzemi fűtés számla és egy Milka tehenek elhullajtott szőrével tömött, bokáig érő pufidzseki…

Azon a nyáron meghívást nyert a portugál válogatott keretébe. Nyelvi nehézségei nem lévén, könnyedén megértette edzője utasításait, nem úgy mint kunsági állomáshelyén, ahol nemhogy a paulista nyelvjárás, de még az anglikán szókincs sem tartozott a stáb erősségei közé, ami sokszor vezetett kellemetlen közjátékokhoz. Szóval, a lisszaboni szabóműhelyben már készült az uniformis, hátán a Dannyboy művésznévvel, ám kiderült ő sem egyenlőbb az egyenlőbbeknél. Miután néhány éve viselte szülőhazája legszentebb öltözékét, így csalódottan kellett búcsút intenie történelmi testvéreinek…

Ha ezt csalódásként élte meg, akkor mit érezhetett, mikor térd keresztszalag szakadást szenvedett a következő évad után? Ekkoriban a világ legtöbb „a” betűjét magáénak tudó kosárcsapatában, a Saldanha da Gama-ban ontotta a triplákat. Aláírt előszerződése volt a svájci címvédő Lugano csapatához. Összeomolhatott volna, átkozva a Mindenhatót, a sorsot, a balszerencsét és mindenkit, akit érdemes. Nem tette. Megtalálta a jót a kilátástalanságban. Irtózatos, lélekromboló sérülés ide vagy oda, élete ekkor vett pozitív fordulatot.

Történt, hogy a rehabilitáció vége felé a Copacabana homokján töltötte fel a B-vitamin készleteit. Mit ad az ég, egyszer csak feltűnt egy feltűnően alacsony, embertelen vastag combokkal és gyári melós pocakmérettel rendelkező világsztár, valami Romário. Alkalmi strandfoci csapat szerveződött körülötte, ahová vajkezű ismerősünk is leadta jelentkezését, mondván a homokban futkorászás - főleg egy világbajnok társaságában- elősegíti a felépülést.

Jól sikerült a parti, veretlenül zuhanhattak a pálmafák hűsítő lombkoronái alá, ahol –miután kielemezték a kosaras-focis kooperációban született találat történetét- a futballikon történeteit hallgatva D. ráébredt, a sport nem tart örökké. Ezt a gondolatot csak erősebbé tette a sérülése okozta bizonytalanság. Elhatározta hát, összeköti a kellemeset a hasznossal…

A rehab utolsó heteit a Washington Wizardsnál töltötte. Tanulmányai révén komoly kapcsolatrendszerreI bír az Egyesült Államok fővárosában, hiszen főiskolás éveiben a George Washington University-n pallérozta elméjét. Itt kapott olyan erejű impulzusokat, hogy döntést hozzon a civil életével kapcsolatban. Eldöntötte, játékos-megfigyelő lesz. Las Vegasban járta ki a „scout sulit”, és jelentős lelki plusszal tért vissza egy utolsó idény erejéig a palánkok világába…

A Maracaninho-ban sportolni nem semmi élmény, pláne, amikor átlagosan 12.000 fanatikus szurkol az emberfiának. 2009-ben a Flamengo elvakult szimpatizánsai a kosárlabdázók meccsein élhették át azokat az eufórikus pillanatokat, amiket a labdarúgóknál nem. Adriano, Kléberson és társaik a lelátón irigykedhettek a piros-feketék triplázására, amikor besöpörték a Riói állami, a Brazil nemzeti és a Dél-Amerika Liga bajnoki címeit. Hősünk aktív részese volt a menetelésnek, melynek végén büszkén zárhatta le egy évtizedet felölelő játékos pályafutását.

Jelenleg a Brazil Kosárlabda Szövetség alkalmazásában dolgozik, mint a válogatottak (női, férfi, utánpótlás, felnőtt) menedzsere. Tornát szervez, felszerelést intéz, biztosításokat köt, intézi a logisztikát és tartja a kapcsolatot a két gigásszal, az NBA-vel és a „pipás céggel”. Több ő, „egyszerű” intézőnél. Legújabb üdvöskéjük, Lucas Nogueira NBA játékos-börzéről történő visszalépésének például két nyomós oka volt: egy, hallgatott Dannyboy szakértő tanácsaira, kettő, egy csapatban szerepelt Hanga Ádival a trevisoi Eurocampen, ahol szembesült a valódi erőviszonyokkal…

2016-ban Brazília ad otthont az Olimpiai Játékoknak. Eltökélt szándékuk- többek között- a kosárlabdázók éremszerzése. Nem akármilyen kihívás, annyi szent. Szóban forgó fiatalemberünk majd minden héten órákig tartó skype beszélgetéseket folytat a legnagyobb csillagokkal, Nenével, Barbosával, Splitterrel, Varejaoval és a többiekkel. Elsődleges cél London, 2012, ám a végállomás Rió. Elmondása szerint a játékosok lelkesek, szétfeszíti őket a nemzeti öntudat, ám ez még kevés. A világ egyik legolajozottabban működő pénzgyártó-gépezetének (még a fenyegető lock-out ellenére is…) közkatonáiként vajmi csekély beleszólásuk van válogatottbeli szerepvállalásuk részleteibe. Ez a szövetség és a 33 esztendős ex-dobóhátvéd reszortja. Egyeztetés, faxok, paragrafusok, szerződések, diplomácia. Nem egy leányálom, üzletközpontú gondolkodással felvértezett klubtulajokkal és azok minden hájjal megkent csatlósaival vívni folyamatosan, míg a közismerten sportfanatikus nép óriási nyomást gyakorolva várja a pozitív fejleményeket…

Mielőtt szipogva sajnálnánk a jó Danny-t, azért megjegyzem gyorsan, vannak a kinevezésnek kellemesebb oldalai is. Parolázás és remegő térdű közös fotó a „Levegő Urával”, a nevével fémjelzett Jordan Classic rendezvényen. VIP páholyból „végigszenvedett” NBA All-Star Weekend, tetézve egy közös koktél partival Rihannával, aki az esemény fényét emelte exkluzív koncertjével. A „Basketball Without Borders” brazíliai turnéjának megszervezése, olyan príma egykori spílerek asszisztálásával, mint Dee Brown, Bruce Bowen és Ron Harper. Az „ötgyűrűs” Harperrel folytatott tripla versenyekben 10-8-as dél-amerikai siker született, az ex-sarkantyússal vívott 1-1 összecsapásokat megúszta bokaficam nélkül…

(Figyelem! A bevezetésben feltett kérdésre választ adó rész következik!)

Ami miatt megkérdőjelezhetetlen Daniel Soares szerepeltetése a Messziről Jött Hősök rovatban –a nemzetiségéből adódó kuriózum mellett- az a sportkarrier utáni élete. Rendkívül tanulságos és megszívlelendő, ahogy tudatosan készülve az elkerülhetetlenre, felkészítette magát a váltás okozta (elsősorban lelki) törés áthidalására. Erre –sajnos- a legtöbb sportoló képtelen, ami a „csili-vilinek” látszó, sokszor irigyelt élsportolói világ legnagyobb csapdája…

És végezetül még egy gondolat, ami érzékeltetheti miért szerették őt csapattársai kedvességéért, nyitottságáért és vidámságáért. Mikor legutóbb beszélgettünk, kérdeztem Danielt, mi hiányzik neki leginkább a profi világból? Pénz, siker, szurkolók, adrenalin?

„A csapattársak. A barátok. A csapatokon belüli emberi kapcsolatok..”- válaszolta.

Forrás: http://magyarkosar.blog.nepsport.hu/archives/2011/07/26/Senor_Jogo_Bonito/