Söpréssel bajnok a Marc-Körmend!

A vasárnapi, rendkívül szoros győzelem után, ma a az utolsó lehetőségébe kapaszkodó Kaposvár otthonának másodszori bevételével próbálkozott meg a Körmend. A Simon és Dzunics által húzott hazaiak mindent megpróbáltak, hogy szépítsenek a párharcban, de a harmadik negyed végképp megpecsételte sorsukat. A fanatikus szurkolóik által űzött piros-feketék hihetetlenül ponterősen kosárlabdáztak, végig uralták a találkozót, győztek, így 3-0-val söpörték ki a Kaposvárt, hódították el a bajnoki trófeát. 1987, és 1996 után, 2003-ban ismét magyar bajnok lett a Marc-Körmend. - Napra pontosan 10 éve nyert utoljára bajnoki címet a vasi kosárfőváros csapata. A kerek évfordulón az akkori győztesekre emlékezve, álljon itt a 2003. május 29-én lejátszott bajnoki döntő harmadik mérkőzésének tudósítása, mai szemekkel, klaviatúrával.


Férfi Kosárlabda Enternet-Internet Liga, A-csoport, Bajnoki Döntő 3. mérkőzés, 2003. május 29.

Kaposvári Klíma-Vill KK - Marc-Körmend 92-102 (25-29, 21-25, 18-23, 28-25)

Kaposvár, Városi sportcsarnok, 1600 néző     Vezette: dr. Valovics, Benczur

Kaposvár: Simon 18/6, Dzunics 17/6, Archbold 19/3, De Gray 23, Ivkovics 10 Csere: Varga R. 0, Filipovics 2, Szőke 3/3, Fülöp 0, Ágfalvi 0

Körmend: Toya 17/3, Németh 26/12, Toroman 25/9, Hainje 7/3, Grebenár 10 Csere: Mujanovics 7/3, Trummer 8/3, Lóránt P. 2

Kipontozódott: Ivkovics (a 26. percben), Archbold (a 39. percben), Simon (a 40. percben), Dzunics (a 40. percben), illetve Mujanovics (a 34. percben), Toya (a 36. percben), Grebenár (a 38. percben).

A dőntő legértékesebb játékosa (MVP) Denis Toroman!

Goran Miljkovics, a Kaposvár vezetőedzője:
Gratulálok a Körmendnek, az idei rájátszásnak kétségkívül a Marc együttese volt a legjobbja. Az én együttesem jól harcolt. Igazán nem sok hiányzott ahhoz, hogy célba érjünk, de így sem vagyok csalódott, hiszen a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is megfelelően teljesítettünk.

Zsebe Ferenc, a Körmend vezetőedzője:
Nem a miénk volt minőségileg a legjobb állományú gárda a mezőnyben, csapatként azonban a Körmend volt véleményem szerint a legerősebb. Ez megmutatkozott a pályán és az együttes morális tartásában egyaránt. Február végén, Németh hazatérésekor álltunk össze igazán, és örülök, hogy sokan úgy érezték, mi játszottuk a legszebb kosárlabdát.

Vasárnap este kis híján magát is megverte a Körmend, de elképesztő véghajrával sikerült behúzniuk a második találkozót. Ha egy pillanatra elvesztették volna, még frissében visszaszerezték a leléktani előnyt. Szurkolóik szeme előtt a bajnoki cím lebegett, nem csoda, hogy háromszor annyi szurkoló érkezett Vas megyéből, mint amennyit a szervezők vártak. A legenda szerint ott dőlt el az összecsapás, amikor még jócskán a feldobás előtt megkérték a hazai szurkolókat, hogy adják át helyüket a körmendieknek. Ellenben a somogyországi fanatikusokra sem lehetett panasz, fehérbe öltöztették az arénát, s bíztak abban, hogy együttesük meg tud kapaszkodni az utolsó szalmaszálban, talán még egyszer útra kelhetnek Körmendre.

Menny vagy pokol? A vendégek számára a győzelem az előbbit, a hazaiak számára a vereség az utóbbi jelentette volna, ezért az életben maradás reményét megtartani igyekvő hozzáállással vágott bele a meccsbe Kaposvár. Dzunics rögtön az első támadásban megadta a találkozó alaphangját. Középtávoli tempója a palánkról vágódott a gyűrűbe, s vélhetően jogosan kérte számon a játékvezetőkön az elmaradó faltot, ezzel az egyértelmű gesztussal még inkább feltüzelte a szurkolókat. Az első vendég támadás végén David Toya gól jó, plusz egy büntetős játékkal ugrasztotta fel, az amúgy is elég szűk helyen álló körmendi tábort, mely 500 főt számlálhatott. De Gray két támadásból kétszer húzta bele a játékszert a gyűrűbe, előbb két, másodjára egy kézzel. (6-3) Nem maradtak el a válasszal a piros-feketék, Toroman első triplakísérlete a gyűrűben landolt, korán megkezdte a hárompontosok szórását a vendég csapat. Majd a horvát fiú labdaszerzés után rohant végig a pályán, s zsákolt a kaposváriak gyűrűjébe, a harmadik perc zárásaként, újabb hármast süllyesztett el. (7-11) A negyed derekához közeledve ellépni látszott a Körmend. Dzunics egy szép dobócselt követő táblás kettessel felhozta két egységre az övéit. Azonban 20 másodperc alatt egy Hainje tripla és egy Németh ziccer írt vendég pontokat a táblára, Miljkovics mester kikérte első idejét. (9-16) A rövid pauza után Ivkovics egy büntetőjével elérte a tíz pontos határt a Kaposvár, azonban rögtön a következő támadásból Grebenár 2+1-es játéka kilenc egységnyire növelte az MTE előnyét. (10-19) Jó két percet futottak a hazaiak, De Gray és Archbold révén gyorsan megfelezték hátrányukat. Két-két személyi hibával állt Ivkovics az egyik, Toya a másik oldalon, s a mesterek közül ez alkalommal Zsebe Ferenc kért időt. (18-22) Németh a sarokból felkanyarodva dobhatott tiszta triplát, még a háló is alig rezzent, ezzel megnyugtatta a vendég drukkereket. Jött viszont két Ivkovics büntető, melyek előtt beírták Hainje neve mellé a második személyi hibát, s Archbold indításból szerzett duplája után már csak három ponttal vezetett a Körmend. (22-25) A negyed vége mindkét oldalon a büntetőkről szólt, De Gray lefordulás utáni ziccerével érte el a 10 pontot, elsőként a mezőnyből. David Toya az utolsó másodpercben – inkább utána – húzta a gyűrűbe Németh kimaradó dobása után a labdát, a játékvezetők - jogosan - nem adták meg a kosarat. (25-29)

Toya elképesztően melós duplával nyitotta meg a második tíz perc pontjainak folyamát. Nehéz dobásokat választottak a vendégek az első percekben, kísérleteiket azonban siker koronázta. Toya triplát, Németh pedig két kettest jegyzet, s mivel hazai részről csak Dzunics tudott pontokat írni az eredményjelzőre, a mérkőzés során először, tíz ponttal vezetett a Körmend. Miljkovics mester időt kért. (28-38) A negyedik percben nehéz helyzetben kerültek a vendégek, David Toya megkapta harmadik személyijét, Simon pedig két büntetővel iratkozott fel a pontszerzők közé. (31-38) Lecserélése előtt a szlovák-ugandai kettős állampolgárságú játékos még beszórt két büntetőt, 15 ponttal a tarsolyában ült a padra, Trummer váltotta. Ivkovics büntetői után nagy rohanás jellemezte a támadásokat, a piros-feketéknek Toroman harmadik triplája hozta az újbóli, ám csak kisebbnek mondható megnyugvást! (33-43) Ivkovics szép horogdobással elért kettesével visszahozta tíz egységen belülre a hazaiakat, de rögtön az ellentámadásból, egy palánkos duplával Mujanovics állította vissza a két szemjegyű differenciát. Pontok helyett a személyi hibák záporoztak. Egy sikeres büntető, majd a második elhibázott egypontos után megszerzett támadólepattanó után Simon szerzett triplát, hat pontosra kurtítva csapata hátrányát. Zsebe Ferenc időt kért. (39-45) Az időkérés után közel egy percen át tartó oda-vissza rohangálást szakított meg De Gray, egy kezes zsákolása a hazai drukkereket ugrasztotta talpra. Simon táblázó duplája, Szőke büntetői és Dzunics triplája révén feljött a Kaposvár a vendégekre, azonban a félidő slusszpoénját Lóránt Péter húzta meg, pontosabban dobta be, egy támadólepattanó után. (46-54) A körmendiek magabiztosan kosárlabdáztak, néhány pillanatnyi megingástól eltekintve végig uralták az első húsz percet, a Dzunics, és Simon által húzott hazaiak pedig arra törekedtek, hogy mérkőzésben tudjanak maradni a piros-feketékkel.

A második félidő eleji feldobást a Kaposvár hozta el, s rögtön az első támadásból kosarat értek el. De Gray talált a gyűrűbe, papíron, ugyanis a játékszer Toya kezéről pattant, jutott a karikán belülre. Simon és De Gray indításokból elért ziccereivel négy egységnyire zárkózott fel a vendéglátó. (52-56) Tovább is kapaszkodhatott volna a hazai csapat, azonban Grebenár sikeresen harcolt ki támadófaltot Ivkoviccsal szemben, akinek ez már a 4. személyi hibáját jelentette. Kisvártatva a körmendiek egyik légiósa, Hainje is begyűjtötte a negyediket ebből a műfajból. Miljkovics mester pályán tartotta Ivkovicsot, a center pedig büntetőivel úgy tűnt befagyasztja a négy pontos különbséget. A körmendiek azonban ismét elővették legveszélyesebb fegyverüket, a triplákat. Németh emberről vágott be egy távolit, mellyel már 17 egységnél járt, majd egy labdaszerzés után Mujanovics juttatta a gyűrűbe a játékszert a 6,25-ös vonalon túlról. Egy perc sem telt bele, s újra tíz pontot számolt a vendég gárda a Kaposvárra. (54-64) Németh három megítélt büntetőjéből csak a középsőt dobta a gyűrűbe, de a pillanatnyi lélektani előnnyel nem tudott élni a Kaposvár. Ivkovics egy lepattanóért folytatott csatában begyűjtötte 5. személyijét, kipontozódott. A negyed hetedik percében Toya szépen kitartott ziccere után az addigi legnagyobb különbséget mutatta az eredményjelző. Miljkovics mester időkéréshez folyamodott. (58-71) De Gray harminc másodperc alatt bemutatott három jó megmozdulása - két jó büntető, blokk, gólpassz- ismét behozta tíz egységen belüli különbségre a hazaikat. (62-71) Zsebe Ferenc időt kért. A záró bő egy perc a vendégeknek sikerült jobban, így biztos előny tudatában vághattak neki a záró tíz percnek.

Hatalmas elánnal vetették bele magukat a felek a negyedik negyedbe. A kaposváriak az életben maradásért küzdöttek, próbáltak megkapaszkodni az utolsó szalmaszálban, míg a Körmend változatlan hőfokon pörögve, szurkolói által tüzelve, űzve akarta lezárni a döntőt. Toroman melós ziccerét büntetőkkel dobták vissza a hazaiak. A következő piros-fekete támadásnál ismét a horvát játékos ment be, ziccere kimaradt, de érkezett Grebenár, aki falttal együtt juttatta gyűrűbe a labdát, a ráadás büntetőt is értékesítette. Miljkovics mester időkérést követően Dzunics triplájával hét egységnyire közelítette meg ellenfelét a Kaposvár. (77-84) Kereken öt perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor hat pontos vendég vezetésnél Grebenár lépett be a gyűrűhöz, s dobott egy szépen kivitelezett ziccert, megnyugtatva ezzel csapatát, tovább fokozva a vendég szurkolók hangulatát. (79-87) Dzunics újabb triplát emelt be, de Valovics játékvezető érvénytelenítette a kosarat, mondván a hátvéd lépéshibát vétett, majd szintén ő faltolta Hainjet, amivel már 4. személyijét gyűjtötte be. Hiába védekezett körömszakadtáig a Kaposvár, a vendégek rendre pontokat tudtak jegyezni a támadásaikból, míg a hazaiaknál mind De Gray, mind Dzunics ereje elfogyott az offenzívák terén. Négy perccel a lefújás előtt David Toya fordult bele Dzunicsba, támadóhibája után kipontozódott. Simon egy alapvonali bedobás után szemfüles ziccert dobott, De Gray feljebb hozhatta volna csapatát, de mindkét büntetőjét elhibázta. Befordultunk az utolsó két és fél percre, amikor a sántikáló Trummer kedvenc helyére egy lélekemelő triplával ismét 11 pontra tornászta fel a különbséget, érett a körmendi siker. (81-92) Archbold hosszú idő után talált újra a gyűrűbe, de a válasz nem késett. Lóránt saját támadólepattanója után megjátszott a belépő Toromant, aki kifacsarodott testhelyzetből, falttal együtt dobott kosarat, a plusz büntetővel pedig már 23 pontnál járt. (83-95) Másfél perc maradt a táblán, Archbold beerőszakolt egy duplát, majd egy labdaszerzést követően nem ziccert dobott, hanem támadóhibát vétett, kipontozódott, a mérkőzés pedig gyakorlatilag eldőlt. Trummer büntetőivel megközelítette, Toroman egypontosaival pedig el is érte a száz pontos álomhatárt a Körmend. A piros-fekete fanatikusok, akik átutazták a fél Dunántúlt, hogy övéiket biztathassák, alig bírták kivárni a lefújást. A végső sípszót követően pár pillanat alatt piros-feketében és pezsgőben úszott a parkett. A szurkolók megszabadították ruhadarabjaiktól a játékosokat, így fordulhatott elő, hogy a legértékesebb játékosnak,  MVP-nek választott Denis Toroman alsónadrágban vette át a díjat. 5-600 szurkoló torkából zúgott, hogy "Ki nem ugrál, nem körmendi!", illetve, hogy "Lett, lett, lett, csak azért is lett, a Marc-Körmend újra magyar bajnok lett!" A 2001-es bronz, és a 2002-es bajnoki ezüst után, 2003. május 29-én aranyérem került Körmendre.

A rájátszás, és a döntő mérkőzéseit látva abszolút megérdemelt a vasiak végső sikere, akik az utóbbi évek legsimább rájátszását produkálták. 9 győzelmük mellett mindössze egy vereséget szenvedtek, 3-0-val búcsúztatták a Zalaegerszeget, 3-1-el a Debreceni Vadkakasokat, majd a döntőben 3-0-ra múlták felül az alapszakaszgyőztes Kaposvárt. 

További nyilatkozatok:

Simon Balázs: Nagyon kemény és hosszú bajnokság után jutottunk el idáig. Ha így nézem, szép ez az ezüst, és ennek is lehet örülni, de megvallom őszintén, azt vártam, hogy még ennél is nagyobb lesz az örömöm. Gratulálok a bajnokcsapatnak, nem érdemtelenül nyerte meg a legfényesebb érmet.

Patonay Imre, a Körmend klubigazgatója: A finálésorozat mindhárom összecsapásán bevált a taktikánk, az egy centerre és négy külső emberre alapozott játékunk. A triplakísérleteinket jó százalékban értékesítettük, és a védőstratégiánkat is sikerült remekül felépítenünk. Nagyon örülök a sikernek, és természetesen gratulálok a remekül harcoló Kaposvárnak is.

Németh István: Elsősorban szeretnék elnézést kérni attól a kissráctól, akit a körmendi találkozón véletlenül fellöktem. Egyébként pedig csak annyit mondanék, hogy hála istennek bebizonyosodott: noha egy napon születtem Héctor Cúperrel, azért nekem még sikerülhet aranyérmet nyerni.

David Toya: Az egész csapat jól játszott a döntő során, és ha a Körmend jól játszik, akkor ugyan ki tudna legyőzni bennünket…? Szlovákiában nyertem már ezüst- és bronzérmet is, aranyam azonban még nem volt.

Mujanovics Samir: Azt hiszem, kevesen hittek a szezon előtt abban, hogy bajnok lehet a Körmend, de íme, ez most megtörtént. A hatékony védekezésünknek és a szervezett csapatmunkánknak köszönhetjük ezt a diadalt. Úgy érzem, bebizonyítottuk, hogy pillanatnyilag jobbak vagyunk a Kaposvárnál.

Denis Toroman, a döntő MVP-je: A rájátszás előtt volt egy olyan érzésem, hogy sikerrel vesszük majd az akadályokat. Hittünk abban, hogy győzni tudunk, és lám, mindhárom ellenfelünket legyűrtük. Nagyon büszke vagyok a döntősorozat legjobbjaként kapott címemre, de az igazság az, hogy ezt az elismerést még legalább három-négy csapattársam is megérdemelte volna a nagyszerű teljesítménye alapján.

Trummer Rudolf: Ezt a szivart az eredményhirdetés után már fél lábon állva is elszívom. Sajnos a bokám nem volt teljesen rendben, de próbáltam mindent megtenni azért, hogy hasznára legyek a csapatnak. Örülök, hogy szóhoz juthattam a fináléban. Szerintem megérdemelten nyertünk.

A Kosárlabda Férfi Nemzeti Bajnokság, Enternet-Internet Liga A-csoport 2002/2003-as szezonjának győztese, 3-0-s összesítéssel a Marc-Körmend!

A bajnok Marc-Körmend csapatának névsora:

Bacsa Péter

Chris Clay

Ferencz Csaba

Grebenár Péter

Rylan Hainje

Keresztes Rafael

Kutasi Gergely

Lóránt Péter

Mujanovics Samir

Németh István

Andry Sola

Szlávik Mátyás

Denis Toroman

David Toya

Trummer Rudolf

Vezetőedző: Zsebe Ferenc

Másodedző: Sabáli Balázs

Klubigazgató: Patonay Imre

Ügyvezető: Fodor Sándor

 


A mérkőzés felvétele megtekinthető az MTE TV videótárában, az alábbi linkre kattintva!


Felhasznált források: nso.hu, mteblog.blog.hu, bckormend.hu

Fotók és Slide (bckormend.hu)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus