Szeged: gála után "görcsölés" - de újabb diadal

Folytatódtak a küzdelmek a szerbiai Kragujevacon zajló 1. egyetemi B33-as világbajnokságon. A csütörtöki nap magyar mérlege 2 győzelem 3 vereség.

Eddig rengeteget bíráltuk a körülményeket Most azért a pozitívumokról is essen szó. Az étkeztetés jó a magyar csapat mellé kirendelt két "host" egyetemista, Pavle és Marko abszolút szolgálatkész, mindenben segít a délelőttöket pedig a strand édesíti meg. Hatalmas, igazi szocreál létesítmény 3 óriási medencével. A legnagyobból a 27 fokosból szinte ki sem lehet mászni oly üdítő ebben a pokoli hőségben. Ami a kánikulát illeti abból ma bőven jutott osztályrészül fiainknak, lányainknak hiszen dél és 1 óra között osztották ma be edzésre a mieinket. Kánikula ide vagy oda, tették a dolgukat becsülettel. Nézzük ezek után, mi történt a mérkőzéseken.

Férfiak:

Magyarország I - Szaudi - Arábia I 15-4

Magyarország: Veszter 7/6, Fodor 3/2, Horváth 1, Bosnyák 4

Ezen az összecsapáson egyértelműen magassági fölényben játszottak a mieink. A  magabiztos sikert egyértelműen a jó védekezés hozta meg, hiszen hiába voltak alacsonyabbak s fürgébbek, nem tudtak kibontakozni az arab srácok. Veszter Attila nagyon elkapta a fonalat Bosnyák Tomi pedig magassági és erőfölényét használta ki ügyesen.

Bulgária - Magyarország II 14-8

Magyarország: Szabari 4, Varga 3/2, Stefán 1

A nem túl magas, ám géppuskalábú s tűzkezű bolgárok ellen Szabari szerzett vezetést, ám büntetőből egyenlített az ellenfél. Sokáig állt 1-1-re a meccs, döntő változást hozott a játék képében a bogárok cseréje. Az új ember lendületet vitt a játékba riválisunknál, mindenhová odaértek, több eladott labdába belehajszolva az ELTE-s srácokat, ekkor érződött igazán a csapat szellemi vezérének, a sérülés miatt kieső Földi Mártonnak a hiánya. A távoli dobások is beestek ellenfelünknél, megugrottak. Időkérés után kicsit felpörögtek a mieink, ám hiába mutattak be ügyes dogokat a hajrában, meg kellett hajolniuk a jobb csapat nagyobb tudása előtt.

Bosznia-Hercegovina - Magyarország I 16-12


Magyarország: Fodor 4/2, Veszter 7/6, Horváth 1, Bosnyák


A bosnyák csapat egy vitatható módon elvesztett csatából érkezett a zsinórban két mecset is "behúzó" BME-s alakulat elleni meccsre. Kezdetben fej-ej mellett haladtak a felek, majd az érezhetően jelentős játékosmúlttal rendelkező, albán apától származó Amir Aljiji vezérletével - nem tudták megállítani Veszterék - fokozatosan elhúzott az ellenfél. Rossz felfogásban csak a triplákat erőltetve játszottak ekkor a srácok. 8-4-nél időt kértek a mieink. Utána egy perc alatt Fodor Kristóf, valamint a égre a palánk alatt megjátszott Horváth Marci révén egy perc alatt egalizáltak a srácok. Sajnos ekkor Fodor könyöke egy esés után felrepedt s mialatt ápolták, szétesett a csapat. A bosnyákok pedig egy 5-0-s rohammal eldöntötték a meccset, az utolsó percben Veszter két duplája a vereség kozmetikázására volt jó. Ezzel együtt a jól küzdő BME-s brigád továbbra is versenyben van a negyeddöntőbe jutásért, amihez a csoportban az első 4 közé kell jutnia.

Nők
:

Magyarország I - Szerbia 14-13

Magyarország: Kováts 10/8, Tóth 2, Békefi 2, Földi


Érdekes szerkezetű ellenfél várt a szegediekre: a szerbek legjobbja kicsivel a szegediek legmagasabb játékosánál, Békefi Beatrixnél is magasabb, a másik három játékos viszont fél fejjel kisebb volt a mi lányainknál. A szerb csillagot jól tartották a lányok, többnyire váltva, ám az alacsony játékosaik rendre betaláltak. Ettől elbizonytalanodtak, kapkodni kezdtek a lányok, 6-2-re megugrottak a hazaiak. Szép lassan rendezte sorait a magyar csapat, kisemberrel a palánk alatt maradva Békefi és Tóth is betalált. Időt kértek a szerbek, és hihetetlen agresszív, szinte verekedős védekezésre váltottak, amellyel szemben kimaradtak a közeli helyzetek, ráadásul a hazaiak legjobbja is belelendült. Ismét futhatott az eredmény, s ellenfele után a szegedi együttes, ám Kováts Anna remek versenyzői adottságról tanúbizonyságot téve elkezdte szórni a duplákat. A hazaiak egyik kisembere kipontozódott, fáradni kezdtek. Legjobbjuk könyöke vérezni kezdett, folytatni 2 játékossal kellett volna, ám a bírák megvárták a gyógykezelést... Kováts távoli dobásaira már nagyon figyeltek a hazaiak, ezért betöréssel próbálkozott. Csak szabálytalanul tudták megállítani, s a nyerő büntetőt is biztos kézzel értékesítette.

A meccs után a találkozó hőse a következőket mondta: "A szerdai jó játékot nem tudtuk megismételni.Kezdetben ellenfelünknek minden sikerült, nekünk meg szinte semmi. Ez a győzelem azért nagyon értékes, mert rosszul játszva, szinte végig hátrányban, az ellenfél és az eredmény után futva sikerült nyerni."

Olaszország - Magyarország II 19-7


Magyarország:Szalai 3/2, Orbán 1, Handler 3/2, Bencze

A szombathelyi lányok kezdetben nagyon tisztelték a fizikai fölényben lévő olaszokat. Támadásban nem tudtak kibontakozni lányaink a nemcsak férfi, szakmai szemmel is jólábú taljánokkal szemben. 8-2-es hátrány után jött egy ígéretes periódus Szalaiék részéről, 9-5-re feljöttek. Az olaszok azonban új erőre kaptak sok-sok lepattanó utáni könnyű kosárral érvényre juttatták nagyobb tudásukat. A szombathelyi lányok az itt szerzett s még szerzendő tapasztalattal felvértezve vághatnak neki a következő évadnak, ami sokat jelenthet majd nekik az NB I-es amatőr bajnoki meccseken.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus