Tüzér-tűz - 19.rész

Eddig is David Blatt volt az én látásmódomhoz leginkább közel álló edző. Pozitív életszemlélet, optimista világnézet, kellő realitás érzékkel keverve. Határozott elvek, kimagasló önbizalom a szükséges változtatások megtételéhez. Elengedhetetlen rugalmasság döntései felülbírálatában. Mérhetetlen tisztelet a saját és az ellenfél csapata irányában. Feltétel nélküli szeretet minden játékosa felé, nem elfeledve a vezér pozícióban megkerülhetetlen kemény, határozott, ám mindenesetben igazságos és a csapat érdekeit előtérbehelyező döntési képességről. Nyitottság, kétirányú kommunikációra épülő metodika. Személyfüggő pedagógia és pszichológia. Alázat a játék iránt, álszerénységet, fellengzős sallangokat nélkülöző, ám mégis erőtől duzzadó fellépés és viselkedés. Sziklaszilárd vízió, folyamatos célállítás, megalkuvást nem ismerő munkamorál.

Lenyűgöző, miből képes az ember erőt és új lendületet meríteni. Nekem a Maccabi csodájából sikerült újratöltenem az energiakészleteimet. Senki nem számolt velük. Mindenki lebecsülte őket. Még mi is Rádonyi Kristóffal. Bedőltünk a kezdeti botladozásnak, a csitty-fitty kirakatcsapatok veretes kereteivel összehasonlítva szerényebbnek tűnő sárga-kék neveknek. Később nem győztük vakargatni kopasz búránkat, értetlen arckifejezéssel konstatálni az izraeli rekordbajnok félelmetes küzdőszellemét és a képernyőn is "átsütő" elhivatottságát.

Erőt merítettek mások pökhendiségéből. Egységet kovácsoltak a lesajnáló reakciókból. Ők lettek a sport varázslatosságának legújabb iskolapéldája. Bebizonyították, a pénznél, körítésnél, jól csengő neveknél összehasonlíthatatlanul nagyobb szükség van a hitre, az elkötelezettségre, a komfort zónából való kilépés ritka képességére. Rámutattak, a "kevesebb néha több" szólam valós jelentéssal bírhat. Pakolhatod halomba a pedigrés kosárlabdázókat, cipelhetik a kulacsot nemzeti válogatottak, amikor eljön az igazság pillanata, nem a nevek döntenek.

A CSAPAT nyer. Az idei Maccabi Csapattal senki sem vehette fel a versenyt. Estek-keltek, fájó pofonoktól szédelegtek, zászlóshajót (Shawn James-All-Euroleague center) veszítettek, ám mentek előre. Makacsul, dacosan, kék-zöld foltokkal ékesítve. Viták és villongások közepette január környékén leosztották a hierarchiában elengedhetetlen szerepek sorrendjét. Nem volt tankönyvi "Nagyvezír", ehelyett Négy Góré vitte a lobogót (Hickman, Blu, Smith), mellettünk Öt Szárnysegéd (Rice, Tyus, Ingles, Ohayon és Big Sofo) alkotta a derékhadat, míg Három Specialista (Pnini, Zizic és Landesberg) egészítette ki a Sárga Tengeralattjáró 2013-2014-es álomcsapatát.

Hajlamosak vagyunk túlértékelni az edző szerepét. Sokan "utaznak" a csapattal, pompáznak a játékosok által kiérdemelt dicsfényben, múltjuk renoméjából élve csalják a melót, ám a cizellált hozsannázást elégedett arckifejezéssel olvastatják fel maguknak újra és újra tekintélyes slepjük valamely kevésbé analfabéta talpnyalójával.

Az ellentétje ugyanúgy játszik. Legyintünk, mikor felmerül a szerepének fontossága. Bólogatunk, de csak illendőségből és már kanyarodunk is vissza a játékosok púderezéséhez. Holott vannak, akik - kívülállók számára - érthetelen sikereket érnek el lesajnált keretekkel, új életet lehelnek elfeledett spílerekbe. Éles szemmel és hetedik érzéktől vezérelve raknak össze egyéniségeket és gyúrják őket legyőzhetetlen légióvá.

David Blatt az utóbbi kategória királya. A leginkább alulértékelt vezetőedző Európában. A Varázsló. A Látnok. A Tanár. A Mentor. A Villámhárító. A Családfő.

Őszinte gratulációm mellett hatalmas köszönettel tartozom neki. Reményt és erőt adott a mindennapi munkához. Fényt az alagút végére, mikor úgy érzed képtelen vagy továbblépni. Csinálod becsülettel, de vannak pillanatok amikor elbizonytalanodsz. Ilyen volt az utolsó hazai meccsünk.

A Soproni Sportiskola ellen 71 mezőnykísérletünk volt. Mégis kikaptunk. 37%-kal sikerült céloznunk a dupláknál, szemben Molnárék 63%-val. Otthon. Ezt megfejeltük 7/12-es büntetőzéssel, ami kevés, de legalább pocsék. Hiába vigyáztunk a játékszerre (10 eladott labda), ha a második félidőben írd és mondd öt nyomorult gólpassz adtunk egymásnak. Gyömöszöltünk, erőlködtünk, prüszköltünk. "Hajó elúszásnál" megint a régi beidegződések jöttek elő. Felesleges szájtépés, liluló arcok, hiszti. Minden fontosabb volt, mint a saját dolgunk és a másik segítése.

Fogjam Stefán Dávid feldobás előtti idegbecsípődésére? A heti edzésmunka szellősségére? A vizsgaidőszak/diplomamunka végjátékának betetőzése okozta agyhalottságra? Már csak David Blatt miatt sem teszem...

Csátaljay Gábor ifjoncai teljesen megérdemelten ünnepelhettek, visszavágva bravúros soproni győzelmünkért. Saját "tacskóim" sem szerepeltek rosszul, ám rengeteg munka vár még ránk. Kwame Robert (19 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz és 29VAL) sokáig uralta a mérkőzést, a végén azonban erőlködött, sok rossz döntést hozva. Haris Róbert (11 pont 4/6-os mezőnymutatóval) bedobói alapfeladatának megfelelt, de az üres statisztikai lap nálam vörös posztó, pláne 17 perc játék alatt. Szalay Ákos (10 pont, 6 kiharcolt fault, 4 lepattanó, 3 szerzett, 0 eladott labda, 15VAL) bezzeg iparkodott, valódi "mindenlébenkanál" üzemmódban randalírozott, nála a pontosság (5/15 összdobás) hibádzott nagyon. Bános Csaba (4 pont, 5 lepattanó, 2-2 gólpassz és kiharcolt) megint határtalan lelkesedéssel küzdött, azonban még szoknia kell a megnövekedett játékidővel járó felelősséget.

Megható pillanatokat éltünk át az öltözőben a lefújás után. Csodálatos, mellettünk jóban-rosszban kiálló szurkolótáborunk rögtönzött ünnepség keretében mondott köszönetet egész éves teljesítményünkért. Rob lett a Honvéd Ultras MVP díjazottja. Előkerült egy címeres díszítésű marcipán bevonatos torta is. (Remélem, a fiúk, ha már másért nem, értük összeszorítják a fogukat és becsülettel állnak hozzá a hátralévő két derbinkhez.)

A Maccabi nyerte az Euroligát, a Budapesti Honvéd pedig lejátszotta utolsó hazai meccsét a 2013-2014-es szezonban. Pár mérettel nagyobb színpadon, de igenis megmutatták a követendő utat a jövőre nézve...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!