Tüzér-tűz 12.rész (3.évad)

"- Ne haragudj Artúr, de nem bírtam tovább. - mondta bűnbánón Stefi. Olyan pofátlanul szidtak téged a szurkolók, hogy kénytelen voltam bemutatni nekik. Elnézést kérek tőled, tudom, azt kérted, ne zökkenjünk ki és csak a meccsre koncentráljuk, majd te lerendezed ezeket a dolgokat, de ezt nem bírtam tovább..."

Megköszöntem jóságos óriásom önkéntes, non-verbális támogatását és mosolyogva magyaráztam el neki a következőket. Az edzőnek három fő feladata van egy idegenbeli, felfokozott hangulatú, ellenséges környezetben lejátszott mérkőzésen. Védeni csapatát a külső hatásoktól. Vezetni őket át a nehézségeken. Vitalitást és vagányságot sugározva kiállni értük az első perctől az utolsóig. A "3 V". Ezek semmilyen összefüggésben nem függhetnek az eredménytől, illetve a szakmailag értékelendőktől. Az egy teljesen más történet. Taktika, védekezés, támadás, egyéni és csapatteljesítmény. Százalékok, mutatók, statisztikák. Fontos összetevők, a siker elengedhetetlen részei, ám ami valóban számít, az a "3 V"...

Ennek szerepe fokozottan felértékelődik, minél fiatalabb és tapasztalatlanabb az adott csapat. Amikor még nincs meg az a fajta rutin, élet és karrier út, amelyben "visszalapozva" rátalálhat az adott kritikus szituáció megoldókulcsára. Az edzőnek a tőle telhető legtöbbet meg kell tenni, hogy játékosai csak a kosárlabdával legyenek elfoglalva. Villámhárítóként kell ezt a fajta terhet magára vennie. 

Salgótarjánban kijutott a villámokból bőven. Sebaj. Úgyis azt mondják, nagy az arcom, elbírja. A történetben a pikantéra, hogy pattanásos siheder korom óta kiváló kapcsolatot ápolok a Sasok vezérszurkolójával. 1994-ben találkoztunk (atyaég, de vén vagyok..), amikor a Százhalombatta tizennyolc esztendős, újonc irányítójaként szomorítottam el a zsúfolásig megtelt Városi Sportcsarnok fekete-piros érzelmű drukkereit. Hosszabbítás után arattunk diadalt a Berkics, Skurin, Borók, Haszjanov fémjelezte nógrádiak felett. A lefújást követő büfélátogatás közben ismerkedtünk meg Rigó Lacival, aki cirka másfél órán keresztül szidta felmenőimet, valamint a klasszikus "forró vizet a kopaszra" rigmust skandálta rendületlen. Néhány jéghideg sör után felbátorodva lépett oda hozzám, és miután nem zord arccal fogadtam közeledését, bemutatkozott. Elnézést kért a szidalmakért és elképedve látta az arcomon elterülő vigyort. Értetlenkedésére elmagyaráztam teóriámat, miszerint inkább pocskondiázzanak az ellen szurkolói - ami azt feltételezi, elég jó vagy ahhoz, hogy veszélyt jelents kedvenc csapatukra -, minthogy a nevedre sem emlékezzenek...

Innentől datálódik immár kétévtizedes sportbarátságunk. Aznap munkahelyi elfoglaltságok miatt úgy volt, kihagyja a látogatásunkat, így nagy örömmel szolgált, mikor megpillantottam a harmadik negyedben a B-középben. (Látni kellett volna a fiúkat mindenhová elkísérő Pálházi família és Kerpel fater arcát, amikor a paprikás hangulatú derbi után elindultam az ultrák szektora felé. Biztosra veszem, vért és ökölcsapásokkal tarkított öngyilkos vendettát vártak. Ehelyett általános megrőkönyödésükre harsány örömujjongás közepette lapogattuk meg egymás hátát, csevegtünk a családról és a régi szép emlékekről..)  

Ami az összecsapást illeti, az erősebb csapat magabiztos fölénnyel nyert. A sportban néha előfordulnak csodák, ám ezúttal esélyünk sem volt. Reálisan kell látnunk a dolgokat mindenféle kishitűség, álszerénység és pesszimizmus nélkül. Nem versenyezhetünk a heti tíz csapatedzéssel, mikor az utóbbi hónapokban a MEFOB, zárthelyi vizsgák, korosztályos válogatott programok miatt kénytelen-kelletlen beálltunk a két darab, teljes létszámban letudott sportmozgásra. A Tarján harcedzett veteránokkal, tisztességes apanázs biztosítása mellett, profi körülmények közt dolgozva tör a B-csoport aranyára, míg piros-fehér srácaim ifjú, amatőr státuszú kosarasként dolgoznak a minél jobb eredményekért. Természetesen, mint minden mérkőzésre, erre is kitűztem célokat. Harcoljunk, küzdjünk megalkuvást és meghátrálást nem tűrően negyven percig, valamint figyelmünket és energiáinkat kizárólag azokra a dolgokra fordítva, amelyekre tényleges ráhatással bírhatunk. Ezeket gyakorlatilag hiánytalanul megoldottuk. Kemények voltunk, felvettük a kesztyűt, nem maradtunk adósa a nagyon fizikálisan játszó Madáréknak. Néhány kivételtől eltekintve az agyunkat is sikerült marokra fognunk, pedig ezúttal én sem maradtam meg a kultúrált edző lexikonilag körülírt szerepében...

További pozitívum a lepattanócsata megnyerése (42-37) és a tőlünk főképp idegenben nem megszokott 20/25-ös büntetőzésünk. Ellenben hiába koncentráltunk kiemelten a vonalról, ha cserébe továbbra is tragikusan, 32%-kal dobtunk mezőnyből, ráadásul ismételten ipari mennyiségű (26) eladott labdát vétettünk. Egyénileg - talán - Szalay Ákos (11 pont, 6 kiharcolt, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és gólpassz, 16 VAL, 21 játszott perc alatt) hozott átlagosnál jobbat, a többiektől nem érkezett extra, holott a csodatevés esélyéhez 3-4 kiemelkedő produktum elengedhetetlen.

Megyünk tovább, hosszas elmélkedésre ezúttal sincs lehetőség, ráadásul NBA-s menetrenddel búcsúztatjuk 2015-öt. Az elkövetkező tíz napban négy kiemelten fontos rangadó vár ránk, három bajnoki (MEAFC, Budafok, Kecskemét) és egy Hepp Kupa negyeddöntő (Oroszlány) formájában. Drahos Gábor jóbarátom fantasztikus formában röpíti a hosszú száműzetés után ismételten NBI-es Miskolc gárdáját. Alaposan fel kell készülnünk, főképp mentálisan, mert olcsón nem adják a bőrüket, annyi szent!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd! 

Foto - Gémesi Balázs