Tüzér-tűz 14.rész (3.évad)

Huszonkét óra leforgása alatt nyertünk meg két fontos derbit...

Mielőtt azonban a villám-üzemmódban bezsebelt sikerekről szólnék, feltétlenül említést érdemel a hétközi NB2-es bravúr. Kedden fogadtuk a nyáron általános meglepetésre a másodosztály trófeáját ellentmondást nem tűrően bezsebelő MAFC-Martos csapatát. Ezer-meg-egy esztendeje vállvetve együtt pattogtató rutinos rókák gyülekezete, akik ellen felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokat lehet szerezni Honvédos sihederjeimnek. Habitusomból és immár büszkén jelenthetem, a Srácok habitusából adódóan többet akartunk, mint lelkes, tisztelettudó kisdiákként alázatosan figyelni a nagyöregek bemutatóját. Határozott elképzelésünk, hogy idén senkinek nem adjuk meg a győzelem dicsőségét, megvédjük az ódon falak között az utódokat komor mozdulatlanságban figyelő bajnoki és kupagyőztes zászlókat. A legendás múlt emlékeinek ezúttal sem kellett szégyenkezniük. Magabiztos különbséggel, okos, taktikus és kellően rámenős csapatjátékkal gyűrtük le a címvédőt. Pálházi Ricsi tarthatatlan volt, Szarvas Gabesz délelőtti egyéni edzéseinek gyümölcse beérni látszik, Répási Ricsi okosan irányított, Fekete Józsi hozta a megszokott dupla-duplát, Szepes Dávid őrületbe kergette támadóját pióca védekezésével, míg Bea Gergő és Kiss Ádi remek hatékonysággal dolgozott.

Már ekkor érezni lehetett a fiúkon az elszántságot. Szükség volt a lelki pluszra, a belső motivációra. Ezek nélkül irtóztatóan nehéz nem egészen egy nap alatt két NBI-es mérkőzést eredményesen letudni. Elsőként az Egerből bravúr győzelemmel távozó, így érthetően még a szokottnál is elszántabb Budafokkal kellett farkasszemet néznünk. A dorkót - legalábbis első osztályú szinten - szögreakasztó Károly Máté vezette piros-feketék kísértetiesen hasonló profillal bírnak, mint legutóbbi ellenfelünk, a MEAFC. Minden hájjal megkent, oroszlánként harcoló rutingépek és ifjú, bizonyítási vágytól égő kosarasok, akiket egy extra képességű és óriási tapasztalattal bíró irányító vezet. Még a Doktor titulus is stimmel: Dr.Ahos (akinek ezúton is szeretnék tiszta szívből gratulálni harmadik gyermeke érkezéséhez, kívánva Drahos Botondnak és édesanyjának, Zitának egészséget, boldogságot és minden földi jót!!!) helyett ezúttal Dr.Evenkát kellett - elsősorban - semlegesítenünk...

Küldetésünket sikerrel teljesítettük, 4/15-ös mezőnymutatóba kergetve Drevit. Az érdemi kérdések az első félidőben eldőltek. Tizenhétpontos vezetésünk tudatában ugyan a harmadik negyedben visszább vettünk a védekezés-intenzitásból, de a záró tíz percet újra becsülettel megnyomtuk. Mind a tizenkét spílerem játszott legalább öt percet, szerzett két pontot és hozzátett a kirakóshoz három indexmutatót. Kilencen érték el a kétszámjegyű VAL-t. Irányítóim a taktikailag kiemelten fontos egyéni védőfeladat mellett külön-külön is villantottak: Szalay Ákos 4-4-4 pont, gólpassz és kiharcolt faulttal 11 VAL, +18, 16 perc alatt, Sinkovits Dániel 7 pont, 6/9-es összdobás, 4 kiharcolt faulttal 11 VAL, 15 perc alatt, Szollár Gergő 8/6 pont, 5 gólpassz, 4 kiharcolt faulttal 14 VAL, +17, 15 perc alatt és Kerpel-Frónius Gáspár 4 pont, 3/5 összdobás, 4 lepattanó, kiosztott blokkal 9 VAL, +12. Stabil játékot mutatott a komoly bicepsz sérüléssel bajlódó Kiss Ádám (7/3 pont, 7 lepattanó, 11 VAL, +20, 17 perc alatt), a hosszú idő után magáról ismét életjeleket adó Sebők Bence (10 pont, 6/9 összdobás, 4 lepattanó, 13 VAL, 17 perc alatt), valamint Haris Róbert (11/6 pont, 6/12 összdobás, 4 lepattanó, 11 VAL). Seregünket ezúttal is a két veterán, Stefán Dávid (12 pont, 6/7 mezőny, 9 lepattanó, 21 VAL, +22, 21 perc alatt) és az aznap megállíthatatlan "csk", Máté Márk (23/9, 12/18 összdobás, 4 pattanó, 3-3 gólpassz és kiharcolt fault, 26 VAL, +14, 29 játszott perc alatt) vezette.

Egy behúzva, irány Kecskemét! Rapszódikus csapattal kellett megütköznünk. Ihletett napjaikon megvillantják képességeiket a többségében az A-csoportos profikkal készülő ifjoncok, ezért rendkívül komolyan vettük a mérkőzés elejét. Tudtuk, ha Jakabéknak hagyunk területet, időt és alkalmat a folyamatos kosárlabdázásra, akkor vért fogunk izzadni. Nem tettük. Átérezve a derbi jelentőségét, az immár harmadik esztendeje tartó közös munkánk talán legjobb, legdominánsabb irányítói teljesítményével előrukkoló Szalay Ákos (9-9 pont és gólpassz, 5/8 mezőny, 4 lepattanó, 20 VAL, +32, 22 perc alatt) vezérletével totálisan sokkoltuk az ellenfelünket. Huszonegypontos fórral zártuk a nyitó tíz percet, amivel alapvetően meghatároztuk a mérkőzés végkifejletét. Ismét akadtak jó számok egyénileg, mint például Teremy Zsombi 12 VAL-ja, Márkó 12/6 pontja, Bence 7 lepattanója, Ricsi 17 perc alatt produkált +28-a vagy Geri 4/7-es 8 pontja. Igazi CSAPAT voltunk ezúttal is! Pályán, padon, mindenhol és mindig. A szezonban kilencedszer nyertük meg zsinórban a lepattanózást (40-29), szétosztottunk 18 gólpasszt. Viszont akadt egy olyan egyéni produktum, amihez foghatót szökőévente, ha lát az ember. Nem tudom lesz-e még alkalmam Budapesti Honvéd vezetőedzőként - nagyon remélem, igen - hasonló előadást testközelből átélnem, de nagyon örülök, hogy a legjobb helyre szólt a jegyem a Messzi István sportcsarnokban...

Stefán Dávid, minden piros-fehér Stefije olyan filmet fűzött be a lassan-lassan az ultramodern "ciki, aki nem csak triplát dob rá" korszak leáldozóban lévő (nem lehet, hogy végérvényesen...) filmmúzeumának vetítőjébe, Az Egri Kőszikla Centeriskolája címmel, hogy szegény Dagdelen Attila hónapokig ezzel fog álmodni (és ha van esze, akkor az erről készül felvételt rongyosra nézni...) majd. Bal kéz, jobb kéz, ziccer, erőziccer, visszakéz tempó, félhorog, középtávoli tempó, lepörgés pincér és büntető. Amit egy középjátékosnak támadásban tudnia érdemes. Következzék Stefi aznapi számsora, mindenféle - teljességgel szükségtelen - kommentár nélkül:

21:15 játszott perc, +32, 45 VAL, 31 pont, 14/16 mezőny, 3/3 büntető, 17/19 összes dobás, 7 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 2 szerzett labda és egy gólpassz.

Most szusszanunk egy rövidet, hogy aztán kedden randevúzzunk Oroszlány Oroszlánjaival a Hepp Kupa négyes döntőjéért!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá honvéd!

 

Foto - Gémesi Balázs

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus