Tüzér-tűz 21.rész (4.évad)

A Budapesti Honvéd felnőtt kosárlabdacsapatát a mindent elsöprő, maximális energiákat mozgosító védekezés teszi versenyképessé a rendkívül masszív NBI/B-s bajnokságban. Amikor minden pályára lépő játékos alázatosan, ellentmondást nem tűrően harcol a védőtérfélen. Lelkesen, fizikálisan és bizonyos esetekben még a fejét is használva. Egyénileg és csapatként egyaránt. Ezzel az alapbeállítottsággal volt, van és lesz esélyünk a nálunk jobb ellenfelekkel szemben győzelmi reményeket táplálni. Nem szükségeltetik csillogó technikai tudás, bravúros megmozdulás(ok), veretes pedigré vagy zsíros havi fizetési csekk. Önmagadba és a közösségbe vetett hit-bizalom, eltántoríthatatlan makacsság, mindent elsöprő akarat, a rátartiság határát súroló büszkeség és az egyének alázatából összeadódó közösségi erő a titkos összetevők. Mint Spongya Bob herkentyűburgerénél...

A különbség, hogy amíg a Bikini-fenéki derék tengeri szivacs ínycsiklandó gyorskajájánál a gaz Sheldon J. Plankton hiába hajszolja elkeseredetten a "titkos összetevőt", addig nálunk nincs efféle hókusz-pókusz. Egyszerű a történet. Odaállunk melózni külön-külön és egységként vagy sem. Ha igen, bárki ellen lehet reális esélyünk. Egyszerű ez, mint a suszter meg a kaptafája...

A Békés elleni hazai derbin az első félidőben csak árnyéka voltunk önmagunknak. Tisztában voltunk vele, középházba igyekvő vendégeink az utóbbi egy hónapban a közvélemény által elvárt minőségben játszanak. Főleg támadásban. Sokan elvéreztek, akik megpróbálták túldobni őket. Ez a kockázatos ötlet már csak a saját profilunk miatt sem jelenthetett reális opciót ellenük... sem...

Ettől függetlenül hagytuk őket kosárlabdázni, amiben Kertész Daniék nagyon jók. Elkéstünk, gyengén kommunikáltunk, buta faultokat ütöttünk, nem szedtünk védőlepattanót. És a többi, és a többi. Támadásban, néhány esettől eltekintve okosan és türelmesen kombináltunk, jó helyzeteket kialakítva. Mivel a dobószázalékunk nem ezen a derbin kezdett el szignifikánsan emelkedni, a félidőre kétlabdányi hátrányban mehettünk pihenni.

Kováts Robi az a fajta, kihalófélben lévő (sport)emberfajta, akit egyetlen dolog érdekel. A lefújás pillanatában eggyel több pontunk legyen. A többi csak rizsa. Akkor sem helyezi magát előtérbe, ha élete legjobb meccsét pöttyinti éppen, és a "gyűrű egy nagy óceán amibe kavicsokat dobál az ember" állapotában tartózkodik. Ő nem ilyen. És 32 évesen semmi jelét sem mutatja, hogy szándékában állna pózolni a rivaldafényben. Elrendezgeti otthon két égetnivaló fiát, összedob néhány krumplipürés aranydurbicsot esetleg szarvasgerincet mángolddal, és ha esik, ha fúj, jön a CSAPAThoz. Lázasan, egész estés alul-fölül testnedv veszítős, nullaalvós éjszakát követően, sántán. Bárhogyan. Akárhogyan. Amióta piros-fehérben teszi a dolgát, egy kezemen meg tudom számolni, mikor tudott önhibáján kívül normálisan végigdolgozni egy hetet a többiekkel. Most az első támadásunk után fordult ki a térde és bicegett le a pályáról. Dr. Jég akcióba lépett és Robi néhány perc után már ott sündörgött körülöttem, hogy jelezze, felőle mehet a buli...

Harminchárom perc alatt hozott 32 VAL-t, mindössze 7 mezőnykísérlettel. A második félidei fojtogató védekezésünkből alaposan kivette a részét ő is. Pintér Dávid (6/6 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 3 kiharcolt fault, 2 szerzett labda, 17 VAL, +14) kiszedte a játékból a vendégek légiósát, Tóth Bence - Kerpel Fronius Gáspár - Máté Márk (28 pont, 9-9 gólpassz és kiharcolt fault és 28 VAL) sokoldalú teljesítménnyel tett hozzá a nagy egészhez, míg Kiss Ádám (5 pont, 2/3 mezőny és +8) a padról hozta a szükséges lendületet. Repesztettünk egy nyolcperces etapot, ami alatt egyetlen kosarat sem engedélyeztünk a Gladiátoroknak. A végjáték az egész szezonban stabil játékot nyújtó rutinrókáim, Szalay Ákos (12 pont, 6/8 mezőny, 5 kiharcolt fault, 4 gólpassz, 16 VAL és +12) és Stefán Dávid (13 pont, 6 lepattanó, 16 VAL és +11) irányításával ketyegett le.

Fontos győzelem volt. Komoly siker. Egy, az utóbbi négy mérkőzésén 92 pontot átlagoló gárdát tartottunk 66 egységen. Szezoncsúcsot jelentő tíz eladott labdánk és 23 gólpasszunk volt. És ami a legnagyobb pozitívum: A második félidőben úgy játszottunk, ahogy a Budapesti Honvéd szokott. Visszataláltunk a kaptafához...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!