Tüzér-tűz 23.rész (3.évad)

Ha már lúd, legyen kövér alapon a Békés után lendületből megütköztünk a másik listavezetővel. Azaz a "lendület" szót barokkos túlzás lenne esetünkben használni. Maradjunk annyiban, a sorsolás szeszélye folytán pont a nógrádi piros-feketék következtek a sorban. Ideálisnak korán sem nevezhető mentális állapotban, továbbra is a makacs hátsérüléssel küzdő Kerpel-Szalay-Fekete trió nélkül. A rongyosra nézett Salgótarján derbik tanulmányozása után, paksamétányi taktikai észrevételt vetettem papírra. Természetesen ezek megtanulására sem idő, sem lehetőség nem állt rendelkezésünkre, de egy "Best of SKSE" anyagot azért összeraktam. Átbeszéltük, átvettük, gyakoroltuk. Legalább ebből ne kapjunk kosarat, gondoltam naívan...

Egy, kettő, három, Honvéd, pacsi-pacsi, gyerünk, adjunk nekik! Erre az első akcióban elfelejtjük a rögzítetteket. Az egész mérkőzést körülvette ez a fajta totális dekoncentráltság. Amolyan kollektív tudathasadás. Jöttünk-mentünk, fel s alá, harcoltunk erőnkhöz mérten. Odatettük magunkat fizikailag, ám ez borzasztóan kevés olyan képességű, edzettségű csapat(ok) ellen, mint amilyen Czigler László kollégámé. A kosárlabda még mindig (és remélhetőleg örökre...) gondolkodó-ugró-futó játék. Ebben a sorrendben...

Szeretném színezni a 27 pontos vereséget, ami nem egyszerű. Talán az újra életjeleket mutató lepattanó munkánk megsüvegelhető, viszont az általunk mellépörkölt 45 (!) mezőnydobásból akadt mit szüretelni. Látszik, itt a tavasz, rügyeznek a piros-fehér kezek. Izmos 33%-ot tudtunk kiizzadni a saját csarnokunkban, és ez csak részben Madárék agresszív csapatvédekezésének érdeme. Sebők Bence és Kiss Ádám 15 pattanója és Répási Ricsi (5 pont, 2/2 mezőny) első NB1-es Honvéd pontjai jelentettek üde színfoltot eme szomorkás keddi estén...

Három nap állt rendelkezésünkre a miskolci rangadóra felkészülni. Szokásos recept: unalomig nézett MEAFC partik, Heuréka! - felkiáltással felfedezett sebezhető pontok, bősz fejvakarással egybekötött szortírozás után megálmodott haditerv. Drahos Gábor a JKSE-s évünk óta az egyik legjobb barátom. "Civilben" nagyon szurkolok neki és a borsodi funkcionáriusoknak a helyi férfi szakág további felfuttatásában. Közvetlen riválisként azonban megfogadtam, mi nem fogunk beállni a testközelből asszisztálunk a rutinróka bemutatójának vonulatba. Ezért az elsődleges cél az ismételt "drahostalanítás" volt, ahogy azt már az idevágón egyszer megtettük. (Összességében ezt másodszor is megoldottuk, egyetlen mezőnykosáron tartva és 13 eladott labdába kergetve Drahit. Az emlékezetes "gólöröm kihasználós, egész pályás TD gólpasszát" pedig minden irányítóm és ifjonc kosárpalánta mélyen beültette a szürke állomány "játék IQ" kartonjába...) Igen ám, arra azonban rémálmaimban sem gondoltam, hogy a 2004-2005-ös magyar bajnoki ezüstérmes Debreceni Vadkakasoknál csapattársam és annak a gárdának leghasznosabb magyar spílere, - Tóth Gábor - a bajnokok reggelijének elfogyasztása után egyfajta retro dobóbemutatót rendez, 10/11-es mezőnymutatóval hozott 26/12-t pörkölve. Az első félidőben...

Tizenkilenc pontos hátrány, 88%-os hatékonysággal dolgozó hazaiak, a gálaelőadáshoz alázatosan asszisztáló pályán lévők és egy unottan ücsörgő fővárosi kispad. Popovich Professzor Úr szerint a jó edző egyik legfőbb erénye a kiegyensúlyozottság, az érzelmi szélsőségek kerülése. Akkor én sz#r edző vagyok. Komolyan megfordult a fejemben ugyanis a: puszta kézzel töröm ripityára az Egyetemi Körcsarnok öltözőjének berendezését egykedvűen gubbasztó játékosaimon b: céklavörös fejjel, kidagadó nyaki ütőérrel küldök el mindenkit nagyon messzi és egzotikus tájakra olyan szóvirágokkal, amelyet a South Park és Jerry Springer show fanatikusok is hüledezőn elpirulva hallgatnának c: fogom magam és se szó, se beszéd beülök a kisbuszba, elhajtok az első késdobálóig, ahol anti-alkoholista mivoltom ellenére leiszom magam a sárga földig a kapható legsilányabb piából, miután a kandallóba dobáltam miszlikbe aprított szakedzői bizonyítványom cafatjait.

Végül sokatlátott szakosztály-vezetőm/másodedzőm, Mészáros "Lujó" István mentette meg a bútorokat/koponyacsontokat, hangszálamat/dobhártyákat és/vagy a diplomámat/májamat. Ráérzett, ebben a szituációban jobb, ha ő viszi a szót, amíg romjaimból képes leszek elfogadható állapotra összetákolni saját magamat a folytatásra. Sajnos elég régen (Egerben aratott győzelmünk alkalmával...) sikerült a Srácok akaratát, büszkeségét és teljesítményét egy időben magas szintre hoznunk, így hihetetlen jó érzéssel töltött el, amit a második félidőben bemutattak. A dörzsölt veteránok egész sorát felvonultató kék-fehérek teljesen leblokkoltak attól a lendülettől és csapatmunkától, amelynek segítségével egyetlen pontig vissza tudtunk kapaszkodni egy néhány perccel azelőtt még teljesen reménytelennek tetsző rangadón. Sajnos a csoda végül nem sikerült, pedig a Szalay Ákos (14 pont, 6/6 büntető, 6 kiharcolt fault, 4 szerzett labda, 16 VAL), Szollár Gergő (20/3 pont, 12/22 összes dobás, 6 kiharcolt fault, 3 gólpassz, 20 VAL, +17), Máté Márk (18/3, 10/19 összes dobás, 17 VAL), Stefán Dávid (15 pont, 8/12 összes dobás, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk, 25 VAL), Teremy Zsombi (6 pont, 6 lepattanó, 11 VAL, +14) kvintett kiválóan muzsikált együtt.

Muszáj ebből erőt merítenünk. Tanulnunk a saját kárunkból. A butaságunk miatt elszalasztott bravúr okozta dühünkben fortyogva várnunk a következő lehetőséget, hogy ezúttal ott és úgy kezdhessük el, ahogy legutóbb abbahagytuk. Szenvedélyesen, rámenősen, tudatosan és eredményesen. Csapatként...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

 

Foto - Gémesi Balázs