Tüzér-tűz 24.rész (3.évad)

Pillanatnyi állapotunkban olyan, hogy kötelező győzelem, nem létezik. Jelenleg a legrosszabb formában lévő NB1-es csapat vagyunk. 2016 - eddig - nem a Budapesti Honvéd éve a B-csoportban. Mindettől függetlenül a fejfogós kesergés helyett próbálunk apróságokba, pozitív részletekbe belekapaszkodni. Valószínűleg sem a 7-3-as, sem az azóta hozott 1-8-as szakasz nem reális. Rengeteg összetevős az igazság, de ennek aprólékosabb kielemzésére ráérek a nyári szünetben. Most még feladatunk van. Az alapszakasz hajrája és a rájátszás.

Első lépésként a Kecskemét csapatát fogadtuk. Az odavágón remek csapatmunkával, magabiztosan nyertünk, ám nálunk hatványozottan igaz a mondás: "Hol van már a tavalyi hó?" Szerettük volna úgy kezdeni a meccset, ahogy egy héttel ezelőtt Miskolcon abbahagytuk. Ez maradéktalanul sikerült. Okos és koncentrált védekezésből indított gyors, rámenős támadómunkával pillanatok alatt tizenöt pontos előnyre tettünk szert. Ebben a szakaszban tudatosan kerestük legeredményesebb pontszerzőnket, Stefán Dávidot (20 pont, 12/15 összes dobás, 9 lepattanó, 32 VAL), Szalay Ákos (10 pont, 7/10 összes dobás, 8 kiharcolt fault, 3 gólpassz, 19 VAL) és Máté Márk (19 pont, 6/6 büntető, 6 kiharcolt fault, 4 szerzett labda, 3 gólpassz és 21 VAL) vezetésével folyamatosan bontottuk a lila-fehérek védelmét. Aztán a figyelmünk lanyhult. A megbeszélt elemeket el-elfelejtettük, a sok gyakorlás ellenére képtelenek voltunk marokra fognunk az agyunkat. Holott megint nem kértem sokat. Ezen a szinten, egy rutintalan csapatnál felesleges lenne bonyolult megoldandókat elvárnom. A feladat - lebutítva - a Kecsó nehéztüzérének, Jakab Petinek a megzabolázása volt. "Menj közel, üsse le, triplát nem vállalhat!" - hangzott el a mottó. Fegyelmezetlenségünk miatt ez csak nyolc percig sikerült. Három, gyakorlatilag egymást követő akciójuknál hagytunk neki teret, amit 3/3-mal büntetett, alapjaiban fordítva meg az addig a mi szájunk íze szerint zajló derbit.

Vesszőparipám a nem biztos, hogy üdvözítő túl nagy előnnyel félidőre vonulni - elv, ám jelenlegi formánkban egyáltalán nem mindegy, mit mutat az eredményjelző tábla húsz percet követően. Indokulatlanul nagy hullámvölgyeket gerjesztünk magunknak, így vagy késői a törvényszerűen érkező hullámhegy (MEAFC), vagy a korai, megnyugtatónak tűnő előny elillanása okoz végzetes önbizalom csökkenést. Sajnos ezúttal a vérszemet kapó Dokmanovics-tanítványok hitték el, lehet keresni valójuk, míg mi az újabb fiaskó felsejlő rémképétől való félelmünkben blokkoltunk le. Pedig számos nagyszerű dolgot mutattunk. 18/20-as büntetőzés, hat játékos kétszámjegyű VAL-mutatóval, és tőlünk szokatlanul csak 12 eladott labda. Részsikernek, kapaszkodónak jó, a győzelemhez kevés. Harcoltunk, akartunk, viszont az "akarat" fogalmába beletartozik a mentális (taktikai) akarat, azaz a figyelem is. Mikor nagy szükség lett volna rá, hiányzott a hidegvér, a türelmes, átgondolt végrehajtás elöl és a felelősségteljes egyéni védekezés hátul.

Ez van. Tetszik, nem tetszik, ismét mi voltunk kénytelenek gratulálni ellenfelünknek. Változtatni ezen már nem tudunk. Edzőként azonban hoztam néhány döntést, amit a saját hibáim miatt ki kell javítanom. A szezon nem áll meg, nyakunkon a következő kihívás. Érkezik a velünk azonos mérleggel álló Hódmezővásárhely. Mondhatnám, mivel ott győzedelmeskedtünk, így odahaza esélyesebbek vagyunk, de megfogadtam, a saját blogomban nem fogok mellébeszélni...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

 

Foto - Gémesi Balázs